Kemenes Géfin László

Fehérlófia 9: Krisztina könyve
(XII–CVIII.)

Magánelőszónak

Az írás kertjében lányok asszonyok ülnek tesznek-vesznek
történetük a háreni virágoskertből kanyarog el vissza
a celli halottaskertbe ahonnan vétettünk s azon túl is
más kertekbe sírkertekbe ahová fordulunk térünk
domborodik a kripta körül gondosan el van gereblyézve

Indítás alaphelyzetből a halottak porából halottak napján
mindenszentekkel a nőkkel akik ellen vétett a világ
virágként sarjadnak el kifelé a nyelvi televényből
krizantém gerbera szegfű liliom a gaz nem az ő természetük
még ha más sincs az emberi kertben mint gazosodás gyommátétel

Cell főterén rejtett kirakodóvásárt tart elmosódott bárcás krónika
krónikaidőben senkinek-önmagának dadogja egyszeri titkát
gyomelőtti írás őrzi csupán csupaszon maga meztelen írásosságát
táncol az elme az elbetűtlenedett betűk közt szóvá rakja a szólást
szólamból adja magát a gyomtalan gyomlálatlan szóbaszökkenés

Haren, Hollandia, 1996. november 2.

XCVII

A kert leért a folyópartig                mogyoróbokrok            rekettyés            fürdött

kis napozóban minden körötte rózsaszín volt szőke haja egyenes kék szeme azt kérdezte ELVESZEL VAGY NEM VESZEL EL mert már megmondták többen hogy egy e betűn múlik hogy zárt vagy nyílt akar-e lenni adott esetben ami Vasban Zalában Tolnában Udvarhelyt Háromszék vármegyében egyértelműen kétértelmű

Vas-tu me marier ou non
Vas-tu te perdre ou non

HA ELVËSZËL NËM VESZËL EL                              HA NËM VËSZËL EL ELVESZËL

jaj lesz neked táncot is lejtett a temetőből jövet 1946. mindenszentek napján

a vasnyelv titkosírása tartotta meg időfüggőben   Krisztina egy

szóval elírta                    Ott kavarog az egész vasbetonírás még ércnél is

Hát ne legyen az ember babonás szőke táncoló hatéves jósnő?

Egy szó mint száz egy élete van és volt                    le van írva

Arthur aztán fél évszázadra végleg elveszett ment világgá

És akkor történt az első igazi törés ami azután mindent meghatározott augusztus 23-án (1956) Krisztina zongoraóra után azt mondta Arthurnak menjenek fürödni a téglagyári tóhoz mert ő tudja hogy nem az igazi hogy Huszár Ilona nem az igazi ezt ő Krisztina tudja (Honnan tudja? látja rajta mindennap, és neki nem kell más, a Rezső nevetséges, hiába olyan klassz az hogy fejből tudja az Óda a repüléshez-t és kísérgetné illetve szeretné de azért mégis ő Arthur, és egy szó sem volt H. Ilonáról, mintha nem is lett volna és soha nem LÉPETT VOLNA az ő gyönyörű játékuk közepébe)

Akkor egymás mellett feküdtek a tóparton egy olyan kábé húszperces úszás után, Krisztinán aprócsíkos egyrészes fürdőruha volt szőke egyenes haja oldalt fiúsan és azt mondta

– Vissza akarok vonulni a világtól elvonulni zárdába bezárkózni (száját bigygyesztve) nem akarok élni ezek közt, és őrá nézett átható kék szemével, nem akarok köztetek maradni –

lutheránus létére zárdába menne? Arthur nem tudta hova tegye mint már annyiszor Krisztinát csak annyit hogy őt is nem lehet nem szeretni keményebb fából talán csak az Anya volt faragva Krisztinát szeretni annyi mint feltétel nélkül alávetni magát az ő akaratának ám ahhoz neki újra kellett volna születnie, mi Pálócziak rabiátus emberek vagyunk (így szentéletű Gyuri bácsi a szombathelyi székesegyház árnyékából) és mégis nem lehet helyette más esetleg mellette vagy vele együtt de ez is miféle megoldás, honnan vette és azt legfőképpen hogy Krisztina őt is a a a többiekhez sorolta KÖZTETEK igen mert ott volt Ilona aki egyértelmű volt az élettel mindazzal ami valóság és álom között a világot képezte és akkor hol maradt mégis hely Krisztina számára és mindez ott volt az átható kék szempár legmélyén az érintetlen tiszta kútfőben ha elveszem nem veszek el halottak napja november negyedike

Krisztina bezárkózott orvostudomány helyett a biológiába zárda helyett is annak legelrejtettebb zugába

