Gyümölcsdenevérek

„Ez az élet egy tivornya:
Inni kell, ha rád jön sorja,
Az örömbül, búbánatból,
Karcos borbul, kéj-zamatból.”
Arany János

Kövületeket mutogatni,
Mint régi, családi fényképeket,
Kődagerrotípiákat.

Élőlényeket, amik megpróbáltak
Túlélni, mint mi, és néha úgy tűnt
Nekik is, hogy ez az élet egy tivornya,
Megszülettek, párzottak, búsultak és örültek.

Mint a nagy gyümölcsdenevérek,
Amik árnyékként, hangtalanul csapongnak
A fa körül, melynek ágai a szemük erezetét tükrözi,
És a horizont szemfehérjén a Nap pupillájával
Mindent látó szemre hasonlít.

Kutyafejükkel és a Gazdához hűséges
Kutyaszemükkel, mintha bőrszárnyú
Dakszlik lennének a végtelen pórázán.

Fejjel lefelé lógnak a fán:
Érett gyümölcsök Isten gyümölcsfáján
Az alkonyati édenkertben.

Úgy szorítják bőrszárnyuk között a mangót,
Mint a felejtés poharát. De nekik nincs
Szükségük felejtésre, csonthéjas Léthe-pohárra,
Nem kérdik: „Él-e még az Isten – az az Isten él-e,
Ki e dús Kánaán országba vezérle.”

Úgy éltek, ahogy
Az élet falevéllapokra írt, fakéreg-borítós
Nagy Könyvében megírták:
Belső térképpel navigáltak el a fához.

A felejtés poharából is az emlékezés
Vizét isszák.