– Elértük a kitűzött koordinátákat.

      – Kioldom a tartályokat.

      – Elhagytuk a kijelölt zónát.

      – Remek! Pont most fogyott el az anyag.

      Edit és Ray elégedett mosollyal néztek egymásra.

      – Az első megrendelés teljesítve! – kiáltott fel Ray.

      – És rögtön az első megrendelő hajlandó volt elfogadni a feltételeinket – ujjongott Edit.

      – A munka elvégezve, a pénz a számlánkon, méghozzá előre! Megy ez, mint a karikacsapás!

      – Ahhoz képest, hogy kezdők vagyunk, alig volt indulótőkénk, alig van hozzáértésünk... elég jól ment.

      – Ha nem fizettek volna előre, nem is lett volna miből beszereznünk az árut... és az üzemanyagot se...

      – Ez most bejött, de mi lesz legközelebb?

      – A mai nyereségből tovább tudunk lépni, ne aggódj!

      – Igazad lett. Érdemes vállalkozni.

      – Kiszámoltam én mindent – lelkendezett Ray. – Kell, hogy menjen!

      – Eleinte féltem, sokat kockáztattunk, de megérte – ismerte el Edit.

      – Mielőtt elhagyjuk a légkört, nézz le! Milyen szépen leszórtuk az óceánt!

      – Igen... mintha egy nagy lepénnyel letakartuk volna a levesestányért...

      – Mi, micsoda?

      – Nézd, milyen szép!

      – Eeeegen... – húzta el a száját Ray.

      – Valami probléma van?

      – Neem... – válaszolta Ray –, de azt hiszem, nem egészen így kellene kinéznie.

      – Hát?

      – A vízen megszilárduló tápanyagnak apró, könnyen kihalászható, kis korongok formájában kellene úszkálniuk a tenger felszínén.

      – Majd feldarabolják! – vonta meg a vállát Edit, és bájos, aranybarna fürtökben gazdag fejecskéjét Ray vállára hajtotta.

      – Igazad van – kapott az ötleten Ray. Felemelkedett a légkörből, és a mély-űr felé vette az irányt.


Jelentés az „M. K.-001” akcióról a G.K.M. (Galaktikus Környezetvédelmi Minisztérium) számára (részletek):

„...teljesen beborította a bolygó legnagyobb óceánjának felszínét... parttól-partig... A Manna Kft. szállítóhajója által kidobott anyag légmentesen lezárja az óceánt. Az óceánban élő civilizáció az oxigénhiány miatt valószínűleg hamarosan elpusztul. Hátrahagyott városaik az óceán mélyén már csak a hydro-régészeket érdekelhetik... A szárazföldeken élő primitív életformák felfedezték a váratlan élelemforrást, és a partokon ösztönösen nekiestek az ehető »jégpáncélnak«. Rágószerveikkel belekapaszkodva folyamatosan fogyasztják az élelmet, és ahogy fogy, húzzák a partok felé. A folyamatos húzás következtében a »páncél« hamarosan megreped. Ennek következtében hatalmas szökőár várható. A szökőár valószínűleg a primitív szárazföldi életformákat is el fogja pusztítani... Helyszíni műszeres vizsgálataink alapján a katasztrófáért egyértelműen a Manna Kft. felelős, mivel a megrendelt anyag egyik összetevőjét hibásan adagolták... Az előre látható természeti katasztrófa méretei, intenzitása, és megfigyelőegységünk szerény felszereltsége miatt további vizsgálódás nélkül elhagytuk a bolygót...”

      – Késésben vagyunk!

      – Nem baj! Legalább jobb lesz az étvágyuk, esetleg felszámítunk egy kis minőségi felárat is...

      – Vagy fizethetünk késedelmi kamatot, ha közben néhányan már éhen haltak – aggodalmaskodott Edit.

      – Te mindig aggódsz – mosolygott Ray. – Ne mindig a sötét oldalát nézd a dolgoknak!

      – Múltkor is a sötét oldala jött be – jegyezte meg Edit.