Mert akkor az úszás a nemrandi-randi után Krisztinát ijedelemmel elegy undor és viszolygás fogta el amikor elképzelte hogy ARTHUR ILONÁVAL. Jó korán lefeküdt kitárta az ablakot beáradt valami virágillat az utcáról teste még kicsit izzott a sok napozástól hidegen hideg aggyal gondolta végig Elveszett ember ez az Arthur Romba dőlt már az élete most Neki kellene megmentenie de hát örökké látja őket kéz a kézben és akkor mit akar ővele Amikor egymás mellett feküdtek a tóparton hozzáért a könyökével talán Arthur észre sem vette de neki még most is ott ég Szégyellte magát hogy be kellett ismernie ezt az érzést. Hát ő is csak egy gyenge nő lenne? Mint a többi? És hogyan jöhetett kettejük közé az az Ilona? TALÁN Ő MAGA ENGEDTE MEG mivelhogy félt volna Arthurral valami testi kapcsolatba belemenni hiszen a viszolygás attól is volt attól hogy neki egy fiú oda merjen nyúlni vagy hogy ő egy fiúnak csak bátyjának mert ebből valamit is elmondani az pedig kinevette. Igen mert valahol a mélységek mélyén nem iszony volt az övé Arthur keze nem akárki más keze volt vagy lehetett volna hanem a választotté a mindenekfelett szeretett lényé aki vele egy volt csak most ebben a fullasztó újvilágban lettek kettő közöttük Ilona teste amely Arthurnak mindent megadott és ő a sötétben széthúzta pizsamakabátját és megérintette a mellét.

Ő maga lesz hát a szeretet holtak kavicsa a nyelve alatt mely megoldja megereszti felvágja elengedi peregni létalkotó ház tűznézőbe a virághúsú mátka velencéjébe az ő parkolt kertesébe

(Mi elbeszélők-megírók többes [nap]számban nem utáljuk a beszédet nem ellenezzük a nembeszélő bár-még-mindig duális betűírást [lásd mű helyi vizuállás jelentős] de mi alázatossan kéremszépen instállom az istállómban lovat adunk alája szentpállova után törvényenkívüli nembetűírást mert mi a beszédes írást szeressük igazándibul lekapcsujjuk a narratállót amazonbeszédírás

                               amit Krisztina ír

                                                         [már az elejétől fogva félig-meddig Krisztina ír]

          legyen az ő szeme               búzavirágkék túsza világszép

          legyen az ő haja                  aranyszőke alanyszőtte

          legyen az ő szája                 ribizlipiros didizni tilos és

          álljon ki a cicibimbaja      a melegittőből melle kint gőzöl

lemossuk a rárakódott időt amelyben ő rejlő akit szegény Arthur viszont sose mert látni)

