Bencze Lóránt

A nyelv élménye

Czakó Gábor: Beavatás a magyar észjárásba

Tisztelt Jelenlévők,

Czakó Gábor Nemes Olvasói,

Kedves Hallgatóim!

Minden jótett elnyeri méltó büntetését. Keresztyéni nekibuzdulásból nevezetes politikussal akartam jót tenni. Mire a politikus: „Nem lesz ebből neked bajod?” – „Ugyan már, mi lehetne?” Hát lett! Méghozzá katasztrófa.

Czakó Gábor is megkérdezte: „Tudom, hogy kockázatos, amit kérek, de megteszem: elvállalnád-e a könyvbemutatást?” Mire én: „Mindenképpen elvállalom könyved bemutatását. Több okból is: megtisztelő, izgalmas, szeretem a barátságodat, végül hiúságomat is legyezgeti. Nagyon örülök, ha bemutathatom. Kérlek is hát, kockáztass meg engem.” Nocsak, így esett meg a dolog eddigelé.

Akkor vágjunk bele a könyvismertetésbe!

A tudós ilyen: |L| (Kézfejjel mutatni.)

Meg ilyen: Papp Laci a ringben.

Az író ilyen: \J/ (Kitárt karral mutatni.)

Amilyen a pécsi ókeresztény kápolnában a Krisztus-monogramhoz imádkozó Péter és Pál apostol. Orans tartású: \J/ 

A tudós nyelvész is ilyen: |L|

Esmeg ilyen: Papp Laci a ringben.

A nyelvész a nyelv testét vizsgálja, forgatgatja, tapogatja, mint a háziasszony a piacon a sárgarépát, fejes salátát. „Sokuk bárdolja, hasgatja, ízekre szaggatja…” (Szétszerkesztés fejezet). Boncolja, mint a holttestet szokás.

Czakó Gábort, az írót „a nyelv lelke” ihleti meg. Ezért nincs helye a Magyar Nyelv című folyóiratban (A magyar nyelv lelkéről fejezet). A lelket nem lehet csak úgy tapogatni, legföljebb simogatni. Az élő embert nem lehet boncolni-bárdolni – csak miután már megöltük.

Első nyelvészeti tanulmányomat Szende Aladár, amikor már nyomdában volt a Magyar Nyelvőr száma, odarohant, és mintegy sutyiban becsúsztatta. Az akkori Hankiss Elemér azt kérdezte, hogyhogy nem robbant föl a folyóirat. A következő cikkemet már visszadobták azzal, hogy erkölcstelen. Erkölcstelen magyar népdalt idéztem. Bizonyságául annak, magyar nyelvész vagyok, de nem tudós.

Ezért hát nem is kénytelen-kelletlen, hanem szükségképpen kitárt karral viszonoztam a baráti öleléssel közeledő írót.

Írót? Író-e valójában Czakó Gábor?

Az. De annál sokkal, de sokkal több.

Netán apostol? Igen, de az apostolok nem tudtak írni. Czakó Gábor meg tud. Nem is akárhogyan. Apostolként, amint a magyar írói hagyományban illik.

Az apostolok közül egyedül Pálnak volt görög retorikai alapműveltsége. Czakó Gábornak is van. Méghozzá nemcsak görög-latin, hanem magyar is.

Ezért hát hirdetője az igének? Igen. Nem fölszentelt pap, de időnként püspöki engedéllyel prédikál. Meg anélkül is.

Méliusz Juhász Péter, az első nagy magyar kálomista egyéniség tíz-tizenöt év alatt vagy ötven könyvet adott ki – éppen Pázmány protestáns nagynénje jóvoltából.

Czakó Gábornak is saját könyvkiadója van – felesége, lánya, veje jóvoltából.

Méliusz Juhász Péter volt, hogy egy álló hétig prédikált.

Hányadik éve is folyik a Beavatás-tévéműsor? Tizenkettedik? És hány 77 magyar rémmese-könyv jelent meg? Négy meg egy 99-es?

Méliusz Juhász Péter uram midőn összeesett, föllocsolták, és folytatta. Ez semmi. Gábort összevissza törte hullaember kormányozta járgány. A Magyar Köztársaság is ilyen. Hál’ istennek Gábort megreparálták, fölroborálták, újra két lábra állították, és folytatja. Reménykedjünk, hogy Magyarország is ilyen lesz.

