Interjú Novák Erikkel és Gauder Áronnal

A Nyócker nem egy magyarugar-film, amit sehol máshol nem lehet értelmezni...

Az egyik szobában faltól falig számítógépházak sorakoznak, s dolgoznak a gépek. A másik szobában monitorok előtt ülő fiatalok mélyednek munkájukba: van, aki egy vívómaszkban (!) dolgozik, mások éppen egy kézzel esznek, miközben a másikkal folyamatosan mozgatják az egeret. A monitorokon karok, lábak kerülnek a helyükre, színek nyerik el végső árnyalatukat. Rajzfilm készül.

A rendszerváltás óta csak vergődik a korábban világhírű magyar animációs film. Az 1999-es Egérút és a 2001-es Ének a csodaszarvasról volt az utolsó két egészestés magyar animációs film Ternovszky Béla, illetve Jankovics Marcell rendezésében, amelyek egyébként nem közelítették meg a nagy elődök (Vuk, Macskafogó) színvonalát. Mellettük mindössze a kétes értékű Szerencsi fel! című propaganda-rajzfilmecskék készültek magyar színekben, valamint néhány külföldi megrendelést mutathat fel a honi animációs filmipar (például a Varga Stúdió bérmunkában készített Mr. Bean-epizódjai), rajtuk kívül pedig csak reklámokban találkozhattunk animációval (igaz, a Kistehén gyorsan a fél ország kedvence lett). Remélhetőleg ez az állapot változik meg a december 9-én mozikba kerülő új animációs film, a Nyócker bemutatásával. Az alkotás producerével, Novák Erikkel, és rendezőjével, Gauder Áronnal beszélgettünk a bemutató előtt.

- Mi volt az első animációsfilm-élményetek?
G. Á.: - Nekem Transformers-filmek voltak az első élményeim, Algériában csak ilyenek mentek, ezeken nőttem fel. A magyar egészestések közül pedig a felnőtteknek szóló Habfürdő volt az egyik kedvencem. Mindig is rajzfilmeket akartam csinálni, 12 évesen kezdtem készíteni őket - otthon a sufniban. Azóta is ezt művelem, ezt tanulom.

N. E.: - Nekem Mézga Géza, Gusztáv, Frakk voltak gyermekkorom első élményei, utána pedig az Idő urai és a Macskafogó. De Áronnal ellentétben én nem vagyok rajzfilmes. Festő vagyok, gyerekkorom óta rajzolok, később a festészet mellett
rengeteget videóztam.

- Hogy találtatok egymásra?
N. E.: - Már régóta ismertük egymást, de nem rajzfilmes, hanem nomád harcászkodós vonalon. Amikor a Nyócker ötlete megfogalmazódott bennem, Áront kerestem meg, mert tudtam, hogy ő rajzfilmes. Elkezdtünk beszélgetni, s felépítettünk az ötlethez egy vizuális világot. Az első pillanattól fogva tudtam, mit szeretnék, és ő ezt megértette. Azonos hullámhosszon voltunk, nagyon tetszett, amit vizuálisan csinált, s lassan összeállt a dolog. De csak a világával, a sztorival, a kerettel voltunk tisztában, hogy hova fog kifutni, még nem tudtuk. Rövid, bemutatkozó klipeket kezdtünk el készíteni, azt mutattuk fűnek-fának, s így jutottunk el a TV2-be. Eredetileg is egészestés filmet szerettünk volna csinálni, de mivel erre akkor még nem volt pénz, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy egy kereskedelmi csatornára beszéljük rá magunkat. Így folytatásos sorozatként bevezethettük volna a történetet, a karaktereket, megismertethettük, megszerettethettük volna a nézőkkel, ami után már könnyebben tudtunk volna pályázni, esetleg szponzorokat találni az egészestés filmre.

- Tehát, ha valaki tehetséges, és van valami a kezében, akkor beballag egy tévébe, s jó esetben képernyőre kerülhet?
G. Á.: - Azért ez így nem működik, mi sem az utcáról kerültünk be, hanem egy ismerős ismerősén keresztül, ahogy az Magyarországon mindenhol működik.