Igen Krisztina, anno 1981. január. Szeptemberből majd másképp. Az ő második otthonából a biológiai központból jövet leszáll a 6-osról mielőtt átszállna a buszra mely felviszi az ő dombjára (dacból nem vett ki és később sem vett meg lakást a Krisztinavárosban de még csak az hiányzik hogy úgy tartsanak meg fejükben Krisztina a Krisztinavárosból szebb is több is az a másfél szoba a Pajzs utcában pajzsot tart közénk és a város közé). A hentesnél a túloldalon valami drágát és könnyűt jön a bátyó a botanikuskerti főigazgató kertész vacsorára fel onnét a csilingelő Keszthelyről Kesztel ahogy azok ott a Balaton mellett lepcselik a tátott szájukkal annál még az a sági uózás meg üőziés is különb és a celliek is a régiek az igaziak legalábbis akkor amikor még élt valaki közülük és állt a ház a házsor az életük romja várromja idegenek nélkül még amikor Bunyevácz bácsi a lába közé fogta és az jó volt a nagy bácsipocak a szivar a papírtölcséres szép fehér szivarszipkában Bunyevácz bácsi simogató keze a feje búbján s át oda melléje apának a patika előtt a másik karosszékbe Ha még egyszer ilyen vóna az én Piroskám de hát nem az én Piroskám az többé sohase elvitte az a Molnár vajon miért köllött éppen az neki nem tudott várni Na csak vidd kapd puszilgasd a te lányod hiába olyan szilaj mint egy kisfiú meg olyan ereje is van persze hogy láttam amikor a Horváth gyereknek lekevert egyet ahogy ő maga mondta amikor megkérdeztem Mit csináltál Krisztinke azzal a Pityuval azt mondja Behúztam neki egy oltárit de mégis olyan lány hogy megfájdul a szívem. Neki fájdul is nem is [erős várunk a biológia] és az a na ki is aki aztán eltűnt játék játék tudja ő jól ki az aki már nem fáj neki mert az övé igazán sohasem volt nem is emlékszik élesen hiszen akkora élet rakódott rá az ő arany hajára az ő kék szemére a ribizlire a kert végében a Marcal-parti lubickolásra mert hát hogy is mondjuk leszokott a férfiakról. Aztán az a Rezső, istenem már a járása sem tetszett, közepesen hegedült nem tudott táncolni nem szeretett nyelveket, plusz még csúnya is volt persze az Arthur sem volt éppen Juhász Jácint de neki volt valamije minek lehetne nevezni valami mélyről eredő kelleme, ez persze hülyeség most és hát az Arthur kit szeretett jobban vagy igazán (igazán nem mert akkor nem ment volna el azzal a) őt vagy a bátyját. Na tessék az ember itt hagyja a gatyáját és nem is olyan jaj de perfekt az a máj, nem borjúmáj persze, arról csak álmodozni lehet, de legalább fényes frissnek tűnő sőt friss azt állítja az a Gyula bácsi. Bor van legalábbis neki elég lesz mert a bátyó jesszuskám egy kortyot meg nem inna ha nem az ő bátyja lenne azt hinné alkoholista mert néha tud olyan lenni mint egy szárazrészeg csak a bagó az megy szünet nélkül. Bartoss Ágoston Tamásék mellett László bácsi trafikjából kapták az elsőt mennyibe került akkor egy Terv valamivel drágább mint egy Kossuth mert szálanként vették csak a Munkást nem szerették érdekes hogy most meg ő is a bátyó is azt szívják sajna néha két pakli is elfogy ha a biológia és a szentség viszonyára gondolok persze erről nyista egy szót is a vacsora alatt az egyik fontos összehasonlítási incidens lehetne hogy például az állat is használ-e valamilyen fajta kábítószert tehát valamit amitől elbódul bezsong elszáll más lesz egy időre de ez a nagy kérdés melyik ponton válunk el az állattól és leszünk nyelvhasználó nyelvlények de ez csak nemes hobbi a lényeg nem itt van elbújtatva hanem egy, az apoptózis molekuláris problémája azaz mi indítja el magát a sejthalál folyamatát, illetve kettő, és ez a fontos ez az amit még ebben az évben a csoporttal közösen ami az ő teljesen vad ötlete-kérdése-hipotézise hogy hogyan kommunikálnak a baktériumok saját "fajtájukkal" és más baktériumokkal jó rendben igaz hogy az erre csak éppen utaló cikket a Kováts Nelli vette át mert hát valljuk be ő a legokosabb a csoportban nála is okosabb Széll Mariskánál is és hát Mickónál is, Nelli tud igazán angolul bár németül még jobban s bár a cikket elsőnek ő fedezte fel a Nature-ben hamar átadta Kováts Nellinek, csak pár éve járatja a biológiai tanszék ezt meg a Scientific Americant meg a Forschung in der Biochemiet de hol lennének nélkülük Krisztina mintha érezné szájába vannak adva a szavai – de azok lehetnének az övéi is vállalhatók igen – és persze hogy gondol arra az Arthurra noha egyre ritkábban de nem tudni gondolja-e vagy csak álmodja hogy ami neki meg a bátyónak epizód volt mert nekik bármennyire nagy volt is az a zökkenő – 1956 és 1957 zökkenője – az élet ment tovább de Arthurnak nem ment tovább semmi hanem valami teljesen új kezdődött a hazátlanság a másikvilág – és hozzá a szégyen hogy elhagyták a hazát pedig nem kellett volna elhagyni – együtt fogadták meg emlékszel-e Arthur a régi karácsonyra amikor a Király utcában megcsókoltál Hadik lovag Fehérlófia – vagy emlékszel-e amikor fürödtünk a téglagyári tóban és utána hazakísértél és akkor mintha nem tudtad volna hogy – engem szerettél-e jobban vagy azt az Ilonát – aki nem volt a mi fajtánkból való – és én annyira vártam tőled egy igazi jelet jeladást és lehet hogy te is vártál és én igen mint általában egy kicsit csúfondáros voltam grófnői gőg – de inkább csak önvédelemből bár akkor úgy éreztem s most is úgy érzem talán az egyetlen jel éppen az volt vagy lehetett hogy nem voltam olyan éles hanem volt bennem valami lágyság – igen talán neked kellett volna azt mondanod hogy engem szeretsz és engem akarsz mert ismersz mióta az eszedet tudod – szinte egy anyai ölből születtünk erre a világra mind a ketten – ha akkor kijelented szakítasz Ilonával – aztán nem ez lett és nem is tudhatod hogy néha az eszembe jutsz-e még valami könyvedet elküldted sose reagáltam Kemenes P. Arthur te süket mintha nem is léteznék – Auguszta néni temetésére sem mentem le Cellbe csak a bátyó volt ott és nem mondta hogy érdeklődtél-e utánam – megváltoztál nem érdekel a múlt vagy csak egyszerűen elfelejtettél vagy el akarsz felejteni – honnan is tudnám még ha a saját szavaiddal mondanád is ki hogy te nem felejtettél el sem engem sem a bátyót hogy szinte nincs óra hogy ne gondolnál ránk hogyan tudhatnám ha nem írod meg – mint ahogy egyszer megírtad amikor még föl-fölbukkantál a mélyből – a te idegen mesédből vissza a miénkbe – hogy mi annyira beléd vagyunk huzalozva vezetékelve kábelezve hogy szinte minden neuroncsoportodhoz odatapadunk és átcsapatunk egyik szinapszon a másik csokorba

