Pierre Ronsard utolsó szonettje
öregkori szerelméről

Csikaró éhség mardossa a húst
még vénen is, sajgó magányt ha
csillapítani másként, mint gyanús
gyönyör étkével, nem tanult korábban.

De szégyen kullog a fullatag éhség
nyomán, és feloldozást nem talál –
ki húsban hitte végső menedékét,
azt meggyalázza a bosszús halál.

Dermedtében hazug meleget érez,
lidérclángok visszfénye csapja be,
s bármily mohón nyúl jéghideg keze

tüzes vérű fiatal kedveséhez,
a lányt nyirkos félelem tölti el –
mert úgy érzi, hogy halottat ölel.

 

Balassi Bálint szitokverse

Kutyafattya bíró,
hamis passzust író,
jó ügyem elrontója,
ki ellenségimmel,
kárörvendőimmel
cimborálsz én kontómra,
immár megtudd, nagyon
a begyemben vagyon
gaz voltod már régolta.

Lovaimat áron
hetedhét határon
mindhiába árulom;
költöttél engemet
lator becstelennek,
s különb-különb rágalom
hogy tapad híremhez,
vitézlő nevemhez,
bizonnyal tőled vagyon.

Tudd, ki Justiciát
s édes atyád fiát
egyként megkissebbíted,
setét gyűlölséggel
s hazug ítélettel
fertezvén mindeniket,
Utolsó Ítélet
ördögei téged
tüzes pokolra visznek.

 

Szonett a Búsképűhöz

Koppány Zsoltnak

„... a sérelmek megtorlását, a ferdeségek eligazítását,
a jogtalanságok orvoslását, a visszaélések megszüntetését
s a tartozások lefizettetését tűzte ki feladatául.”

Cervantes: Don Quijote I. 2.

Don Quijote ugyan meddig rúgtatsz még
dárdaszögezve mért nem veszed észre
hősi vágtádat egyből kicselezték
és különben is tojnak az egészre

szélmalomharc megcsúfol a vitorla
bukfencedet röhejesnek találja
Sancho sunyin bajsza alatt dúdolva
sej jár a malom jár a vitorlája*

naiv dühöd ha olykor nevetség is
maradj azért sokunk lovagja mégis
bolond vitéz vad kor közönye ellen

hadakozz bátran vágd csak a ködöt
képzelj harci zajt s hidd ágyú dörög
mikor vén gebéd Rocinante szellent


* Vö.: áll a malom, áll a vitorlája (magyar népdal).