      – A „madáreleségre” gondolsz?

      – Igen.

      – Mit akarsz? Időben szállítottunk, a megrendelt mennyiséget és minőséget.

      – Csak azt nem tudtuk, hogy a légkör sűrűsége miatt a ledobott lárvák, mire leérnek a felszín közelébe, addigra bogarakká fejlődnek, hatalmasra nőnek, és leérve megeszik a mi kedves megrendelőinket, az „úszva repülő madarak”-at.

      – Előre fizettek! A pénz a számlánkon, a megrendelést teljesítettük. A többi nem a mi gondunk!

      – Hát... a nevükből talán következtethettünk volna...

      – Ne nyavalyogj! – fortyant fel Ray. Izmos karja megfeszült a kormányon... átvette a robotpilótától az irányítást.

      – Parkolópályán vagyunk – billent ki Edit a háborgásából, és átváltott navigátorba.

      Már jól ismerték ezt a bolygót. Nem először szállítottak ide. Könnyű fuvar volt, a megrendelő és a szállító egyaránt elégedett volt. Az összefüggő dzsungelben szabályos, kerek tisztások voltak, ezekre kellett ledobni a vékony fémburkolatba csomagolt sűrített algát. A vékony fémfólia megvédte az érzékeny algákat a súrlódási hőtől, a leérkezés, a becsapódás okozta roncsolódástól pedig a fémfólia légbuborékjai. Szépen sorban telerakták a tisztásokat az áruval.

      Elérték az utolsó tisztást. Meglepődve tapasztalták, hogy senki sem nyüzsög a tisztás szélén, ahogy máskor. A várakozásteljes nyüzsi helyett nyugi és csend...

      Azért kötelességtudóan ledobták a rakományt. Dolguk végeztével elhagyták a légkört.

      Már messze jártak a bolygótól, amikor utolérte őket egy rádióüzenet:

„Soron kívüli szállítmányuk se minőségileg, se mennyiségileg nem felelt meg az igényeinknek. A csomagolás túl kemény volt, nehezen felbontható, a légbuborékok kisebbek a szabványosnál, az áru valószínűleg romlott... (ugyanis mozgott). Talán reklámnak szánták, de kérjük, az ilyen ízlésünktől idegen áru ránktukmálásától a jövőben tartózkodni szíveskedjenek! (Na mindegy, egyszer meg lehetett enni.) A kissé késve érkezett, általunk megrendelt áru kárpótolt minket a várakozásért. Talán feledhetővé teszi a kellemetlen reklámcsomagot, és továbbra is sikeresen együttműködhetünk mindkét fél megelégedettségére.”

      – Milyen reklámcsomag?

      – Nem dobtunk le semmilyen reklámcsomagot.

      – Talán a konkurencia...

      – Na, nem tudtam, mi hiányzik! – dohogott Ray.

      – Ne törődj most a konkurenciával, inkább tölts még pezsgőt.

      Jelentés az „M. K.-19” akcióról a G. K. M. számára (részletek):

„...hivatkozva az M. K.-001, -009, és főleg a jelen, -019 jelentésre, kezdeményezzük a Manna Kft. azonnali felszámolását. Kérjük felülvizsgálni működési engedélyüket, ugyanis alapos a gyanúnk, hogy a vállalkozáshoz szükséges hozzáértésüket bizonyító okmányok nem hitelesek... Műszeres, helyszíni vizsgálataink alapján egyértelműen bebizonyosodott, hogy a Dinó expedíció két hajóból álló küldöttsége hősi halottaiért is a Manna Kft. felelős. Tudományos expedíciójukat a Dena-67 bolygó dinoszaurusz-szerű lényei összetévesztették a Manna Kft.-től megrendelt algaszállítmánnyal. Ha a Manna Kft. időben szállított volna, ez nem fordulhatott volna elő... A jóllakott »dinók« valószínűleg érdeklődéssel fogadták volna a tudósküldöttséget... A félreértések tisztázása után a Dino-bolygón a helyi kormányzat egyetértésével és hathatós együttműködésével (ők állták a költségeket) emlékművet emeltünk a tizenöt mártír emlékére...”

