Ezüstös lárvaként
Felhőlénye sötét vödörbe süllyedt,
halandó testtel zuhant a kútba.
Fohászkodott az örök szürkületben,
s megnyílt a kút mágikus szeme.
Vörös kabátja égbe lendült,
vak táncos, vérző vad.
Mintha egyszer már átélte volna:
sötét mérgektől megittasulva
ezüstös lárva táncolt a pusztulásba,
hó szárnyú, véres selyemcipő.
A lepedőn hold izzad
Hűs ollóról álmodik
a barna, női sebben.
Jégben a sikoly
fénybe zárva,
bíbor szárnyaival verdes.
Ahogy a szádhoz ér
A felhő rózsáin megindul feléd,
és fénykört hasít a levegőben,
ahogy a szádhoz ér.
Átsétál a vastag üvegtáblán a tiszta víz.
Teste akár egy legyező, összecsukódik.
Rózsaszín cipőit rendezgetve
legurul a szivárványon,
és jégesővé változik.
Érezd, amikor bejövök az ablakon
Ez a ház már rég elhagyott engem.
Már csak hatalmas, üszkös karokból áll,
melyek puha agyagban öleltek egykor.
Vakolata lágy és nedves volt, tele vágyakkal.
De holnap majd felébredek benned,
és tenger leszek újra, feledésbe néző ablakod.
Nézz majd rám! Hallgasd testünkben a hullámverést.
A víz tanított meg rá
– Megtanított arra, ne álljak ellen a víznek.
Hogyan adjam át magam, és hagyjam, hogy vezessen.
Ez volt az ő sorsa: ilyen félelmetes legyen. –
Elhallgatott és belém költözött.
– Te sem vagy ember – mondta.
Csak az eső hangja
Csak az eső álmodik a régi falakban,
terjeszkedik zölden a penészben.
A kacagás felszállt, illanó pára,
napfénybe pusztult kabátujj.
Kié a hang a vakolat mögött,
a befalazott égben?
Elhagyott penészes kabát énekel az esőben.
Ladik Katalin további írásai


A Kortárs folyóirat irodalmi versenyt hirdet középiskolások számára. A 3 fordulós tanulmányi versenyre 3-4 fős csapatok jelentkezhetnek. Az I. forduló nevezői, illetve a II. fordulóba továbbjutott csapatok elektronikusan küldhetik be elkészített pályaműveiket. A döntőbe jutó csapatok 2015 szeptemberében a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezendő vetélkedőn mérik majd össze tudásukat, értékes nyereményekért. A győztes csapat minden tagja egy-egy tablet boldog tulajdonosa lesz, és más értékes ajándékokat is kapnak a helyezettek.
A József Attila Kör és a KULTer.hu szervezésében idén április 10-11-én negyedik alkalommal került megrendezésre a KULTOK programsorozat Debrecenben. A tavaszi konferencia számos aspektusból kívánta feltárni az irodalomtudomány és egyéb diszciplínák lehetséges kapcsolódási és ütközési felületeit.
Az idei Tavaszi Fesztivál utolsó opera produkciója a neves nápolyi színház, a Teatro di San Carlo vendégelőadása volt a Művészetek Palotájában, melynek keretében az Erkel Színház márciusi előadásai után ismét egy Luisa Miller-produkciót hallhattunk, igaz ezúttal koncertszerűen.