Főhajtás III.

Előhang egy korty Vincze Béla-borhoz

Hétéves Cabernet Franc: mint az álom – titokzatos, kiismerhetetlen, elbűvölő.

Mint a barátom, Vincze Béla, az egri borász.

Mindig mosolyog, mosolya titkok óceánja. Gyerekek és aggastyánok tudnak így mosolyogni, mint ez a negyvenes éveit taposó férfi. A gyerek őszinte, mert még nem fél a világtól. Az aggastyán őszinte, mert már nem fél a világtól. Vincze Béla mindig mosolyog, mert nem akar félni a világtól. Nem a világgal, hanem éjt nappallá téve a boraival foglalatoskodik. Meg akarja fejteni a föld, a szőlő, a napsugár titkait. Minden évben megfejti, és palackba zárja a föld, a szőlő és a napsugár titkait.

Borai: palackba zárt csodák. Csodáltam a borait – ma a barátom Vincze Béla.

Életre szóló öröm: barátkozom a boraival.

Barátom egyszer azt mondta: „A Cabernet Franc beszél hozzám.” Egy közérdekű titkot szeretnék elárulni ország-világnak és Vincze Bélának: nemcsak hozzá beszél a Cabernet Franc, s nemcsak ő ért szót a saját borával. A Cabernet Franc 2000 mindannyiunkkal, a jó bort kedvelő, derék emberekkel szóba áll, s mi valamennyien – bárhol és bármikor – boldogan „beszélgetünk” ezzel a borral.

Újsághír: „Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása kezdeményezésére megalakult a Prímási Borrend, melynek célja a Kárpát-medence szőlészeti, borászati örökségének feltárása és terjesztése, valamint a minőségi bortermelés elkötelezett támogatása és a kulturált borfogyasztás terjesztése.”

És az első bor, amely a Vinum Primatis megtisztelő címet viselheti, Vincze Béla hétéves Cabernet Francja.

Négy évvel ezelőtt ittam először e bort. Barátom egri pincéjében, a falon négy éve olvasható vallomásom e borról: Cabernet Franc, 2000. Talán kút, talán barlang, talán alagút. Titokzatosan hosszú kazamata az egri vár alatt. Nagyon távol vakítóan tiszta fény, valahol muzsikálnak. Egyedül vagyunk. Talán kút: lángos csillag szaladgál fejünk fölött az égen. Talán barlang: halottaink hallgatását hallgatjuk a halhatatlan csendben. Talán alagút: hátunk mögé hull a múlt, lépdel felénk a holnap. Fölfelé zuhanunk.

Az igazi bor valójában röpülés: megsemmisülés és feltámadás.

És aki belép Vincze Béla egri pincéjébe, amelyet évszázados téglákból építettek, s a középkori katedrálisok komor pompáját idézi roppant terével, fölénk magasodó boltíveivel, kecses, csavart oszlopos árkádsorával – aki itt egy pohár borral a kezében hallgatja az időt, s kortyolgatja a szívünket-lelkünket melengető, testünket tápláló, agyunkat pezsdítő vérvörös italt, megérti: az alkotó ember, Vincze Béla egri bormester hogyan s miért teremt földből, szőlőből, napsugárból akaraterővel, szorgalommal, tehetséggel a múltból a jövőbe vezető hidat.

Naponta egy korty borba sűríti az örökkévalóságot.

Aki ellátogat múltillatú pincéjébe, kedvére sétálgathat a tegnap és a holnap között.

Kupolák, árkádok téglasora –
Szentély az Egri Borbazilika:
Évezredek őre; évszázadok múlva
Itt emlékeznek majd ránk, borban, a múltra.

Szigethy Gábor

Nyitólap