KÉT ELMÉLET A NYELVRŐL:

WITTGENSTEIN ÉRTEKEZÉS-KRITIKÁJA

A FILOZÓFIAI VIZSGÁLÓDÁSOKBAN1

BÁTORI ZSOLT

[ Cikk vége | Summary | Jegyzetek | Bezárás]

 

Bevezetés

Jelen tanulmány a Filozófiai vizsgálódások azon kritikai észrevételeit veszi szemügyre, melyekben Wittgenstein explicit módon utal saját Értekezés-beli — és a Vizsgálódásokban már tévesnek ítélt — nézeteire. Természetesen szorosan kapcsolódó (de explicit önkritikát nem tartalmazó) paragrafusokat is érinteni fogok. Mivel az összes ilyen önkritikai utalás tárgyalása jóval meghaladja a tanulmány kereteit, a következő, egymással összefüggő kérdések köré szerveztem, illetve szűkítettem a Vizsgálódások tanulmányozását.2

1. A nyelv és a mondatok funkciója

2. "Tárgyak", elemzés és nyelvjátékok

3. A propozíciók általános formája

Egyéb lényeges kérdéseket és argumentumokat vagy egyáltalán nem érintek, vagy csak a részletes tárgyalást mellőzve említek meg, és akkor is csak a tanulmány által vizsgált problémák szempontjából (pl. "ideális nyelv", egy kép elfogadása és alkalmazása stb.). Mivel az Értekezés gondolkodásmódjának, filozófiai módszereinek kritikája a legtöbb esetben azt a célt szolgálja, hogy Wittgenstein további argumentumai (a szabályokról, a megértésről, a privát nyelvről stb.) számára a nyelv alapját "szabaddá" tegye3, a legtöbb (bár nem az összes) az Értekezés filozófiai gondolkodásmódját explicit módon kritizáló megjegyzés és argumentum a Vizsgálódások első 150 paragrafusában található.4

A Logikai-filozófiai értekezést 1918-ban, a Filozófiai vizsgálódások I. részét 1945-ben fejezte be Wittgenstein. A két műben kifejtett gondolatok összevetésének fontosságára pedig a szerző maga a Vizsgálódások előszavában hívja fel a figyelmet:

"Két évvel ezelőtt azonban alkalmam nyílott arra, hogy első könyvemet (a "Logikai-filozófiai vizsgálódás"-t) újraolvassam és gondolatait másoknak —megvilágítsam. Ekkor hirtelen olybá tűnt fel a számomra, hogy ama régi gondolatokat az újakkal együtt kellene megjelentetnem: hogy az újak csak régebbi gondolkodásmódommal szemben, s a régi háttere előtt kerülhetnének megfelelő megvilágításba.

Amióta ugyanis 16 évvel ezelőtt újra elkezdtem filozófiával foglalkozni, súlyos tévedéseket kellett felfedeznem abban, amit ebben az első könyvben lefektettem. "5

Wittgenstein persze azt is gondolta, hogy a nyelvvel, propozíciókkal, jelentéssel, megértéssel, logikával, szabályokkal stb. kapcsolatos filozófiai nézetekben 1918 és 1945 között nem következett be olyan radikális változás, amely a fontosabb elméletek alapvető tételei és argumentumai elleni érvelést szükségtelenné tette volna. Ezért a Vizsgálódások I. része megírásakor mind más filozófusok, mind pedig saját korábbi, Értekezés-beli nézeteivel szemben kellett új gondolatait kifejtenie. Új gondolkodásmódja szempontjából azonban nem tartotta szükségesnek, hogy különbséget tegyen az Értekezés és aközött, amit más filozófusok mondtak az őt itt foglalkoztató kérdésekről6; "A nyelv szerszámainak sokféleségét és sokféle használati módjukat, valamint a szó- és mondatfajok sokféleségét érdekes összehasonlítani azzal, amit a logikusok mondtak a nyelv felépítéséről. (Beleértve a Logikai-filozófiai értekezés szerzőjét is.) "7

Konkurens filozófiai nézetek vizsgálatának egyik lehetséges (és igen gyakori) oka az, hogy demonstráljuk: argumentumaik nem áshatják alá az általunk javasoltakat. Wittgensteint azonban elsősorban nem az foglalkoztatja, mit mondanának (vagy mondhatnának) más filozófusok a Vizsgálódásokban kifejtett gondolatok ellenében (bár több esetben is tárgyal ilyen lehetséges ellenvetéseket), hanem az, hogy bemutassa, miként eliminálhatóak a filozófusok által felvetett problémák (beleértve az Értekezésben tárgyalt kérdéseket is).8 A Vizsgálódásoktól eltérő elméletek (beleértve saját korábbi nézeteit) tárgyalásának szükségessége tehát nem abból az igényből ered, hogy új gondolkodásmódját lehetséges ellenérveikkel szemben megvédje. Ezen elméletek kritikai vizsgálata sokkal inkább a Wittgenstein által javasolt filozófiai módszerek ("terápiák") része. Wittgenstein céljának ("tökéletes világosság") elérése azt jelenti, hogy a filozófiai problémák ("tökéletesen") eltűnnek; a problémák "kezelése" pedig a szavak "metafizikai használatuktól" "mindennapi alkalmazásukra" való visszavezetését, azaz a szavak "metafizikai" használatának mint "betegségnek" a gyógyítását is magába foglalja. Mint azt az előzőekben láttuk, az Értekezés "súlyos tévedései" és más filozófusok tévedései között Wittgenstein ebből a szempontból nem tesz különbséget, tehát az Értekezés gondolkodásmódja következtében fellépő filozófiai problémák a Vizsgálódásokban bemutatott mód(ok)on kezelendők.

