Így Volt? Olykor így látta Tomi?

Csavarogtunk egy tucat mihasznával,
éjjel-nappal alamizsnát remélve az úton,
a nap tüzelt, verejtékünk az olajfák
és a szagos orchideák illatával vegyült.
Az Ő keze már elfeledte a zsalut,
de lába a szandálban megkérgesedett.
Amikor az árnyak aludni mentek,
Ő nem, szólongatta a köveket
és a csillagokat.
Asszonya nem volt, szerette a gyerekeket,
és a Faterjáról mesélt nekik.
Egyesek azt mondták: jó fej volt,
mások, hogy talán lökött.

Ő mindig így látta Tomit.
Úgy vélted, te voltál a legeszesebb,
te hitted ezt, nem én.
Érints meg, dugd oldalamba hüvelykedet,
keményen, ahogy egykor a puskacsövet
bordáimba dugod. Kétkedéseid golyók
oldalamban. De ahányszor megtörök,
a legerősebb vagyok, amikor elgyöngülök,
mint olyannyian – meggyőzlek akkor.
Mert nem a tüskekorona vagy a lándzsahegy,
hanem hitetlen tekinteted öl meg.
De feltámadok. Mert a kétség előtt
és után MÁR VAGYOK.

Kabdebó Tamás további írásai