EGYÜTTÉLÉSTAN¹

PINCZÉS BÁLINT

[ Cikk vége | Jegyzet | Bezárás ]

"Hogy az ember miképpen bánik természeti környezetével, szinte kizárólagosan azon múlik, hogy mit tart saját magáról, pontosabban azon, hogy kinek tartja magát. " (76. o.) Az Együttéléstan középpontjában az önértékelési, tehát erkölcsi dilemma áll: mit tartsunk az emberről, látva, hogyan bánik társaival és környezetével. Másokkal bizony cudarul bá- nunk – a felismerés nem új keletű. "Az ember fáj a földnek" – Vörösmarty ítélete azonban jellegzetesen modern tapasztalatot tükröz. Ám a tapasztalatot fel kell dolgozni, s az ítéletet értelmezni kell.

A környezet és ökológia kifejezések a huszadik század utolsó harmadában előre nem látható mértékben terjedtek el. "A környezet fogalma a humánökológiában" című tanulmányában Lányi a környezetfogalom "humánspecifikus értelmét keresve" vázolja fel fejlődéstörténetét. Van-e jelentősége egy biológiai szakkifejezésnek a társadalom- és embertudományok számára? Hozzájárulhat-e a szellemtudományi kérdésfeltevés az ember-környezet viszony értelmezéséhez? Igennel kell válaszolnunk, amennyiben elfogadjuk Lányi álláspontját: "Az ember környezete a nyelv világa. " (58. o.) Nyilvánvalóan kilépünk itt a természettudományos vizsgálódás eredeti hatóköréből: a kezdetben csupán tények leírására és elméletalkotásra szorítkozó kutató a "szimbolikus környezetben zajló emberi együttélés" vizsgálata során váratlanul érték, jelentés és értelmezés problémaköreivel szembesül.

Ezért javasolja Lányi András, hogy a humánökológia ne szorítkozzon a homo sapiens és a természeti környezet kölcsönhatásainak vizsgálatára. Természetesen szükség van az emberi populációk, szerveződési szintek és általában az emberi viselkedés környezeti hatásainak elemzésére – Lányi lenne az utolsó, aki tagadná. De nem állhatunk meg itt, ha az ember megértésére törekszünk. Felfogásában a humánökológia "vizsgálódásai alapegységének nem a bio- lógiai egyedet tekinti, hanem a társulást, az értelm es és értelem-alkotó interakciót... Tapasztalatai elsődleges forrását nyelvi (azaz ... megértésre számító) megnyilatkozások adják. " (58. o.)

A humánökológia: együttéléstan. A szünbiológia kifejezés magyar fordítása: együttéléstan ... "szerintem a lehető legalkalmasabb arra, hogy vele jelöljük, amit az ökológiai megértés szempontjainak érvényesítése az emberrel foglalkozó tudományokban jelent. Az ember nem egyszerűen él környezetében, hanem tudatosan együtt él vele. Hogy ez a kifejezés magában foglal valamilyen szándékosságot a környezettel kapcsolat-ban, ez teszi lehetővé, hogy ökoetiká- ról beszélhessünk." (50. o.)

Lányi András könyve a bizonyíték, hogy az "ökológiai megértés szempontjainak érvényesítése" legalábbis termékeny kiindulópont lehet a humántudományokban. Az etika és a politikai filozófia területeiről hozott példák talán alátámaszthatják ezt a vélekedést.

A környezeti etika születése óta küzd az állati jogok és a környezetért viselt felelősség kérdéseivel. Lányi elemzése szerint a kategorikus imperatívusz, a természeti lények önértékét hirdető mélyökológia, az utilitarista-antropocentrikus shallow ecology nem nyújtanak kielégítő megoldást az "elektromos körfűrésszel felszerelt szabadakarat" (126. o.) problémájára. Etikai vizsgálódásaiban Lányi erősen támaszkodik a szabadság, felelősség, bűn és sors azon felfogásaira, melyeket Buber, Heidegger, Lévinas és Ricoeur dolgoztak ki, illetve Tengelyi László értelmezéseire. A természet iránti felelősség problémájára adott válasza az erkölcsi viszony aszimmetrikus természetéből indul ki. Kötelességeink "attól függetlenül hárulnak ránk, hogy mások velünk szemben viselnek-e hasonló kötelezettségeket, illetve eleget tesznek-e azoknak. Így tehát lehetnek az állatokkal szemben kötelezettségeink. Hogy ténylegesen vannak-e, az attól függ, hogy viszonyunkat erkölcsinek tekintjük-e. " (129. o.)

Az Együttéléstan lapjain nem bontakozik ki önálló politikai filozófiai rendszer – az "ökológiai alternatívát kereső" környezetvédő gondolkodásnak még ki kell alakítania "a maga politikai filozófiáját". (71. o.) Hozzájárulása elsősorban kritikai természetű.

Mivel "az emberi élet eredendő adottságának nem az individuális különlétet, hanem az együttlétet találja" (58. o.), a humánökológia nem fogadhatja el végső társadalmi realitásként "a pozitivista és redukcionista társadalomelméletek kötelező kiindulópontját, a »társadalmi egyént«" (uo.), sem a belőle "formális vagy ideologikus" ismérvek alapján létrehozott kollektívumokat. "A társadalmi egyénnek nincs valóságos léte a kommunikáció közösségétől elvonatkoztatva. " (67. o.) "A humánökológia sem a társadalmi egyén, sem az intézmények létét nem tekinti végső adottságnak, hanem az életvilágot alkotó kommunikáció művét fogja felismerni bennük. " (160. o.) Empirikusan "csak a biológiai egyed és a társadalmi viszony léte igazolható." (58. o.)

