Hornyik Miklós

Felszólítás kötelességteljesítésre

Alexa Károlynak, valahol Örményországban

Könyvbemutatóra szerettünk volna hívni az Arcvonal Irodalmi Kávézóba, ám kiderült, hogy Örményországba utaztál mint tiszteletbeli örmény irodalomkutató, s hogy két hétig ott is marasztalnak majd ebbéli etnokulturális minőségedben.

Egyik tanítványod – immár pályatársad – nemrégiben azt írta rólad a Kortársban, hogy fifikás filosz vagy. Horkay-Hörcher Ferencnek stilárisan sérült a kritikája, amikor ezt papírra vetette, mégis azt kell mondanom: fejeden találta a szögedet. A belvárosi-lipótvárosi örmény Alexa-legendáriumot némiképp ugyanis aláaknázza egy tizenkilencedik századi jegyzőkönyv, amelyről A szerecsen komornyik tudósított, s amely a délvidéki szerbek 1849-es zentai mészárlásáról számolt be: "Huszák Józsefné vallja, hogy Alexa juhász, oláh, férjét összedarabolta szeme láttára."

Már benne is vagyunk az újkori Magyar Történet egyik rondabugyrának a kellős közepében – innen már csak nyílegyenes irodalmi egérút vezethet kifelé. A továbbiakban mellőzöm az életrajzi idétlenkedést, és rátérek mondandóm lényegére:

Meg kellene írnod a huszadik századi magyar irodalom történetét. Később persze a magyar írásbeliség teljes történetét is, első rovásírásos emlékeinktől kezdve Debreceni Szappanos Jánosig, ez azonban egy másik kerek évforduló témája lesz.

Civil kezdeményezésemnek három kiváltó oka van. Az egyik irodalomtudományunk tartós nehézségeiből következik. Vízállásjelentés – írta volt jó emlékű Karinthy Frigyesünk: "Ma délelőtt tíz órakor ülést tart a Tudományos Akadémia." A másik ok a Quodlibet bennrejlő lényege, Horkay-Hörcher megfogalmazásában: "...egy majdnem kerek magyar irodalomtörténet veszett el benne, vagy rejlik feltáratlanul a mélyén". A harmadik ok szakmai közhelybokrétánk díszvirága: Szerb Antal nevezetes műve óta nincs olvasható irodalomtörténetünk. Árnyaltabban fogalmazva: Schöpflin Aladár szép könyve és Féja Géza háromkötetes összefoglalója ma is könnyen olvasható, ám olyannyira közelnézetből íródtak, hogy... Az akadémiai Spenót és Sóska: a hüvelyesek családjába tartozó, számos fajtában termesztett, lényegében piros virágú növény (Phaseolus vulgaris): égig érő paszuly. Egy emberöltő is kevés volna a megnemesítésükhöz. Segédkönyvként forgalmazott egyéb alkalmi irodalomtörténeteink tarkabarka sorozata pedig – miért legyek ünneprontó?

Szörényi László figyelmeztetett arra egyik beszélgetésünk alkalmával, hogy: jó könyv a Szerb Antalé, de amit Szerb írt, nem irodalomtudomány. Szörényivel sohasem lehet vitatkozni. Mi következik hát az ő szigorú intelméből? Csakis az, hogy neked kell munkához látnod, minél előbb.

Ma már ismerjük huszadik századi irodalmunk belső járatait, furcsa vargabetűit, önámító legendáit, meghamisított értékrendjét. A Nyugat folyóirat misztifikált világát például; Ady nagyságát, de szecessziós pózait és fejfájdító verses rögtönzéseit is ("Megőrjít ez a csókos valóság..."); Krúdy, Móricz és Kosztolányi életművének értékeit s a Nyugat más felmagasztalt szerzőinek vészjóslóan kongó üresjáratait. Füst Milán félelmetesen rángatódzó prózáját, Babits, Déry és Mé­szöly Miklós regényírásra való alkalmatlanságát. A magyar géniusz és a magyar grafománia minden lehetséges változatát. A magyar avantgárdot és a magyar szocreált. Az urbánus jobboldal és a népi baloldal különféle bolondgombáit. (Úgy emlékszem, Veres Péter bátyánk írta azt, hogy a Szovjetunióban még a levegőnek is tejíze van.) Végül pedig a hagyománytörésnek azt a lappangó, napjainkra beérő folyamatát is, amelyre Németh László hívta fel a figyelmet néhány évtizeddel ezelőtt, de senki sem figyelt a szavára: a magyar irodalmat észrevétlenül kezdi felváltani egy magyar nyelvű irodalom. Nem a posztmodernekre gondolok, ők tudniillik nincsenek is.

Irodalmunk a heroikus legendák és a tündökletes anekdoták irodalma. Ez az éltető közege: a légi semmiből szívja nedveit. Sajnos azonban a "linkség" is a sarkában jár, leginkább a közvetítő műnemek álcájában. Ez utóbbira Határ Győző figyelmeztetett kellő nyomatékkal, de senki sem figyelt a szavára:

"Amikor például valakiről a sírnál elzokogják, hogy mint irodalmár ő volt a legjobb gombozó. A felejthetetlen kvaterkázó. Minden éjszakai népi kucséberrel tegező viszonyban. A legönfeledtebb lóversenyező. A legkörmönfontabb munkakerülő. A legaranyosabb bulizó. Utolérhetetlen puszipajtás, Arbiter Bibendi. Megérdemelten eltartott nők-bálványa. Kakukkfiókák híres tucatjával-ültetője. Minden dörgés kitűnő ismerője. Glóriás jegyüzér. Pártjának eszén túljáró; avagy a pártegyüttműködést mesterien majmoló pártonkívüli és »tisztességes« reakciós. [...] Ma már az idült alkoholizmust Nyugaton semelyik nagy halottnak nem írják javára; legfeljebb regisztrálják. Elképzelhető-e francia regényíró, angol filozófus, akit azért ünnepelnek, mert halálig gombozott? Mert romlatlan csecsemői lélekkel »verte a blattot«? Madárfütty-utánzó tudománya hogy öregbítette volna irodalmi hírnevét?"

Attól tartok, Határ Győző bátyánk madárfüttyutánzó tudományra való utalása Szép Ernő és Tersánszky nevét villanthatja emlékezetünkbe. Ám ha így volna is, igaza volt. Tersánszky zseniális prózaíró, de sajátságos módon kakukkfiókák híres ültetőjeként és madárfüttyutánzó tudománya révén költözött a szakmai szívünkbe. A legjobb gombozó... A helyes megfejtésért könyvjutalom jár. E meghitt ünnepnapon senkit sem szeretnék megbántani, legkevésbé, mondjuk, Tan­dorit Dezsőt.

Irodalmunk londoni doyenjének e kedélyesen gonosz felsorolásából is kitetszik: óriási munka vár rád.

Bírálat következik:

Szellemes recenziók, okos kritikák, alkalmi ünnepi beszédek, gyengéd lau­dációk, emelkedett pohárköszöntők, rekeszizom-próbáló irodalomtörténeti szatírák és nagy lélegzetű, veretes tanulmányok után elérkezett az ideje annak, hogy a pennádat mélyebben mártsd a kalamárisodba.

Mert, sajnos, szűkül az idő.

S mert csak Tőled várhatjuk e hatalmas feladat hiánytalan teljesítését.

Elhangzott 2005. június 15-én, az Írószövetségben, a hatvanéves Alexa Károly köszöntésén.