N. E.: - Ráadásul már az ismerős is jó szándékkal segített, pozícióban is volt, de hamar kiderült, hogy a tévés dolog nem kompatibilis a Nyócker koncepciójához. A tévé meghatározta, hogy az adott epizód szóljon mondjuk az Anyák napjáról, május 1-jéről, rendőri korrupcióról. A megadott téma alapján mi írattunk forgatókönyvet, azt ők elfogadták, s mi elkészítettük. A nézetkülönbség abból adódott, hogy az elkészített öt percekből - melyek egy dramaturgiai egységet alkottak - a tévében ötletszerűen elkezdtek kivagdosni. Az öt percből előbb három lett, majd abból is kivagdostak fél meg egy perceket a megkérdezésünk nélkül. Később aztán nem is akarták kifizetni az elmaradt összegeket, s egyoldalúan felbontották a szerződést, így rövid életű volt az egész kaland.

- Hol és meddig volt látható a bemutatkozásotok?
G. Á.: - A Lucifer című műsorban hat ötperces epizód ment le, amely közvetlen előzménye volt az egészestés rajzfilmnek. A figurák alkata és a keret kialakult, illetve technikailag és vizuálisan is előzménynek tekinthető. Kitapasztaltuk a mozgatást, a számítógép kínálta lehetőségeket, kialakult a stílus.

N. E.: - A legelső leírt karakterlista és a kapcsolódások 90%-ban a mostani játékfilmben is ugyanazok. Ezt szerencsére sikerült a tévében megőrizni, és most igyekszünk a nagyfilmben is továbbvinni, hiszen annyira tipikus benne mindenki, annyira jól használható karakterek voltak a különböző dolgok megjelenítésére, hogy ezt kár lett volna hagyni.

- Miután a tévés epizódok abbamaradtak, nyilvánvaló volt számotokra, hogy csak saját egészestés rajzfilmet fogtok készíteni?
G. Á.: - Igen, világos volt, hogy ilyen körülmények között, mellett nem fog menni a dolog. Volt egy nyár, amikor átgondoltuk a folytatást, számba vettük a további lehetőségeket. A lökést egy pályázat adta meg, amelyet még a sorozat készítése közben félig komolyan, félig viccből beküldtünk, mivel csak játékfilmes pályázat volt, mi pedig úgy gondolkodtunk, hogy az egészestés rajzfilm játékfilm, így jogosultak lehetünk. Fogtuk magunkat, beküldtük a meglévő kisfilmjeinket, meg egy szinopszist (az egészestés animációs film rövid történetét)...

N. E.: - ...aztán mi lepődtünk meg a legjobban, amikor nyertünk. Minimális támogatást kaptunk, de ahhoz pont elegendőt, hogy a pánik elmúljon, amit a tévéből való távozásunk váltott ki. Hozzá tudtunk fogni az előkészületekhez, meg kifizettük az adósságainkat. A tévé ugyanis tíz részt rendelt meg, majd hat után leállították a sorozatot.

- A szerepeket hogyan osztottátok fel egymás között? Ez jött magától, hogy Áron rendező, Erik producer lesz?
G. Á.: - Ahányszor kérdőívet kellett kitöltetnünk, pályázatot kellett beadnunk, mindig be kellett írni a neveket, de a sztorit közösen gyúrtuk, s szinte mindent közösen csináltunk.

N. E.: - Áron csinált egy csomó mindent, ami a producer dolga lenne, én meg olyan dolgokat, amelyek rendezői feladatok. Ez egy jól működő szimbiózis volt. Viszont a rajzfilmes munkák egy az egyben Áronra és csapatára vártak, mert ehhez ő ért.