vége a betűírásnak mert nincs többé törvényírás ezek sem betűk hanem újbetűk árnyékélőbetűk s mint olyanok már eleve részei valami többnek a nyelvtudat által kimunkált emberi földi csoportnak ha majd adunk neki istennőt istent azok is emberiek lesznek pozitívum nélkül minden egész darabokban nagyon finom így nembetűírva engedni az írást mintha még mindig kalamárisba ütött lúdtoll vagy inkább tintásüvegbe mártott tollszár félkör alakú vékony fémhüvelyébe passzintott tollhegy lenne s nem a macintosh és ez a technikai kávészünet azért kellett hogy kitudódjék az ének perszónák az ismertek és az ismeretlenek együtt írják a mondhatót nincs félrecsúszott maszk mely "mögül" elszólja magát valami "igazi" valami hasbeszélő a bábuja ribizliajkain által és a muzsikáról nem elfeledkezni mit mondjunk akik azért már hallottunk valamit zongorálni élőbe is meg mechanikai reprodukción át és a glóriát vagy aurát semmi sem pöckölte le körülük egyszóval valljuk be klimpírozás volt az amit Krisztina művelt ama hangszeren amelyen Beethoven Chopin Schumann Klára Liszt és a többi ó de mégis szívem a szívnek olyan alkatrésze ez mely nem kopik miért Ilonát inkább na miért mert sosem őt szerette igazán. Jaj de süket málnaecet kellett volna a májhoz hiszen a borjúmájhoz az illik meglett volna az illúzió Mi Van Itt Na Ó ez jó legalább borecet vajon milyen régi lehet hmm még elmegy és vajon ő elmegy-e pedig aztán a bátyó annyit törődik azzal hogy ő melegítőben vagy kisestélyiben fogadja amikor ő nagy ritkán felrándul uccu seggem vásárt látni mert minek is jön nem szereti Pestet még Budát se csak azt a kisemmizett kiherélt lerombolt széttrancsírozott Cellt mindenki csak úgy beszél róla hogy Vas megye legrondább faluja pedig se nem falu se nem város pláne most télvíz idején de persze őneki a bátyónak is az a Cell a nosztalgia Cellje nem amit az ócskások a pártfőiskolát díszkardbojttal megjárt és levitézlett követkövönnemhagyók meghagytak magnak leromboltak betonólakkal cementhizlaldákkal teleraktak lásd a bolondgombaszögű lakótelepeket Kodály szegény terólad kellett hogy elnevezzék ahol már majdnem kétszer annyi évtizede nem él mint ő itt Budán és látogatni is alig látogat el. Mi lesz ma a trakta kit fog a bátyó kipécézni majd rávezeti hogy ne mindig a munkahelyét szapulja vagy nekiálljon felsorolni a rajta megesett ezer és ezer igazságtalanságot hanem azt vallja be már végre hogy imádja a munkáját és nem tudna meglenni nélküle. Ó drága bátyám te is menthetetlen vagy istenem miért nem születtél te nőnek én meg fiúnak talán könnyebb lett volna idáig ezt a nyavalyát a hátunkon elcipelni olyan szép kis cicid volt amikor hármasban játszottunk hajdanán nem a régi szép időben hanem A Szép Időben nem mondanám hogy édenkert volt vagy annak eföldi mása de majdnem mindig pontosan tudtam mindent mert a világ borzalmas tótágasa ellenére minden a helyén volt mert a külvilág másvilág volt csak a mi világunk volt az igazi

