Hajnali rekviem

Fodor András halálára

Később hirtelen megsirattalak.
Mikor a telefon, a híradás még
ismételhette volna, hogy nem vagy – de a hajnali
ország már nem hallja. Én se az ablakon
kinézve, fönt bármelyik zavart nyári csillagot,
bárkit kérdőre vonva. Áltatva magam,
megkucorodva csuromvíz fürdőkád peremén
nyomorultul, habitust nézek; nem láttam végül: tied, enyém
vagy sértett eredőink gondjában – akárhány nemzedéké.
Ahogy mindig voltunk s ahogy én láttalak?
Hogy hinném el, tetszenék Istennek föloldani
épp minket a küldetés alól – neki volt szüksége rád.
Vagy e hálátlan közjóság mérte föl, s tévedett: oldódj, ne járj, pihenj!
Tudod, semmit nem mértünk föl, átalkodottak idelent.