- Mekkora stáb volt mögöttetek?
G. Á.: - Gondolkoztunk rajta, hogy elvisszük valahova megcsináltatni, de mivel speciális technika volt benne, ódzkodtunk tőle, meg költségesebb is lett volna. Így amikor megkaptuk a pénzt, lassan kezdett összeállni a stáb. Először rajtunk kívül három ember volt, akivel a háttereket tervezgettük, majd összeszedtük az írókat. Konkrétan a dolog úgy működött, hogy volt egy csomó ötletünk, s úgy gondoltuk, profikat kérünk fel a forgatókönyv megírásához. A három embernek - Nagy Viktor, Orsós László Jakab, Damage - elindult a fantáziája, s ezt kellett mederben tartani. A mi ötleteink egy része is a közös konszenzus áldozata lett, ugyanakkor a megírt forgatókönyvből is egy csomó mindent ki kellett hagyni, mert bizonyos dolgok túl hosszúak lettek, más részeknél meg hiányok voltak.
Aztán hónapokkal később, idén januárban csináltunk egy olyan stúdiót, ahol már animátorok dolgoztak, tízen-tizenegyen. Így voltunk körülbelül tizenöten, meg a zenészek, külön stúdióban.

- Ti hogyan készítettétek az animációs filmeteket?
G. Á.: - A hagyományos gyártásban van egy gyártásvezető, vannak animátorok, meg lay-out tervezők, akik kiadják, hogy minek kell történnie az adott jelenetben. Van egy háttérfestő, aki megfesti a hátteret, az animátor megrajzolja, hogyan mozogjon a figura, s amikor ez kész van, akkor kifestők, fázisolók, meg egy csomó ember szépen megcsinálja. A végén pedig a trükkoperatőr felveszi az egészet filmre és összevágja.
Nálunk számítógépen készült a film, azaz csak animátorok vannak. Ugyanúgy meg kell a lay-outot tervezni, de számítógépen. Ezek tulajdonképpen beállítási rajzok. Adott a storyboardban egy kép, amelyben mondjuk egy ház előtt két figura beszélget, és a lay-out tervező az, aki pontosan megrajzolja, hogy a figurák honnan, mikorra jönnek be, és mi hangzik el köztük, vagyis nemcsak vázlatot készít, hanem kockáról kockára egy teljes eseménysort. Tulajdonképpen összeállítja az egészet, hogy ha valaki leül a jelenet elé, pontosan tisztában legyen vele, mi is történik az adott szituációban. Sokkal összetettebb a végeredmény, mint egy storyboard, ez már tulajdonképpen annak a kibontása. Konkrétan nálunk számítógépen történik mindez, van egy file, amely ha megnyílik, benne vannak az adott jelenethez tartozó szereplők, alatta van az a hang, amit el fognak mondani, és be van lőve a hossza. Körülbelül így néz ki egy lay-out, ezt kapja meg az animátor, aki a figurákat megmozgatja.
Háttérfestőnk van, de az animátor után nem kell olyan ember, aki minden kockát megcsinál, hiszen azt a számítógép elvégzi.

N. E.: - Kicsit olyan, mint egy bábfilm, amelyben a díszletek meg vannak építve, csak egy komputeren belül, virtuálisan. Azokba vannak berakva a marionettbábuszerű figurák, amelyeket az animátorok megmozgatnak. A dolgot úgy kell elképzelni, mint egy színpad virtuális terét, amelyen kivehető-berakható díszletek vannak. A bennük lévő színeket és árnyalatokat pedig lámpákkal is lehet szabályozni. A térben bárhova elhelyezhetsz különböző erősségű lámpákat, reflektorokat csakúgy, mint a színházban.

- A szájmozgás ennél a technikánál mennyire precíz?
G. Á.: - Darabosabb a szájmozgás, mint egy Disney-filmnél, viszont az arcok sokkal kifejezőbbek, mert több részlet van rajtuk. Persze ennek prózai az oka, hiszen Disney-éknél minden másodpercben huszonötször le kell rajzolni, tehát túl sok részletet nem lehet rárajzolni, mert nincs ember, aki azt végigcsinálja.
A fotózás előnye még az is, hogy felismerhetőbbek az emberek, akikről készültek a képek. Egy emberről kétszáznál is több digitális kép készül, s ezekből az animátor választja ki, hogy az adott pillanatban, az adott képhez és hanghoz melyiket használja fel. A fotók pedig egyenként át lettek festve gépen, digitálisan. A fénykép tehát csak kiindulási alap.