Krisztina felvágta a kenyeret, házi jellegű, a bátyó csak azt hajlandó megenni na meg hát a keszteli rozskenyeret, hopp ott fent az eceteknél mustároknál rendet kellene egyszer már csinálni, valami na mi ez marokkói tonhal fűszeres olajban vajon mit keres ez itt, ő sose vette valaki ajándékba hozhatta na ez nem a bátyó ínyére való két évtized Balaton-part hatására sem enné meg a halat, igen még a gesztenyét majd bevagdosni a sütő rendben. Ő valaha vallásosan hitt benne hitt Arthurban de ugyanakkor lenézte nem nem lenézte kisebbnek látta mint ami volt a valóságban árvagyerek fantaszta vad tétova hadvezérke gyáva gyáva hős egyszerre valami elrontott keveréknek tartotta selejtes sehovasemminek az ő kettejük között kifeszítve az ő fiúsága a bátyó lánysága között kifeszítve hogy végül ő maga táncoljon át saját magán egy a kötéllel a táncos aztán most már soha semmi. Most viszont kell egy görcsoldó törkölyöcske, gyere csak ide törköly öcsém ide anyukához mert anyuka látod fázik fázingál fázinkózik kell hogy valami felmelegítse. Kösz szépen príma voltál és valóban mint valami csodálatos a keravillnél nem kapható belső fűtőtest amely hirtelen átmelegíti a szobát hogy attól azonnal minden otthonos lesz a papucs is puhább a frottírköpeny langyos vattakabát a máj egyenesen gyönyörű a vacsorához magának persze azért a törkölyt is odatette az asztalra baloldalt a maga terítéke mellé bornak ott van még a kékoportó egyharmada amit Mickó és ő éppen csak megkezdett és íme mi maradt Mickó kicsit kiálló fogai a túl rövid haj persze mihez képest túl rövid és az az istenverte farmer amelyet még most a közeli teljes széjjelmálLás időszaka alatt is állandóan hord sőt visel sőt kihívóan visel de hát így legalább az a napbarnította térde az a szelíd szépsége a csípője szelíden ívelő domborulata úgy tesz mintha a szeméből nem tudná kiolvasni hogy egyszer az övé lesz ha a teste nem is de hiszen akkor már most az övé. Ó de finom na te szép májacska gyere csak ide jól van rendben vagy mindössze azt a kis hártyamaradékot hogy lepipáljuk az egész maradék világot teavizet feltenni a kuka bornemisszájának aztán fel na ez olyasmi ami neki is jó kockás blúz kardigán öregfarmer zárt fazonú félmagas sarkú cipő de Mickót is csak akkor szorítja magához egyértelműen ha már nem eszi érte a fene hogy a nemibaj eme formájából sürgős kigyógyulás következzék és nyista addig kékoportózás amíg nincsenek megbízható jelei a lecsillapodásnak tegnap is már odáig transzponálta a nagy roham a teljesen égő eksztázis hogy majdnem a tenyerébe kapta azt a szelíden himbálózó mellét amikor borospoharáért az asztal fölé kellett hajolnia és összenéztek de mintha semmi se lenne csak valami tacskó védésdac lányszagú barátkozás egészen hihetetlen de hát olyan ártatlan ő pedig annyira nemártatlan hogy majd amikor elmúlik a láz és akkor lesz minden finom és klassz és semmi teketóriázás semmi ártatlannak beöltöztetett puszika csak egy picit nyelves puszika nem hanem azonnal félreérthetetlenül a tudtára adni férjes asszonyka ide vagy oda ahogy a majdankori hangulat hozza szóval vagy tettel és ha nemleges a válasz akkor egy éjszaka nem alszunk de kigyúrjuk magunkból.