No de Czakó Gábor mégsem Méliusz Juhász Péter. Nem azért, mert Gábor pápista, hanem mert ő – mármint Péter prédikátor – hol száraz-skolasztikusan értekezik, hol meg úgy belemérgesedik, hogy Őszöd szemérmes szende szűz halovány szólalása hozzá képest. (Őszöd vagy nem őszöd, nem kapsz mást!) Czakó Gábor azonban egyenletesen érdekes-érzékletes. Erőteljes, de nem durva. A gyarlóságon mosolyog, de nem maró gúnnyal, mert gyengéd és gyűlölet nélküli, csak szeretettel képes odacsapni, ezért nevettető, elégtételadóan élvezetes: A hivatalos álláspont szerint elavult [ti. a Cuczor–Fogarasi Szótár], ennek ellenére magasan vezeti a Történeti-etimológiai Szótár (TESZ) hivatkozási listáját, s ahol a TESZ szerkesztői elvetik, ott forrásjelölés nélkül mégiscsak rá támaszkodnak – pl. „erdő” szavunk elemzésekor. (…) Annál avíttabb viszont a páratlan mű korabeli ellenfele, Budenz József, akinek az ugor–török háborúban perdöntő szóérveinek 81%-a fölött járt el az idő (71.).

Ha Czakó Gábor műkedvelő író volna, kétségkívül legnagyobb prózaírónkhoz, Pázmány Péterhez hasonlítanám „tollazatát”. De Czakó Gábor, akárcsak Pázmány, profi a javából. Ezért nem ildomos őket összemérni. De azért abban mindenképpen megegyeznek, hogy mindketten a szép magyar nyelv szerelmesei.

Ebben a magyar észjárásba beavatásban Czakó Gábor, az író ír az anyanyelvéről, amelyen szépírni szokott. Kosztolányi is gyakran tett hasonlóan. Nyelvtudományi szempontból sok tévedéssel. Czakó Gábor is. Mert a nyelvről, a beszédről adekvátan írni a nyelvész kompetenciája. Vagy mégsem? Nyüszöge költő erotikus versét olvasva Don Juan barátom megjegyezte: „eunuch a szerelemről”. Az író és a nyelvész viszonya is alapvetően és fordítva ilyen. Az író Don Juanként, Casanovaként szerelmeskedik, a tudós, az impotens, képzeleg. Kölcsönösen nevetségesek lehetnek egymásnak, még ha előadódik is, hogy amit lejegyez a szerelemre képtelen, meg is esett – mással. Amit viszont az író megrajzol, az maga a szerelmeskedés, és erről az eunuch tudósnak nem lehet adekvát fogalma. A könyvismertetés és a kritika is többé-kevésbé eunuch a szerelemről.

Miért kellett ennyi analógiát, ennyi összehasonlítást és szembeállítást le- s fölsorjáztatnom? És még majd egy csomó analógiával folytatom. Talán azért, hogy up to date legyek, és a könyv és Czakó Gábor másságát kidomborítsam? Bizony azért. És azért, mert Czakó szerint a magyar nyelv „analógiás látás-logikájú”? (Bevezetés a nyelvrégészetbe, 8.) De még mennyire azért! Szeretjük megvilágítani az ismeretlent a már ismerttel. De hát a mai amerikai tudományos stílus is kedveli az analógiákat! Általános emberi is, hogy arra kényszerülünk, a közelivel értessük meg a távolit. Akkor miért? Hát éppen ezekért! Mert Czakó Gábor új, mindeddig ismeretlen műfajt teremtett. A nyelvrégészetet. Először a Kárpát-medencében, sőt elsőként széles e világon. Ott a figyelmeztetés a könyv hátsó borítóján: „Kedves olvasó, az első magyar nyelvrégészeti kötetet tartja a kezében!”; „A magyar nyelv belső természetét, fejlődését, a szavak, a szerkezet, az eszmék összefüggéseit föltáró (…) áldásos kutatás” eredményeivel lettünk megajándékozva (Finnek, ugorok és mi fejezet).

Ismételten óva intem az ajándékot kíváncsian bontogató kedves olvasót! Ugocsa non coronat! Cave canem! Achtung, Achtung! Attention please! Attention, peinture fraîche! Attenzione! Atención! Vnyimanyije! Beregisz poezda! Bezopasznoszty nyet i nyet! A nyelvrégészet új műfaj! A, nyelv, ré, gé, szet, új, mű, faj! A nyelvrégész a nyelv mélyére merül, de nem csupán a nyelvet mint olyat kutatja, ahogy a régész sem a földet meg a vizet tanulmányozza, hanem a földben-tengerben lappangó hagyatékot. Mindketten leletekkel dolgoznak. A nyelvrégészet a régmúltról hoz hírt a nyelven keresztül (hátsó borító).