De lehetséges-e egyáltalán bármit is mondani a társadalomtudomá-nyok területén, ha elvetjük a racionális egyén, illetve a történelmi törvényszerűségek alanyaként megnyilvánuló kollektívum modelljeit? Lányi mindenesetre nem az első kísérletező, aki ezt az utat javasolja. Közösségfelfogásában például arra a meghatározásra hivatkozik, amelyet a humánökológiai szociológia első műhelye, a chicagói iskola alakított ki a harmincas években: a közösség "egymás megértésén és kölcsönös figyelembevételén alapuló személyes kapcsolatok tartós és folytonos hálózata, mely képes kommunikációs mintázatát új egyedekre és csoportokra áthagyományozni". (Az iskoláról lásd bővebben: "Chicagótól a Római Klubig", in: Együttéléstan) Mindenesetre, ha sikerül elképzelését a politikai filozófia számára releváns érvekkel alátámasztania, megközelítése nem "termékeny" lesz, hanem életbevágó a diszciplína számára.

A szabadság negatív felfogása a céljai követéséhez eszközeit szaba-don választó egyén elképzelésére épül, akit társai nem korlátozhatnak szabadságában, amíg ő maga nem veszélyezteti azok szabadságát. Azonban nemhogy az a kör nem létezik, érvel Lányi, ahol cselekedeteink (eszközhasználatunk) következményei nem érintenek másokat, de céljaink kitűzésében sem lehetünk függetlenek: céljaink eleve másokra irányulnak. "Ha az egyén szabadságát nem a másoktól független és háborítatlan célkövetés biztosítja, akkor nem biztosíthatja más, mint a részvétel a célkitűzésben. Ezzel a kijelentéssel a politika visszanyeri eredeti értelmét: a célok és értékek mibenlétéről folytatott párbeszéddé válik ismét. " (162.  o.)

A részvétel elve jelenthet kiutat az "igazságos társadalom modern dilemmájából" is.

Újra kell gondolnunk az alapvető fogalmakat – állítja Lányi. Dworkinra hivatkozik, akinek "fő érdeme, hogy az egyenlőség követelményét nem az egyén részesedésére alkalmazza a javak körüli osztozkodásban". (158. o.) Emellett figyelembe kell vennünk, hogy egyéni választásaink nem függetlenek (cselekedeteink "értelmét illetően egyetértésre kell jutnunk társainkkal"). (159. o.) Lányi a részvétel követelményéhez jut el: "a részvétel egyenlősége olyan döntésekre vonatkozik, amelyek nem a javak elosztásával, hanem a Jó megállapításával kapcsolatosak". (158. o.) "Legfőbb javunk, a Jó közös és oszthatatlan. Ezért az ember méltóságát biztosító alapjogok közül legelső a részvétel a dolgok értelmét (a Jót) formáló párbeszédben. " (159. o.) Az elv konkrét politikai következményei: a "többség pillanatnyi akaratának mechanikus megnyilvánulása" (162. o.) helyett meg kell teremteni személyes részvétel feltételeit az értékvitában: "A társadalmi igazságosság előfeltétele, hogy mindenki szabadon részt vehessen a maga és az övéi sorsát érintő döntések kialakításában. Az ilyen döntések jogosultságát csak a résztvevők önkéntes egyetértése biztosíthatja. " (186. o.) "Új és különös jelentőségre tesz szert a hatalmi ágak különválasztásának ősi elve. ... A normatív és az instrumentális ... gondolkodás határai azonban a modern politikai rendszerekben elmosódnak ... A politika értelmének és méltóságának helyreállítása azt kívánja, hogy a normatív cselekvésegyeztetés társadalami intézményei visszanyerjék függetlenségüket és szuverenitásukat. " (189. o.)

Mint láttuk, a Lányi által javasolt humánökológiai módszer kiindulópontja nem a független individuum statikus modellje, hanem a személyközi viszonyok rendszere. Az "én" eleve többes számot feltételez: Gondolkodom, tehát vagyunk. Az én "részecske-felfogása" helyett "hullám-természetű" értelmezést javasol. Felmerülhet azonban, hogy a személyközi viszonyok elvonatkoztatá-sa nem hasonló, csupán ellenkező irányú redukció eredménye-e, mint amelyet a társadalomfilozófia főáramának szemére vet. A fény részecske-elvű, illetve hullám-elvű leírásai egymásnak ellentmondó, de egymást kiegészítő modellek. A kérdés nem is az, hogy sikerül-e a személyközi felfogásnak teljességgel kiszorítania az individuális deskripciót, hanem hogy egyrészt sikerül-e a társadalomtudósokat arról meggyőzni, a javasolt szemléletváltás lényeges esetekben kívánatos lehet, másrészt sikerül-e nekik az új kutatási terv alapján működőképes modelleket létrehozniuk.

Ám a módszertani vita eredmé nye végső soron semleges az Együttéléstan etikai mondanivalója szempontjából. "Erkölcsi méltóságunkból parancsoló szükségszerűséggel következik, hogy a részvét és a megértés kiváltságos adományának birtokosaiként korlátozni törekedjünk a természeti vak kényszerűség érvényesülését más lényekhez fűződő kapcsolatainkban. Emberi képességeinket ne más lények leigázására használjuk – ne »használjuk«, hanem éljünk velük és tiszteljük az élet adományát; mindazt, amit megnyilvánulásainak gazdag változatosságából képesek vagyunk megérteni, és azt is, amit nem." (130. o.)

JEGYZETEK

[ Cikk vége | Cikk eleje ]

1. Lányi András: Együttéléstan, Budapest 1999, LigetVissza

[  Cikk eleje ]