Világzene szülője

Nyikorgott a koporsó én vagyok a bölcső
visít aszalt-meggy-banya nincs még ilyen szép nő

lezúgott a hóvihar én vagyok a nyárdél
mosolyog a hű barát árulásom rád fér

vetkőzik a jóisten s látod ő az ördög
megkondul az üres ég én mindent kitöltök

énekelt a szerelem árva vagyok árva
állkapcátlan koponya a lét szűzi szája

megnyílott az anyaméh én vagyok a sírod
így gúnyol a virradat a sötétség hívott

vijjogott a döghalál nézd ez virágzó rét
csicsog éji ölelés lásd bennem a hóhért

esküszik a törött láb átfutok a földön
rikácsol az igazság hazug szó a bőröm

selypített a nefelejcs én sose emlékszem
kérkedik a zöld folyó legszebb vagyok kéken

elborult a délután tyűha kora reggel
csillingel a karácsony jézuska szült engem

köhécsel az öregség csimota vagyok még
elsuhog az üstökös bárcsak göröngy volnék

lócán nyög az unalom én vagyok a mámor
a súvadó sivatag a legsűrűbb zápor

kavargott a zűrzavar nincs nálam szebb összhang
a totyakos sziklatömb elszáll mint a pitypang

reccsent az égszakadás vagyok a szent egység
trombitál az elefánt nagyobbak a lepkék

bevallottad édesem helyemen semmit látsz
dörmög érett férfikor képmásom a kis srác

elbújtam a rengeteg fátlan pusztájába
ahol anyám köldökét csomózta a bába

nem kell nekem dudaszó amelyik kolompol
leszek mint a denevér nappali komondor

aki röpül fölfelé pokolra is száll az
áztathatja száz eső ha elméje száraz

ideje hogy megszüless itt a világ vége
az a hal ég mint a fáklya kinek semmi fénye

én is mindig megbotlottam ha csillagon jártam
fáj a torkod sárkány bátyám itt a gyapjúsálam

menyasszonyt csíp a bolha csődör akar lenni
mindenféle jómadár mennybe akar menni

én is erkölcstelenül erényes maradtam
világzene szülője világcsöndbe fagytam

 

Amíg kint az eső

Amíg kint az eső,
addig én itt benned,
amíg kint az eső,
én itt mérem lelked,
amíg kint az eső,
ó ezek a csókok!
Amíg kint az eső
azt csattogja: boldog.

Amíg kint az eső,
énekel az udvar,
én is az esőbe
sírok vágyaimmal,
amíg kint az eső,
zuhanok pompádba,
amíg kint az eső,
bent a gyönyör-lámpa.

Amíg kint az eső
ezer szájjal ásít,
itt bent a pillanat
fehéren cikázik.
Amíg kint az eső
nagy tükrökkel csillan,
addig mi itt félünk
örök hajnalunkban.

Amíg kint az eső
pártája letoccsan,
száll föl a mi vérünk
a kinyílt titokban.
Amíg kint az eső,
itt bent a leghalkabb
szavakra pilláink
egymásba kocódnak.

Amíg kint az eső
őrködik, mi alszunk,
mintha összebújva
nem kéne meghalnunk,
mintha addig tudnánk
gyújtani-oltani,
amíg kint az eső
varangyos szirmai.