A buta buldózerek hajlamosak durván széthányni a múlt emlékeit. Ki mihez nem ért, gyilkosa annak, akár az oktatáspolitikus: a tetű es lapos, meg a lencse es lapos, neki egyre megy. Ám a régész előbb finom kis lapáttal szedi le az anyaföldet, végül gondosan és gyengéden ecsettel söpri le a port a csontokról: A nyelvrégész a szavakat-szólásokat tisztítja meg a megszokás porától (hátsó borító).

Czakó Gábor felhívja a figyelmünket arra is, hogy a nyelvrégészet tudományközi műfaj, divatszóval: interdiszciplináris. Sokfelé nyúl segítségért. Például: Benedek Elek írja, hogy „a XVIII. század utolján, mielőtt a koporsót a sírba leeresztették, háromszor lőttek bele. Ugyanezt tették hajdan a székelyek is.” Bárdi László ujguriai úti beszámolója szerint a tetem sírba helyezése előtt – főként a hegyvidéki ujgurok – háromszor nyilaznak a kiásott sírba, hogy megakadályozzák a későbbi kísértetjárást, és a gonosz szellemeket elriasszák. Ugyanezt tették a hunok is: számos távol-keleti sírjukban találtak a tetemek alatt nyílhegyeket. E szokás hajszálra megfelel a „lőttek neki” kifejezésnek (Bevezetés a nyelvrégészetbe fejezet).

A nyelvrégészet nem nyelvtörténet, mint az akadémiai nyelvészeké, bár az is. Nem is nyelvmitológia, mint a dákórománkodás, hanem kézbe fogható leletekre támaszkodó nyelvrégészet, jóllehet a mitológiát sem nélkülözheti. És még sok nem és igen. Idézem: A leletek tények, ám értelmezésükhöz a nyelvésznek konyítania kell a nyelven kívül a néprajzhoz, történelemhez, valláshoz, mitológiához, s mindahhoz, amit a leletek megkívánnak. Szükség esetén segítségül kell hívnia ezeknek a tudományoknak a szakembereit (hátsó borító). Például a csontokhoz az antropológust. Ezért Czakó Gábor – megítélésem szerint – leginkább antropológiai nyelvészetet művel. Az antropológiai nyelvészet nálunk alig ismert. Csőlátásunkból kiesik. Pedig nemcsak az írással nem rendelkező indián nyelveket lehet így gyümölcsözően vizsgálni, hanem az ezer-ezerötszáz éve írásos magyar nyelvet is. Czakó Gábor ezt teszi, ezt pótolja (A magyar fejedelmi központról fejezet). Pótolja és orvosolja, netán leckéztet is, hogy a magyar nyelvtörténet meglehetősen provinciális, amelyre nem elég ok, hogy a magyar nem az indoeurópai nyelvcsaládba tartozik. Czakó Gábor kritikájában megjelenik a szociokulturális szemlélet. Nemcsak a vizsgált nyelv, hanem maga a nyelvtudós is földrajzi, történeti, nyelvi és szociokulturális beágyazódású. A tudomány – minden törekvése ellenére – sohasem független az adott kor politikai-gazdasági-társadalmi-kulturális viszonyaitól, a tudósok pedig, kutatásaikhoz támogatásra szorulván eleve „az adott politikai széljárás szerint” kényszeríttetnek táncolni vagy lidércfény nyomába szegődni (Szétszerkesztés fejezet). No, a TESZ [A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára] az orosz uralom idején készült… Sapienti sat. Ékes pázmányi magyarsággal: Érti, akinek füle nem koszos, mire gondol itt a magyar ember (Finnek, ugorok és mi fejezet). Ezt a tényt letagadni – a zseniális nyelvész, Antal László szellemes szavaival – csak „kitartóan és ostobán” lehet. A TESZ szócikkeinek leggyakoribb kijelentései: „eredete ismeretlen”, „török származtatása téves”. A napokban megjelent első magyar alakzatlexikon munkálataikor és az éppen készülő retorikai lexikon munkálataiban olyan rövidítéseket kellett alkalmaznunk, amelyekben nincs pont, mert a sok pont is oldalakkal bővíti a lexikont, és erre a kapitalizmusban nincs pénz. A TESZ több száz oldallal rövidebb lett volna, ha ei és tszt rövidítést használtak volna, de a cucilizmusban a pénz nem számított. Ezért is görnyedünk még évtizedekig az adósságaink nyomasztó terhe alatt?