- És hogyan lesz mindebből mozifilm?
G. Á.: - Van egy szerkesztőkép, amelyet erről a színpadról látunk, vonalakkal meg nagyjából a figurákkal. Ez be is van világítva, majd a számítógép elkezd szépen számolni, s egy csomó egymás utáni képet csinál. Egy tekercs 22 000 képből áll, tehát a film nagyjából 140 000 kockából. Ezt felrakjuk egy hordozóra (winchesterre vagy dvd-re), majd a filmlaborban fény segítségével a képek negatívra kerülnek, azt előhívják, s a kész kópia máris vetíthető moziban.

- Tulajdonképpen ti kikkel dolgoztok? Animátorokkal, vagy számítógépes programkezelőkkel?
G. Á.: - Nem értenek a számítógéphez. Olyanokat kerestünk, akik jól tudnak animációt csinálni kézzel, tudják, hogyan mozog egy figura. A számítógépes programot könnyű megtanulni kezelni. Akik értenek a géphez és a programokhoz, általában nincs szemük a rajzfilmhez. Hiányzik a lélek, az intuíció, a koncepció mögüle.

N. E.: - A dolog olyan, mint az írógép: ugyanazon a gépen meg lehet írni a Háború és békét, meg egy Romana-regényt is. Márpedig az elmesélt történetnek nagy jelentősége van. Láttam például egy félórás magyar animációs filmet törpékkel, amely gyönyörűen volt elkészítve, még a fűszálak is precízen mozogtak, de dögunalom volt az egész. Készítői lelkesek voltak, szépen dolgoztak, de nem volt érdekes, amit elmeséltek. Pedig a történet a legfontosabb.

- Meg lehet ebből élni?
G. Á.: - Meg. Az ember elmegy egy stúdióba, ahol rajzfilm készül - és lehet, hogy ez külföldi bérmunka -, először csak kihúzza a vonalakat, aztán ha jól csinálja, akkor ő fogja tervezni a mozgást, ha pedig nagyon jól csinálja, akkor esetleg ő tervezi meg a jelenet beállítási rajzait. Ez egy szakma, amelynek megvan a szamárlétrája. Van, aki az Iparművészetin végzett, s komolyabban akar vele foglalkozni, de van olyan ember, aki egész életében vonalakat húz ki, nagyon jól csinálja, és szükség van rá.

- Ti VIII. kerületiek vagytok?
G. Á.: - Nem. Egyikünk sem az.

- Akkor miért a VIII. kerület?
N. E.: - A VIII. kerületben minden együtt van, amiről lehet beszélni. Itt a legvégletesebb minden. A Nyócker ráadásul egy legenda, ez segíti a filmünket, másrészt abszolút hitelesen előadhatók azok a dolgok, amelyekről beszélni akartunk. Faji előítéletekről, sztereotípiákról, a soknemzetiségről, szegénységről, globalizációról, az álmok megvalósulásáról. És ha tágítjuk a kört, akkor Amerikáról beszélünk, Bushról, Osamáról, egyáltalán arról a világról, amelyben ma élünk.
A társadalomban mélyen gyökerező előítéletek ellen megy a film a mondanivalójával - még ha látszólag nem is -, amivel úgy véljük, hogy akár tudat alatt is pozitív változásokat tudunk elindítani.
G. Á.: - Meg aztán a VIII. kerület érdekli az embereket. Ha ez elhangzik így (Nyócker), akkor az ember felkapja a fejét, szóval ez is nekünk segített.

- A nyócker-legendáról miként vélekedtek? Hova tennétek magatokat az ún. nyócker-filmek palettáján? Rinaldo; Rap, revü, Rómeó; Szomjas György filmjei mellett...
N. E.: - Ebben a névsorban inkább a Szomjas filmjei állnak közel hozzánk. Inkább a Roncsfilm, mint a Rap, revü..., vagy a Rinaldo irányába tartozunk. Utóbbiak nem jól ítélik meg azt, ami ott zajlik, inkább csak egy bőrt akarnak lehúzni a témáról, ráadásul bűn rossz filmek.

