|
Utassy József
Erzsikém!
Neked kaszálnom kellene a rózsát,
mert te vagy itt a tisztesség, a jóság:
neked kaszálnom kellene a rózsát!
Álmomban olykor hetvenhét harang szól,
és megkondul az ég is messzehangzón:
jaj, meg ne halj! riadok föl. S te alszol.
Szívemből már kihalt a vágy, szorongok.
Hozz, Erzsikém, bánat ellen piros bort,
és játssz velem, bolondozz és bolondozz!
Ha meghalunk, büszkén halunk meg. Halkan,
ahogy elhal a gordonkán a dallam.
Elmúlásunk ünnep lesz. Halhatatlan.
Szürkül
Haza kéne menni,
hajnalodik lassan.
Hervad az óriás
csillagtábortűz is,
hamvad a magasban.
Szürkül, hamuhodik
az én szívem is már,
lombhullató hölgyem
nagyokat ásítgat,
néz fáradtan, pislán.
Jaj, szerelem, vágyak
vágya, piros tündér!
– Jössz holnap is, kedves?
Irigy, nagy hold alatt
megyek haza büszkén.
Isten piros perce
Delelnek a dombok,
bölénykednek barnán:
most térdemre ültethetném
Istent, ha akarnám.
Boldog vagyok, boldog.
Lám-lám, örömömben,
mint nagymama olvasóján,
peregdél a könnyem.
Ám elfut, menekül
Isten piros perce.
Durva bánat, goromba gond
feketül szívemre.