És akkor csengő és akkor a bátyó igen még mindig ő. Belépett a hallba és levetette télikabátját kucsmát-sálat egy testvéri csók csattant el a namiújság? helyett Nincs elég hó ezen a télen sem nem is tudom mi lesz a kerttel a parkokkal a temetővel az a csók is rövid de megörökíthetően a mitikus pár megméltóztatott erénykalász-ölelkezése szemérmes mint az erdei vadak egymásszimatolása ősz idején mindenek alatt a szokásforma az arányközép mint egy korinthoszi oszlop vadászatos falfestmény az átrium legbelső falán faun és nimfa nem leírni hanem beszőni nem mondom szép kis minta hát ez az ő a legendás bátyja az ő eposzbeli hőse. A máj sajna még egy cseppet sem lehet belül rózsaszínű mint borjúéknál de lám a borecet is jó rá én szórnék rá pár szál rozmaringot de a bátyó esetleg rossz néven veszi még ezt a májkészítményt is először fitymálta Digó flanc mondta de aztán egyre inkább megszerette és most ha jön mindig hálás ha ezzel a flancos fegatóval várja ő valamikor az ántivilágban még Károlytól tanulta (el) de hát ez is a bizonytalan kérdésesség kategóriájába skatulyájába tartozik és nem lehet cicázni vele hiszen olyan ritkán találkoznak cicáról Mickóra miközben a bátyó panaszai című túlsokrészes sorozat egyik epizódja vette kezdetét ahelyett hogy kikérdezné hiszen valamit azért csak sejthet hogy Mickó több mint az ő csoportvezetősége alá beosztott több mint barátnő hüvelykmatyi még ha olyan nagyon ártatlan is hiszen ő tett megjegyzést elszólást eleget amit csak a süket nem értett el. Bátyám Bátyám. Két korty kékoportóval csúszott le az utolsó falat máj és nem is a nyalás vagy amiről még Panna mesélt részegen valami irtózatos művalamivel egymásnak nekiesni hanem hogy a gyengébb érezze az ő erejét az ő hatalmát de minek érezze miért kell ez mint mit tudja ő túlélési mechanizmus az áldozat hókuszpókusztól mentes újramegélése újraélése mert hiszen új minden percünk amit megélünk túlélünk mint a csapdába szorult róka ami elrágja a saját lábát hogy ezáltal megszabaduljon hogy a kisebbik rész elvesztése sőt odaadása árán az életrekész a túlélésre még mindig képes nagyobbik rész a vitális többség további létét biztosítsa pars pro toto itt valami olyasmi történik ami már majdnem áttör a tiszta persze olyan nincs de tegyük fel szóval tiszta biológiából valami kulturális felé mert ez az öncsonkítás mintha már valamiféle végtelenül primitív világot tételezne az organizmus egyfelől még mindig a tiszta természet tervrajzát követné tehát hogy még ezzel az extrém tettel is tulajdonképpen önvédelmet gyakorol de mégis mégis és ő is Mickóval mert valójában nem a hatalom vagy annak akarása a döntő hanem hogy fogadja el annak a másnak aki neki kell hogy így egészek legyenek na nem totalitás beteljesedett tollasság gébics és vízikapolcs hanem hozzávetőleges totális elharmónia mint a bőr ami véd és távoltart ápol s eltakar egyszerre és minden azonosság forrása nincs más csak felszín szívéről veséjéről soha senkit nem lehet azonosítani kérdezzünk csak meg egy valamirevaló detektívet patológust ujjlenyomat kell vagy arcmásfelület fogsor igen húzódik el el végtelen immanencia. A bátyó pedig mit tesz Isten hisz a szellemekben vagy úgy tesz mintha hinne még olykor szellemidézésre is eljár bár nem mondja el mi történik egy ilyen szeánsz alatt de neki speciel éppen az hiányzik ami Mickónak megvan vagy talán nem is hiányzik valahogy szervesen hanem a hiányra Mickó léte ébresztette rá mert így valahogy rend van a világban és ez az első míg a szenvedély valahol hátul a végefelé oldaloghat somfordálgathat mert éppen ez a vágy a rend megbontója a legnagyobb veszély szóval ez is önvédelem de ő kinek védi a mijét az önt és főleg mi célból és mindig fent tartani a rostélyt pedig hát istenem hiába tudja vagy gondolja magáról hogy hideg a szerelmet vagy legalábbis a szenvedélyt a vágyat a fizikai-több-mint-fizikai kívánást valamennyire mégiscsak megismerte nem talán ez túlzás esetleg a szenvedély szele talán kétszer ha megcsapta úgy istenigazából a harmadikos évfolyamtárs esete istenem az is már milyen rég volt aki nem volt ugyan semennyire sem nőies esetleg a finom keze a hosszú keskeny ujjak a szabályos körmök de mégis olyan nemférfias benyomást tett vagy inkább csak őrá helyesebben több mint férfias volt a modora. Nem kezdte el azonnal valami idióta módon csapni neki a szelet tehát látszólag flegmán elejteni a kötelező kétértelmű férfias lányarcpirító beköpéseket hanem amikor ő mintegy mellékesen megjegyezte hogy őt elsősorban a baktériumok mibenléte sőt sorsa érdekli de mellékesként s többek között a biológia és a vallás kapcsolata is és miután végez azt fogja kutatni (mondani sem kell nem azt kutatta mert éppen elég sőt túlsok is volt a eukarióták végnélküli világa de érdeklődése holdudvarából az a problematika sem tűnt el egészen) akkor a fiú a Viktor első meghökkenéséből elég gyorsan felocsúdva részletesen kifaggatta mi is jár a fejében és szemmel láthatólag ez a téma sokkal jobban érdekelte mint mondjuk a park sötétjében egy padon puszilkodni vagy egy kicsit megmacizni őt és Viktornak ez az ő gondolatai gondjai tervei iránti emberi érdeklődése tette lehetővé hogy ne azonnal az idegenkedése legyen az amit le kellett győznie ahhoz hogy a padtárs sétatárs hangversenytárs egyszer esetleg valamennyire is elviselhető szobatárs ágytárs öltárs legyen hanem az először örömmel csodálkozással táplált melegség aránylag gyorsan felforrósulhatott és elérkezett egy délelőtt amikor ő ő ő ölelte át Viktor nyakát és csókolta egy pillanatra szájon. A válasz kielégítő volt de nem volt éppenséggel hevesnek mondható ami nem jelenti azt hogy Viktor meleg lett volna mert azért amikor aztán megint csak az ő unszolására odáig jutottak akkor bizony nagyon igazán és tisztességesen megbaszta ó de hogyan még most is ahogy ő ott az ágy sarkában guggolt és Viktor fordítva vagy hogyan tette be az emlékképre még most is összeszorul a gyomorszája de utána vagy előtte vagy alatta Viktor őróla soha nem vagy csak a legnagyobb ritkasággal feledkezett el alig volt olyan hogy ő is el ne élvezett volna ez lehetett férfintúli valami köztes. Viktor kijelentette hogy neki nincsenek semmiféle tisztességes vagy tisztességtelen szándékai ő csak cselleng-csavarog-tekereg a világban mint valami idegen de aki tudja hogy sehol sincs otthona ugyanakkor mégis idevalósi és nem kívánkozik máshova még a paradicsomba sem s amikor őt kérdezte akkor ő is apró nevetéssel azt felelte, hát ami a paradicsomot illeti ő sem az örök boldogság honára gondol hanem a pattanásig érettre salátának elkészítve vékonyra szeletelt vöröshagymával lerétegezve az öntetet fűszerecet só bors pici cukor olívaolaj keveréket elvegyíteni és frissen apróra vágott bazsalikommal meghintve felszolgálni hideg sült mellé a szakácskodás passziója aminek magvait még Károly hintette el akkoriban fejlődött ki igazán benne hiszen azelőtt egy vasa nem volt igaz most se sokkal több de amikor odahaza járt többször kiment a konyhába s anya bámulatára Károly átkosnak éppen nem mondható csak a nélkülözéses időkben kellemetlen hagyománya hogy ami másnak az ínyenckelődő luxuskodás ijesztő irigyelt rivaldafényében állott az neki hétköznapivá vált mint példának okáért ez az egészen zseniális máj és utána az a meseországból meseejtőernyőn leeresztett gesztenyepüré.