Ugyan mi köze ennek Czakó Gábor könyvéhez? Az, hogy sem ei-re (eredete ismeretlen), sem tszt-re (török származtatása téves) nem volt szüksége. Nem volt szüksége, mert a régész írásos dokumentumok nélkül is olvas a „csontokban”, azaz a nyelvi jelenségekben: …a nyelvrégészet leleteit nem kell keresni. A szóbeszédben közszájon forognak, csak éppen valamiért elkerülte a figyelmünket bizonyos szavak és kifejezések sokasága, egymáshoz való viszonya, a szerkezetekben és egyéb nyelvi elemekben megőrzött értemények, hitemlékek, szokások, világszemlélet, észjárás, és így tovább (hátsó borító és Bevezetés a nyelvrégészetbe fejezet). A világszemlélet, a világlátás az angolban is Weltanschauung. Az a génállomány, amely fellelhető a nyelvben, illetve amely nyelvi génállomány meghatározza világszemléletünket. Nem mellékesen „a szerkezetekben és egyéb nyelvi elemekben megőrzött” kifejezést először félreolvastam úgy, hogy „a szerkezetekben és egyéb nyelvi élményekben megőrzött”. Nem véletlen, mert Czakó Gábor „nyelvi ásatásaiban” és „áthallásaiban” (Révül-e a révész, illetve Antanténusz fejezet) a magyar nyelv szerkezete, egyáltalán, a magyar nyelv minden jelensége élmény! Ez az új műfajnak, a nyelvrégészetnek egyik jellegzetessége: Z bank csókosai kedvezményes kölcsönt kapnak. Szívat. Joghézag. Szinte látjuk a paragrafus lyukát. Éltes, mégis tüzes özvegyről mesélik: Ó, Rozi? Kovács Tibivel rúgja a paplant! Teri és Feri együtt kavar. Dezső a buszon kolbászol. Dudorka, mesélt új barátnőjéről egy rokon fiú. S rögtön megjelent előttünk a kedves… (135.).

Meglepő módszerbeli különlegessége még a könyvnek, hogy az első magyar értelmező és történeti nagyszótárhoz, Czuczor Gergely – Fogarasi János A magyar nyelv szótárához és annak gyökelméletéhez nyúl vissza. Kulturális jellemző, hogy a mai nyelvészek által eltemetett szótár több mint száz év múltán CD-lemezen megjelent (Arcanum, 2003).

Az eredetileg magyar szakos Kodály Zoltán mái követője Czakó Gábor annyiban, hogy a magyar nyelv és a magyar zene kapcsolatát is belevonja látókörébe, mégpedig Juhász Zoltán újabb, a jövőben megkerülhetetlen zenei „ásatásai” nyomán (Nyelv és zene fejezet). Megérjük-e, hogy anyanyelvünk belső természete, népzenénk és tánc-anyanyelvünk tananyag lesz a magyar oktatásban? – firtatja Czakó Gábor. Elnézve a mai magyar oktatást, amint hajléktalanként, bűzösen, retkesen és rongyokban roskadozik előttünk, aligha.

Czakó Gábor nyelvrégészete mint a magyar észjárás, világszemlélet könyve sajátos filozófia is. Egy népszerű híradás szerint Martin Heidegger, a nagy német filozófus megdöbbent, amikor megtudta, hogy a gondolkodás magyarban a gond gyökből ered, tehát a gonddal való foglalkozást, végső fokon a gond megoldását jelenti (Gondolás fejezet). Amit a nagy filozófus több nyelvben egy szóra szűkítve gondolt, azt Czakó Gábor egy nyelvben sok-sok szóra tágítva gondolja.