- Meglehetősen populáris a történet, kvázi Rómeó és Júlia-sztori, időutazással, olajszőkítéssel és nemzetközi konfliktusokkal fűszerezve.
N. E.: - Persze, mert a nagyközönséget szerettük volna megtalálni, olyan dolgokról próbáltunk mesélni, ami mindenkit érdekel, amit mindenki ért. A sztorit 85%-ban mi találtuk ki, majd felkértük a forgatókönyvírókat, hogy ezt illesszék össze kerek egésszé. Úgy érezzük, a végső script tele van jól megírt, szellemes dialógusokkal, poénokkal.

- Koncepció volt az ismerős emberek beválogatása?
G. Á.: - Amikor meglett a pénz, akkor kicsit újragondoltuk az egészet, mert tudtuk, hogy amit a sorozathoz használtunk, kevés lesz, és miután a Casting-stúdiók nem sokat értek, magunk kezdtünk szereplőket keresni.

N. E.: - Először tehát hangválogatás volt, s akinél nagyon illett a hangot kölcsönző személy külseje a karakterre, ott felkértük a szinkronhangot, hogy az arcát is adja a filmhez. Ettől válik nagyon egységessé a dolog, mint például Szabó Győző esetében. De például Guszti bácsi, akinek Szacsvay László a hangja, egy VIII. kerületi cigányember, akinek a hangját nem tudtuk használni. Igaz viszont, hogy Szacsvayt eleve számításba vettük, mert a Macska-jajban hihetetlenül elkapott egy hasonló karaktert.

G. Á.: - De volt olyan, hogy a VIII. kerületben egy iskola előtt álltunk, néztük a kijövő gyerekeket, s megkérdeztük, hogy volna e kedvük szerepléshez. A dolog bevált. A főszereplő srácot, akit Rostás Krisztiánnak hívnak, például így találtuk meg. Először félt, a bátyjával jött el, aztán a következő alkalommal már feloldódott.

- Kik adták hangjukat a filmhez?
N. E.: - Gryllus Dorka, Szabó Győző, Pindroch Csaba, LL Junior, Badár Sándor, Gesztesi Károly, Szacsvay László, Csöre Gábor, Rajkai Zoltán, Szabó-Sípos Barnabás az ismertebb nevek közül. Remek stáb. Amikor meghirdették a látogatottsági pályázatot, amin 40 milliót lehetett kapni, akkor úgy gondolkodtunk, hogy jó a sztori, de az eladásához húzónevek is kellenek.

- Említettétek, hogy nyertetek 8 milliót és még 40-et kaptatok. Mennyiből lehet ma Magyarországon kihozni egy animációs filmet?
N. E.: - Hagyományos technikával 200 millió alatt nem lehet, mi 78 millióból gazdálkodtunk, ami szintén egy csoda. Ehhez lelkesedés kellett, meg az, hogy sokan a szokásos bérük töredékéért vettek részt a munkában. És azt gondolom, hogy mi sem tudnánk még egyszer ennyiből kihozni. De tudtuk, hogy ennyi van, s ebből kell a maximumot kihoznunk.

- A maradék 30 milliót szponzorok dobták össze?
N. E.: - Senki nem adott pénzt, a maradékot is pályázatból szereztük. Így utólag örülünk, hogy a filmben nincsen reklám, de azért könnyebb lett volna a dolgunk. Kerestünk szponzorokat, de mindenhol azt mondták: cigányok, kurvák, stricik, arabok, kínaiak - na, menjetek a fenébe. Fantáziát láttak ugyan a dologban, de nagyon előítéletesek voltak a megszólított közeggel szemben, szerintük velük nem lehet mosószert, autót reklámozni, mert nem ők a reprezentánsai a reklámokban megszólított célcsoportnak. Reméljük, ez a következő alkalommal nem így lesz.
Más kérdés, hogy a pályázaton megnyert nettó összeg aztán bruttó lett, amibe még bele sem merünk gondolni. Amikor pályáztunk, akkor nettó összeget ítéltek meg, aztán a filmtörvény után jött a rendelet, hogy ezt le kell adózni, azaz az áfát vissza kell fizetnünk.

