Makai Péter

"Lőnek oly mint báránok"

                                                  (Winkler-Códex)

Újra hűvös van, újra lent az ég,

füvekről ivó felhői között

szempillák esnek meleg kezekbe,

útjuk lassú lesz.

Behatol szürkén, mélyszemű éllel,

alvadt szavakban lehűlt szemekből,

minden eséskor vadászni törő

vasfejű farkas.

Sikít. Vicsorgok. Egyre néz, esik.

Lenti nagy terek ágai mellett

vasfogú tépés nyílik belőle kezeim

árnyékos közén.

Hanyatló nyakam emeld karodba,

délszagú asszony, este indulunk.

Ázott lélegzet, esőhang, lejtő,

utunk lassú lesz.

Ima

Karjai merevek, elevenen őrzők.

Jajszó töri ketté a keringést,

felszegezett, tárt feszülés, fentről

lehanyatlik, a kilépő távol.

Karjai merevek, kiüresedettek.

Itt maradunk:

háttérből zengő érc

függő és átló közt.

Karjai merevek. Kyrie eleison!

Ország észak felé

Vártuk hajóitok telve halakkal

                                                     s jó borral,

napra a nap, hol lassan alvad a föld,

                                és útra taszítja a társat.

Mi a visszautat szép szavainkkal

                       körbekaroltuk asztalainknál,

és fényekkel jártuk a partokat éjjel.

De a várakozás hűs színeit elölte

                                                 az elmaradás.

A messzibe tartó kedves öröm

                        testvér temetésbe lefordult,

hűlt és hűlt az idő, majd kifakult

                                         a zavartság éle is.

Most távolodóban e térdarab

                                                   fölfele úszik

józan szárnytalanokkal

                         már nincs hova hazaérni.

"Nézd, átszakadtak a vásznak!"