Amikor új műfajjal szembesülünk, korábbi, általunk ismert műfajok szerint közeledünk hozzá, ezért gyűjtünk a dél-amerikai szappanopera vak főhősének, Esmeraldának a szemműtétjére. Ez a tévút a hamis analógia. Amikor régebbi, mára kihalt műfajjal találkozunk (ilyenek a szentek középkori legendái), a jelenlegi történetírás műfaja szerint ítéljük meg, és nagy butaságokat mondunk, mármint a történészek. A Gellért-legendában olvassuk, hogy a szent püspök alacsony termetű és dühös ember volt. Dühében gyakran megostoroztatta a szolgáit. A szolgáknak azonban – ismervén uruk jellemét – eszük ágában sem volt véresre verni egymást, hanem csirkevérrel kenték be bűnös társuk hátát, ily véresen a püspök elé vezették, mire a püspök, megbánva tettét, letérdelt a szolga elé, és zokogva kérte bocsánatát. A szolga „jó keresztényként” kegyesen meg is bocsátott neki. Ha valakiből szentet akarunk csinálni, ilyet nem írunk le róla. Nekem ne mondja történész, hogy ez „legenda”, mármint kitalált történet. Ezek kőkemény tények, valóban megtörtént események. Ha azonban a legendaírónak hiányoztak adatai, saját szociokulturális meghatározottsága, illetve a szentekről való egyéb ismeretei-történetei alapján biztosan interpolálta őket, lévén jó író. A legendák tehát akár így, akár úgy, de mindenképpen valódi és igaz elemeket tartalmaznak.

Amikor 1989 táján eltelefonáltam az ELTE-n megesett históriámat Gábornak, ő azon melegében rémmesét írt belőle. Olvassa a rémmesét a feleségem, és felkiált: „De hisz ezt csak én tudom rólad, senki más! Czakó Gábor hogy írhatta meg?” Hja kérem, a vérbeli író a jellemből kiolvassa azt is, amiről nincs tudomása. Mintegy interpolálja a hiányzó adatokat. Amit elmeséltem Czakó Gábornak, az volt a valódi, amit interpolált, az volt az igazi. Czakó Gábor nyelvrégészete ennyiben hasonlít a legendához, hogy mint jó író mindenképpen valódit és igazat ír, akár a tényeket mutatja föl, akár a hiányzó tények interpolálását hajtja végre, azaz újólag értelmez, következtet a már ismert adatok alapján, mindeddig érintetlenre tapint a korábban agyonbögyörészett adatok között, akár extrapolál, azaz valószínű becsléseket végez: Kezdetben vala az Ige, és az Ige testté lőn – olvassuk János evagéliumának kezdő mondatában. Ez a mondat a világ teremtésére utalva Krisztust, a Logoszt magát írja le. Platónnal szólva és kép szavunk elemzésére emlékeztetve ez azt jelenti: az őskép, az idea, a lényeg megnyilvánult, s ezáltal megvalósult. A kisbetűvel írt logosz a tudás, a teremtő, a mozgató elv. A görögben sokjelentésű logosz igen közeli magyar megfelelője az ige. A magyar beszédet az ige mozgatja. Családjának tagja az igaz, az igazság, a megigéz meg a leigáz és persze az iga: az igázó szerszám, amely az ökröket egybefogja, és ami alatt Rómában a rabszolgákat áthajtották. Az ig régen jogot jelentett: igtat = jogaiba helyez, pl. birtokost, püspököt beigtat. A jog uralma alatt élünk (97.). Czakó Gábor mindenképpen valódit és igazat ír tehát, úgy és amire József Attila kérlelte Thomas Mannt: „az igazat mondd, ne csak a valódit, / a fényt, amelytől világlik agyunk” (Thomas Mann üdvözlése, 1937). Czakó Gábor beavatása, mint korábban is sok éven át, most is megvilágosodás elménknek. Felvilágosítás magáról a magyar elméről, a magyar észjárásról.

Vannak ugyanis tapasztalati tények, amelyek kicsúsznak a tudomány kezéből. Ilyen a Czakó Gábor által bemutatott „magyar észjárás” is (A magyar észjárásról fejezet). Pedig van. Meg tudom erősíteni. Péter barátom 1956-ban tizenöt évesen hagyta el az országot, német gimnáziumban érettségizett, német egyetemre járt, német nőt vett feleségül, gyermekeivel németül beszélnek otthon a családban. A német feleség mégis így szólt majd öt évtizedes házasság után: Peter spricht immer deutsch, denkt jedoch ungarisch – Péter mindig németül beszél, mégis magyarul gondolkodik.

