A teoretikus kilépője

Csak én bírok versemnek hőse lenni,
mégsem vagyok a lírai alany.
A tárgy sem vagyok. Sem ómega, sem alfa,
nem tudni már, hogy kié is szavam.
A mögöttes én már bé sem költözött,
ki kóvályog a verssorok között?

E versben, hej, van számos utca,
és minden utcán verssarok.
Bob herceg! hátha megjön a tél is,
s szerelmesen hiába kornyikálok:
a versablakon
jégvirág váltja a szóvirágot…

Bár most még nyár dúl, napjainkat sorra
fölgyújtják az esték, és rózsák ostromolják
a férfit Albionban,
korántsem a szüzecskék.
Mindek között a legszebb ott virít:
Sophie.
És csurran a nyál – oh, mily pavlovi.
(Tán Ady is jobb megoldást találna,
ám a szerelmes költő már nem profi.)

Hamvadnak a „teoretikumok”,
égnek a versek az ajzott Albionban.
A sorok közti utcán senki jár,
s a senki is a legnagyobb titokban.
Nincs semmi sem, csak semmi van,
s e semmi én… ugyan! Csak Ő vagyok!
Ám maradjon Sophie tudattalan,
hisz szánalmas a hím, ha nyavalyog.

Orbán János Dénes további írásai