|
Filip Tamás
A túlerővel szemben
Háborúk, viharok mondattana.
Sok indulatszó és tagadás.
A létigéket kisbetűvel írjuk,
és jövőidőben nem kérdezünk.
Egy perce érkeztünk csupán,
csak a képzelet volt előtte.
Könyveknek hogy is hihetnénk?
Parázslik bennük a gyűlölet.
Amerre nézünk, túlerő.
A látszat tolakszik elénk.
Zárójelek közt vezetnek el
az ellenséges tömegben.
Nagy számok
Csak a látszat tágas, mint az űr,
a lényegnek vannak természetes
határai. Az egyetlen fény
egy tekintet ezüsthúrjába
rejtve dermeszti meg a világot.
Ha az ellenállás olykor még
fel is parázslik bennünk, a nagy
számok örvénye magával ragad.
De azt, hogy győzne is, nem hiszem.
Pedig egy lakatlan történetben
lépdelünk csukott szemmel, akár
a gyerekek, amikor vakot
játszanak hazafelé menet.
Hosszú álom
Prémes szavakkal susogja nekik,
maradjatok. Tegyétek az alvó
por fészkeit fejetek alá vánkosul.
Pihenjetek meg boldog fáim alatt;
nem vagytok foglyaim.
Míg alszotok, öngyilkos szekta
érkezik, sok tetovált, holdkóros alak.
Esténként üres méregpohárral fognak
gyakorolni, amíg eljön a nagy nap.
Ne féljetek, idejében fogok
mindenkit ébreszteni. Majd
együtt nézzük, hogy vonaglanak.