A múlt század ’80-as éveiben egyik tanítványom – ma hírhedett tévébemondó – összeszedett kétezer friss szlenget. Mit gondolnak, mire talált akkoriban a legtöbb szinonimát, méghozzá majdnem ötvenet? A mellébeszélésre. Ez jellemző azokra az időkre. Ámde Czakó Gábor a beszéd-igékre 450 darabot gyűjtött! (Beszéd-igék fejezet) Miért van szükségünk arra, hogy ennyifelé osszuk a beszéd jelenségét? De a helyváltoztatásról 1152-t talált! Miért igényeljük, hogy ilyen végletesen finom megkülönböztetéseket tegyünk? Ez jellemző a magyar világszemléletre. Czakó Gábor 107 kijelentést gyűjtött egybe a halálról, 47 kifejezést a Tejútról. Ez is jellemző egy kultúrára. Különösen, ha más kultúrával nézünk farkasszemet nap mint nap – mint az Angliában élő, a könyvben hivatkozott egykori osztálytársam! (Nyelvlecke fejezet)

A könyv fejezeteinek talán legközpontibb témája a magyar képes beszéd. Sylvester János óta tudományosan is tudatosult, hogy a magyar „Íl illyen beszídvel naponkíd való szólásában. Íl ínekekben, kiváltkíppen az virágínekekben, mellyekben csudálhatja minden níp az magyar nípnek elmíjínek éles voltát az lelísben, mely nem egyéb, hanem magyar poézis.” Czakó Gábor is rácsudálkozik sok-sok képes beszédünkre, leleplezi elménk éles voltát a találékonyságban, azaz nyelvi kreativitásunkban: Éjjel-nappal tűnődik, kérődzik, tépelődik, méláz, mereng, sőt golyózik; agymenése oly élénk, hogy félő, hogy végül begolyózik, annyira szeretne valamit kiókumlálni, hogy végre egyszer ő is megállapítson valamit, vagyis, hogy a fején találja a szöget, ne pedig szarva közt a tőgyét (152.).

Nagyapáméknak huszonkét év után született a harmadik gyermekük. Oly nagyon szerették, ahogy csak az unokákat szoktuk szeretni. Nagyapám ezt így adta gyermeke és a világ tudtára: „Péterkém, nagyon szeretlek. Hát ha még tudnám, hogy az én fiam vagy!” Hogy erre nagyanyám mit válaszolt, azt feleségem megtiltotta, hogy itt idézzem. Nos, tudjuk, hogy az anya mindig biztos. Czakó Gábornak a magyar „nyelvédesanya” (Bevezetés a nyelvrégészetbe fejezet). Nagyon szereti hát a magyar nyelvet. Anyanyelveként szereti. Tessék megcáfolni, hogy nem anyanyelve. Kész. Nincs további érv. Sok anya van a világon, ez a valóság. Mindenki úgy tartja: az én anyám a legjobb, a legszebb a világon. Ez az igazság. „Miénk a világ leggazdagabb nyelve.” Hegedűs Géza cáfolhatatlan (Nyelvlecke fejezet).

Kedves Hallgatóim! Könyvbemutatón a könyvet és íróját csak dicsérni szabad és illik (Adamik Tamás). Ám azt is e-mailezte egyszer Gábor: Az egyenlőség-egyformaság az egység megrablása – (Eckhart). A nemzet a különbözőségek egysége. Minden ellenvéleményedet elmondhatod. Hát elmondtam. Nem mondtam? Miért nem mondtam? Mert nincs ellenvéleményem. A kocsmában szoktak az anyáról ellenvéleményt nyilvánítani. És aztán egymásnak esnek, ököllel, szódásüveggel, késsel, a hagyományőrzők bugylibicskával.

Akkor hát zabálja föl a sárga irigység azt a beszűkült agyú, savanyú pislantású, meggárgyult, ostoba és tehetségtelen kocsmatöltelék kritikust, aki ebben a könyvben kifogásolnivalót képzel találni!

Ez volt az átok. A TESZ szerint azonban átkoz és áldoz szavunk egykor azonosak voltak, ugyanaz a gyökerük, ezért is és a könyv méltóságáért a könyv áldó soraival mondok istenhozzádot: Anyanyelvünkről való töprengést nem lehet befejezni, csak félbeszakítani (A magyar nyelv lelkéről fejezet), és amint Anonymus magiszter beszámolt eleinkről, fecerunt magnum aldumas, a könyv megjelenésére és szerzőjére, és legfőképpen édesanyanyelvünkre mi is csapjunk nagy áldomást! (CzSimon Bt., 2008)

Elhangzott a könyv bemutatóján.

Nyitólap