És most sírni volna jó de nemhogy bátyja előtt de magában ott ahol senki se látja ott sem igen engedi meg magának a sírás luxusát és miért nem választott másképpen hiszen választhatott volna elvégre nőnek született van valami olyasmi mint a biológiai meghatározottság és dehogyisnem nedvedzett be a teljesen szabályos ornamentikájú kisteste Viktorra Viktor kezére sőt olykor Viktor beléje hatoló mijére is és bizony arra is hajlandó megesküdni hogy a Viktortól szerzett nem jó ViktorRAL megszerzett orgazmusok nemigen maradnak el azoktól amelyeket maga ad magának vagy még amiket Pannával Pannán át Pannától kapott aki azóta valahol Nyugat-Németországban vagy még nyugatabbra éli világát Budapest csak átszállóhely volt neki Brassóból jövet és mégis mindennek ellenére talán ha ma jönne akkor Viktor sem kellene pedig hát Viktor nem Rezső volt. Rezső Rezső talán ott ment végleg félre vagy egyenesbe ki tudja melyik melyik az az úgynevezett igazi út minden csak kanyargás cigányút kertek alatt mert ha volt karikatúrája a köszi-jó-volt típusnak az az ő Rezsőjük volt ő el sem hitte volna hogy az valójában létező hogy az a világban előforduló specimen az a férj aki miután orgazmált átfordul-lefordul az asszonyról és vagy rágyújt aztán kimegy a nappaliba felkapcsolja a tévét vagy pedig marad az ágyban és elalszik. Vagy már régebben sokkal régebben a Lőrincz Baba a remegő szájaszélével aki nem törődött azzal ha fürdés közben lecsúszott a fürdőruha felsőrésze és teljesen kint maradt a cicije ami elbűvölő volt mert Lőrincz Baba valóban olyan volt mint egy baba vagy próbababa aki mindenre hajlandó örökké finom örökké ösztönösen elengedett kissé mindig fáradt nem bánja ha kint a mólónál a sötétben az aranyhíd villódzó rajtuk futó fényfoltjai játéka alatt ő a vállára hajtja a fejét és szorosan átöleli a derekát hanem hagyott mindent elvégre csak lány a lánnyal de hát ez Kesztelen volt vajon melyik nyáron első és másodikos gimnazistasága között. Vagy azok amik később történtek a férfiakkal.

Haj de nekem csak hajtani kell neki mindig az utolsó panaszszó megmondta neki mit olvasson A pármai kolostort és mégsem olvasta el nem akkor és hát persze hogy nem vették fel Tibiék a klubba mert a Varázshegyen még csak átrágta magát és az Anna Karenina lett egyik legkedvesebb könyve de ő igazából a Sanseverinán nem jutott túl és ma sem képes azt mondani hogy túl van jutva persze ha nem jön be a ruszki november negyedikén akkor marad Arthur mint a sakkban a levehetetlen főtiszt és vele talán minden másképpen alakul

Utószó

Kemenes Géfin László (a továbbiakban Kemenes), mint azt már a Versek Jolantához című kötet (Budapest, Magyar Műhely Kiadó, 2002) közhírré tétette, 1998. szeptember 30-án merénylet áldozata lett. A merénylet részleteit és következményeit az érdeklődő olvasó megtalálhatja a fenti mű bevezetőjében. A bevezető megírását, a versek kiválogatását, szerkesztését és jegyzetelését jelen sorok írója (a továbbiakban Szerkesztő) végezte el, elsősorban a szövegek életrajzi, esztétikai és filológiai hátterének kibontakoztatását tartva szem előtt. A mellékelt képanyag úgyszintén a teljesebb értelmezhetőséget volt hivatott szolgálni.