- Mit szóltok ahhoz, hogy mindenki a magyar animációs film megmentőjeként néz rátok? Mint valamilyen utolsó mohikánok, akik csak azért is be akarják bizonyítani, hogy kevés pénzből is lehet jó animációs filmet készíteni, s lehet rá kereslet, igény.
N. E.: - Ez minket is meglepett, mivel mi nem igazán vagyunk benne a szakmában. De messiásként azért nem néz ránk senki.

G. Á.: - Azt éreztük, hogy ha összehozzuk, az nagy dolog lesz. De ha valamit elősegítünk a változás érdekében, az is jó.

- Külföldre mennyire lehetne eladni a filmet?
N. E.: - Nem egy magyarugar-film, amit sehol máshol nem lehet értelmezni. Mindenhol fogyasztható a története, küldjük majd fesztiválokra, igyekszünk külföldön is eladni.

- A film zenéjében több slágergyanús produkció is hallható, ráadásul az album már néhány héttel a filmpremier előtt megjelent.
N. E.: - November közepén jött ki a filmzenealbum, melyen többek közt LL Junior és a Kamikaze, a Ludditák, DJ Mango, Ogli-G és Ganxsta Zolee, valamint a Balkan Fanatik és Copycon is hallható. Bár szókimondó szövegektől harsány a film és több szám is, ebben a köznyelvi szleng a meghatározó, s nem valamilyen divat követése.

- Ki a célközönségetek?
N. E.: - A 12-35 éves korosztályt céloztuk meg, tehát szélesebb merítésben gondolkoztunk. Megjegyzem, hogy a film besorolása szerint 16 éven felülieknek szól, de szerintünk egy 12 éves gyerek már bőven többet tud - hall, lát, tapasztal - az életről a tévéből, mint ami a filmben elhangzik.
- Mire számítotok alkotóként a fogadtatást illetően?
N. E.: - 80 000 nézőt vállaltunk, reméljük, egy remek közönségsiker lesz belőle. December 2-án lesz egy díszelőadás, ezt követően 9-étől 20 kópiában indul a film a mozikban. Multiplexekben és arthálózatban is látható lesz, hiszen többrétegű. Indulunk vele a kecskeméti animációs fesztiválon, és úgy tűnik, hogy Berlinben is ott lesz versenyfilmként.

- Milyen kifutása lehet a dolognak a jövőt illetően? Esetleg egy következő egészestés animációs film?
N. E.: - Ennyire előre még nem tudunk gondolkodni, a bemutató után és a fogadtatás alapján már okosabbak leszünk.

- Az elmúlt két év mennyire vette el a kedveteket a folytatástól?
G. Á.: - Semennyire. Persze néha nem szerettünk volna soha többet számítógépet látni, de a végeredmény közelsége mindig átlendített a holtpontokon.

- Mi a véleményetek a mostani animációs kultúráról?
G. Á.: - Olyan vizuális dömping van, hogy a hagyományos kifestős eljárással készülő alkotások már nem elégítik ki a gyerekeket. Ráadásul Disney-vel ellentétben ezek a filmek idősebbek számára is érdekesek lehetnek, mint a Shrek, de ilyen a mi filmünk is. Számítógép esetében a lehetőségek szinte korlátlanok, de legalábbis hatványozottabban szélesebb körűek, mint a hagyományos, Disney-féle rajzfilmek készítése során.

- Mi az, amit utólag másképp csinálnátok a filmetekben?
- Sokkal több pénzt szereznénk hozzá, hogy ne állandóan a válságmenedzseléssel kelljen foglalkozni az alkotás mellett...