      – Egyre jobban megy az üzlet, te pedig egyre nyűgösebb vagy...

      – Nem vagyok nyűgös... csak...

      – De nyűgös vagy! – fordult Ray Edit felé. – Rengeteg pénz van a számlánkon..., lassan már azt sem tudjuk, mire költsük.

      – Neked erre mindig vannak ötleteid! – vágott vissza Edit.

      – A pénz arra való, hogy költsük.

      – Hát te aztán költöd! A tengerparton... nem csak egy tenger partján van egy rakás villád, szállodád, utazási irodád, kaszinód, hajótársaságod... mit tudom én, mid... talán te sem tudod pontosan... de mindig akarsz „még valamit”!

      – Te viszont még egy vasat sem költöttél a számládról.

      – Ez így van...

      – Még a pezsgődet is mindig én fizettem...

      – És? Sajnálod tőlem? – csattant fel Edit. – Ha akarod, kiköpöm!

      Ray-t őszintén meglepte az a villanás Edit tekintetében.

      – Végül is semmi közöm a számládhoz... – morogta –, a pezsgő pedig váljon az egészségedre!

      Időlegesen felfüggesztették a marakodást, mivel megérkeztek a következő szállítás helyszínére. Beléptek a légkörbe, szemük a műszerekre, képernyőkre szegeződött. Összeszokottan, automatikusan dolgoztak.

      – Elértük a kijelölt koordinátákat – jelezte Edit.

      – Visszaszámlálást kérek! – mondta Ray, kezét a kioldógombon tartva. – Nagyon pontosan kell letennünk az árut.

      – Három... kettő... egy... Most!

      – Kioldás!

      Már éppen fordultak a „mélyűr” felé, amikor a következő rádióüzenetet kapták:

„...Üdvözli önöket a Forradalmi Kormány! A korrupt, kizsákmányoló királyi család kiárusította szinte egész bolygónkat. Eladták idegen beruházóknak bolygónk nyersanyagkincseit, iparunkat, mezőgazdaságunkat, szellemi termékeinket, és a bevételeket saját luxus-életük finanszírozására fordították. Rablógazdálkodásuk következtében súlyos éhínség fenyegeti egész népünket. Hogy mégis növeljék a népszerűségüket, megrendeltek önöktől egy nagyobb élelmiszerszállítmányt. A habosított, levegőben szilárduló tápanyag rendkívül olcsó, és kiadós. Beépített embereink áldozatos munkájuknak köszönhetően önök azonban az általunk módosított receptúra alapján szállítottak. Ennek köszönhetően az ünnepélyesen kivonult uralkodócsalád és kíséretük a helyszínen azt azonnal megkóstolták... az anyag pedig beléjük kötött. A szállítási helyszínen így most a letűnt uralkodó osztály kőszobrai állnak. Forradalmunk így vértelenül győzedelmeskedett! Hálából az eredeti vételár tízszeresét utaljuk át önöknek. Forró üdvözlettel: a Forradalmi Kormány.”

      Ray és Edit egy kicsit bután néztek egymásra... Ray fejében rögtön elkezdtek kavarogni a tervek további üzletekről és befektetésekről.

      Edit azonban nem szólt egy szót sem... Elhatározásra jutott.





      – Parancsoljon, Lady Edith. – tette le a kristálykelyhet Edit elé az elegánsan kimért inas.

      Edit elégedetten nézett végig családján: az asztalfőn John... igazi, kékvérű arisztokrata... kétoldalt fia és lánya... egészséges, szép fiatalok.

      Tekintete az ebédlő falán függő gobelinre tévedt. Gondos, művészi munkával kihímzett betűkkel a következő állt rajta:

      „11. parancsolat: Ne rendelj semmit a Manna Kft.-től, hogy hosszú életű légy e földön... vagy bárhol máshol!”