Szerkesztő Kemenes hatalmas hagyatékából eredetileg csak a Versek Jolantához-ban foglaltakat szándékozta a nyilvánosság elé bocsátani, ám a kötet megjelenése után bekövetkezett váratlan események más belátásra bírták. Ezek egy része magántermészetű, ezért részletezésüktől eltekintünk. A legfontosabb esemény, András Sándor 2003-ban megjelent monográfiája: "nem adnám semmiért ezt a zimankós szabadságot" futamok Kemenes Géfin László Fehérlófia című művéről azonban természeténél fogva nemcsak kívül esett a privátszférán, hanem különféle értékein, meglátásain, korszakos fogalomteremtő újdonságán túl azt is bebizonyította, hogy noha Kemenes, epikai hőséhez, Fehérlófiához hasonlóan, "elköltözött az élők sorából", műve korántsem halott, hanem inkább hasonlatos egy kincsesbányához, amely további kiaknázásra vár. Ezen biztatást olvasta ki Szerkesztő András Sándor tanulmányának utolsó mondatából, mely szerint az eddig publikált Fehérlófia szöveg-kalandon "már az sem ronthat, ha KGL egy napon meggondolja magát, és közzétesz egy újabb kötetnyi Fehérlófiát". Bár "KGL" sajnos nem volt olyan helyzetben, hogy bármit is meggondolhatott volna, a biztatás "GL"-t mint Szerkesztőt a hagyaték további tüzetes átvizsgálására serkentette, amelynek eredményeként előkerült a töredéknek hitt Fehérlófia 9. vázlatos, de majdnem teljes szövege. A szöveg nyers és kidolgozatlan állapota miatt hosszan tartó – közel másfél éves – aprólékos rekonstrukciós munkára volt szükség ahhoz, hogy egy nyomdakész kézirat létrejöjjön, s e munkát, szerénytelenség ne essék szólván, kizárólag Szerkesztő volt képes és hivatott elvégezni.

A szövegrestaurálás elsődleges célja egyfajta textuális koherencia megteremtése volt anélkül, hogy a Kemenes által a szövegben itt-ott elhelyezett metanarratív, magyarázó jellegű direktívák, melyek elsősorban a szöveg fragmentált, a regénnyel mint műfajjal szembehelyezkedő jellegét hangsúlyozzák, érvényüket vesztették volna. Szerkesztő mindössze egy esetben eszközölt gyökeres változtatást, amikor is a különböző fejezetekben elszórt pszeudomitikus Fehérlófia-részeket egy szövegtestben egyesítette, s azt KÖZBEN FEHÉRLÓFIA címmel intermezzo gyanánt a mű közepe táján elhelyezte. Ugyanakkor Szerkesztő tiszteletben tartotta a könyv Kemenes választotta címét – Fehérlófia 9: Krisztina könyve –, jóllehet a mű tematikai irányultságát tekintve, az Ábel a rengetegben vagy a Pisti a vérzivatarban mintájára, a Fehérlófia 9: Krisztina a történelemben cím talán helyénvalóbb lett volna.

A mű megírásának idejére vonatkozóan Szerkesztő csak néhány, meglehetősen bizonytalan támpontra hagyatkozhatott. Az első fejezet még Kemenes életében, a Kortárs című folyóirat 1997. júniusi számában megjelent, ám azt a szerző szinte teljesen átdolgozta, s e változat szerepel a jelen kötetben is. A fejezet, ill. a nyilvánvalóan később MAGÁNELŐSZÓNAK címmel kiemelt invokáció keltezése "1996. november 2.". Ezenkívül még csak egy dátum szerepel a szövegben, a XCIX. fejezetben szögletes zárójelbe tett bejelentésben: "jelen sorok írása közben 1998. márciusát »írjuk«". Ha ez megfelel a valóságnak, akkor alig érthető, hogy Kemenes miért nem bocsátotta folyamatosan közlésre az elkészült fejezeteket. Paranoid lévén feltehetőleg tartott valamitől, s ebben az állapotban nem csodálható, hogy még egy jelentéktelen esemény is hat hónappal később halálos kimenetelű lehetett. Ezért jelen esetben a minden korábbi Fehérlófia-könyv megírásának pontos datálása helyett csak a szerkesztés-átdolgozás időpontjai rögzíthetők: 2003. május–2004. október.

Budapest, 2004. november.

Dr. Géfin László