|
Tőzsér Árpád
Elégia egy spiritiszta
asztalhoz
Kidobva is valami asztrál-létben,
táncoltatói árnya lakja.
S hallom egykori jelentését,
baljós koppanás hangalakja.
Szellemet idéztünk: megyünk?, visznek?
Ez volt a kérdés negyvenhétben.
Hallom, igen-t koppan az asztal.
Kimenekültem kertünkbe, féltem.
Volt egy szilvafánk, kétágú törzse
Püthagorasz bölcs ipszilonja.
Nyergében biztonságban voltam
az asztaltól is. – Így látom ma.
Globális árva
Mint ország, mit szétlopkodtak
a megélhetési holtak,
magad is elfogytál szépen
az emberjogok jegyében.
Hazajárnak a múltak,
a vádak rád visszahullnak,
jól van, nincs én, de már nincs,
eltékozolva a zárt kincs.
Kaptál egy álszent világot,
hol már az isten is álnok,
s lettél globális árva –
Hajtsd le fejed a sárba.
