Mint aki poéta

Napjainkat sorra fölgyújtják az esték,
nem sötétedik még, rózsaszín a nemlét,
s mikor lemegy a nap, úgy eláraszt mindent,
látom mosolyogni messze-messze Istent,
mert biztosan ott van túl a horizonton,
tesz-vesz hallgatagon, nincsen, amit mondjon,
ő hányja kupacba a sok izzó labdát,
a halandó ember minden egyes napját,
s már a hegyek mögött gyűjthetett eleget,
de hoz újat reggel, mivel engem szeret,
vagy csak áltat mégis, s végül neki adom,
ahogy lenyugoszik tűzbe borult napom,
pedig meg fog ölni, mert sorozatgyilkos,
nem egyszerre persze, csak halálra kínoz,
s hiába könyörgök, mindörökre néma,
szólogatom magam, mint aki poéta,
nappal úgyis az lesz, mi elégett éjjel,
maréknyi tört betű hever szerteszéjjel,
lehet, hogy már én is egy vers vagyok csupán,
mint egy ország levert forradalom után,
nézem, merre menjek, s vajon ki vezessen,
hogyha csak rólam szólt eddig minden versem,
akárhányat írtam, egyedül maradtam,
nem találom Istent érthető szavakban,
hiszen érthetetlen, s irdatlan kezében
tán utolsó napom görgeti az égen.

.

A dőlt betűs sorok Babits Mihály Olyan az életünk, Verses napló és Esős nyár című verseiből valók.

Markó Béla további írásai