Sirató

Lászlóffy Aladár emlékére

A szavak és az értelem
itt bújócskáznak szüntelen,
a nap s a hold fogyatkozik,
ez követel, az tartozik.

És minden, minden relatív,
kosárba dobott papírív,
a kozmosz titka, mely ma hív,
egy infarktus előtti szív.

Századok pora és korom
ül annyi kínban szült soron  −
mivel lett jobb a vak világ,
az örök dérben száraz ág?

De álmok s bánatok felett
ég egy csöpp lelkiismeret
és valaki, most egyedül
egy jobb csillagért üdvözül.