Napjainkat sorra fölgyújtják az esték,
de eloltják az éjszakák hamar. Télen
már a délutáni négy óra is gyújtogat,
nyáron csak kilenckor fog tüzet az eltelt
órák hűlt helye. Mint a nyirkos hasábfa,
serceg az ég, nedvek forrnak ki a fából,
a látóhatár szenvedi az átmenetet. Szálkák,
szálkák, ez az este. Lélegzetvétel közben
torkunkba álló szilánkok, faforgács.
Elalszik a tűz, a romok éjszaka
nyugodtan füstölöghetnek, olyan ez
az időnek, mint embernek a zavaros,
nyugtalanító, lelkifurdalásról árulkodó
álom, mely az első fénysugárra kiveti
az ágyból. Vacogva ül ki a teraszra.
Nem hisz az elrendelésben,
mert van szívében akarat. Napjait
már hajnalban szorgalmasan
vízzel locsolják a reggelek.
Hogy a tegnapot oltják,
vagy a jelent öntözik, mindegy.
És mi, szomjas, gyűrt Napóleonok
a hasztalan meghódított
valahányadik Rómában estére
megint eltelt és kikövéredett
Néróként figyeljük a tüzet, nem a mi
művünk, de mindenki minket fog
szidni érte. Napjainkat sorra
fölgyújtjuk magunk.
Vörös István további írásai


A Kortárs folyóirat irodalmi versenyt hirdet középiskolások számára. A 3 fordulós tanulmányi versenyre 3-4 fős csapatok jelentkezhetnek. Az I. forduló nevezői, illetve a II. fordulóba továbbjutott csapatok elektronikusan küldhetik be elkészített pályaműveiket. A döntőbe jutó csapatok 2015 szeptemberében a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezendő vetélkedőn mérik majd össze tudásukat, értékes nyereményekért. A győztes csapat minden tagja egy-egy tablet boldog tulajdonosa lesz, és más értékes ajándékokat is kapnak a helyezettek.
A József Attila Kör és a KULTer.hu szervezésében idén április 10-11-én negyedik alkalommal került megrendezésre a KULTOK programsorozat Debrecenben. A tavaszi konferencia számos aspektusból kívánta feltárni az irodalomtudomány és egyéb diszciplínák lehetséges kapcsolódási és ütközési felületeit.
Az idei Tavaszi Fesztivál utolsó opera produkciója a neves nápolyi színház, a Teatro di San Carlo vendégelőadása volt a Művészetek Palotájában, melynek keretében az Erkel Színház márciusi előadásai után ismét egy Luisa Miller-produkciót hallhattunk, igaz ezúttal koncertszerűen.