„Ez az élet egy tivornya:
Inni kell, ha rád jön sorja,
Az örömbül, búbánatból,
Karcos borbul, kéj-zamatból.”
Arany János
Kövületeket mutogatni,
Mint régi, családi fényképeket,
Kődagerrotípiákat.
Élőlényeket, amik megpróbáltak
Túlélni, mint mi, és néha úgy tűnt
Nekik is, hogy ez az élet egy tivornya,
Megszülettek, párzottak, búsultak és örültek.
Mint a nagy gyümölcsdenevérek,
Amik árnyékként, hangtalanul csapongnak
A fa körül, melynek ágai a szemük erezetét tükrözi,
És a horizont szemfehérjén a Nap pupillájával
Mindent látó szemre hasonlít.
Kutyafejükkel és a Gazdához hűséges
Kutyaszemükkel, mintha bőrszárnyú
Dakszlik lennének a végtelen pórázán.
Fejjel lefelé lógnak a fán:
Érett gyümölcsök Isten gyümölcsfáján
Az alkonyati édenkertben.
Úgy szorítják bőrszárnyuk között a mangót,
Mint a felejtés poharát. De nekik nincs
Szükségük felejtésre, csonthéjas Léthe-pohárra,
Nem kérdik: „Él-e még az Isten – az az Isten él-e,
Ki e dús Kánaán országba vezérle.”
Úgy éltek, ahogy
Az élet falevéllapokra írt, fakéreg-borítós
Nagy Könyvében megírták:
Belső térképpel navigáltak el a fához.
A felejtés poharából is az emlékezés
Vizét isszák.



Hogyan élték át a budapestiek a zsidótörvények nyomában járó kirekesztést és üldöztetést? Mi történt a négy fal között a csillagos házakba való költöztetést követően? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ a Budapest Főváros Levéltárában múlt héten nyílt, soha nem látott dokumentumokat is bemutató kiállítás.
2014. április 24-én Sofi Oksanen megkapta a Budapest Nagydíjat a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretein belül. Megtiszteltetés mindkét részről, hiszen elismerni egy nagy tehetségű írót ugyanakkora öröm, mint megkapni egy rangos díjat. Rangos díjból Sofi Oksanennek pedig szerencsére van rengeteg, tehát van miért örülnie, van miért örülnünk. Magyarországon áprilisban jelent meg negyedik regénye, a Mikor eltűntek a galambok.
Pesti Bölcsész Akadémia