Ezért gondolom azt, hogy komolyan kell vennünk Wittgenstein megjegyzését a Vizsgálódásokban kifejtett gondolatok és az Értekezés-beli gondolkodásmód összevetésének jelentőségéről. Bár közös kiadásuk, ahogy azt Wittgenstein kívánatosnak tartotta volna, (akkor) nem valósult meg, a szerző a Vizsgálódások több paragrafusában is explicit módon utal az Értekezés egyes megállapításaira (néhány esetben pedig idézi is azokat). A továbbiakban ezen paragrafusok egy részét fogom alaposabban szemügyre venni abban a reményben, hogy Wittgenstein előszóbeli állítása alátámasztást nyer; Vizsgálódások-beli filozófiája csak az Értekezésből ismert gondolkodásmóddal szemben, és annak háttere előtt kerülhet megfelelő megvilágításba, csak az Értekezésben kifejtett elmélet ismeretében érthető meg. Tanulmányom természetesen ezen összevetéshez is hozzá kíván járulni egyes kritikai megjegyzések további — az Értekezést érintő — filozófiai konzekvenciáinak feltárásával.

 

1. A nyelv és a mondatok funkciója

Mint azt a Vizsgálódások 23. § utolsó bekezdésében már láttuk, Wittgenstein szerint "érdekes" a nyelvjátékok sokféleségét összehasonlítani azzal, amit ő maga (és más logikusok) mondtak a nyelv struktúrájáról.9 Néhány példát a szerző fel is sorol a paragrafusban. Ezekkel az Értekezés azon felfogását kérdőjelezi meg, amely szerint a mondatoknak egyetlen funkciója az, hogy olyan propozicionális jelek, amelyekkel gondolatokat fejezünk ki. (A propozíció Értekezés-beli definíciója elleni érveket szintén látni fogjuk majd a későbbiekben.) Mivel az összes többi lehetséges funkció mellőzve van, a nyelv nem más, mint a propozíciók összessége. Az értelemmel bíró propozíciók (gondolatok) tények (logikai) képei, és csak a propozícióknak van értelme; mivel a (logikai) leképezés a jelentéssel bírás kritériuma, az Értekezés elméleti keretei között új mondat- és funkció-típusok bevezetésére nincs mód.10

Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy az Értekezés megírásakor Wittgenstein nem volt tudatában annak, hogy kérdések, felszólítások stb. is vannak, mint ahogy annak sem, hogy ne lettek volna olyan megoldási kísérletek, amelyek egy Értekezés típusú elméleti keretben próbáltak ezekre magyarázattal szolgálni oly módon, hogy az elmélet alapvető tételeit megőrizzék. A "propozicionális jel"-ként (Satzzeichen, a magyar fordításban "kijelentésjel") definiálttól eltérő funkciójú mondat-típusok kérdése azonban fel sem vetődik az Értekezésben. Mivel (mint azt látni fogjuk) a Vizsgálódásokban Wittgenstein az Értekezés ennél jóval alapvetőbb tételeit is elutasítja, ezzel a problémával, illetve a lehetséges megoldási javaslatok cáfolatával, szükségtelenné válik foglalkoznia.11

A fentiekben röviden összefoglalt elképzeléssel szemben a Vizsgálódásokban Wittgenstein amellett érvel, hogy a mondatoknak számtalan fajta funkciója lehetséges. Az olvasót a nyelvjátékok sokféleségéről meggyőzni hivatott példák világosan mutatják, hogy tevékenységekről (ill. azok részéről) van szó (parancsokat adni, parancsoknak engedelmeskedni, egy eseményről beszámolni, színészként játszani, tréfálkozni, megköszönni, imádkozni stb.); "egy nyelvet beszélni: egy tevékenység vagy egy életforma része"12. Wittgenstein új elképzelése szerint tehát számtalan, eltérő funkciójú nyelvjáték-típus van, míg az Értekezésben a nyelvnek tulajdonított egyetlen funkció az volt, hogy igaz gondolatokat kifejező propozícióinak (propozicionális jeleinek) összessége a világot meghatározó tények logikai képe. A nyelvjátékok sokfélesége, a különböző típusú funkciók lehetősége szolgáltatja az alapot Wittgenstein számára az Értekezésben kifejtett elmélet elleni érvelésre, mely szerint a nyelv struktúrája, a lehetséges mondat-típusok (funkció-típusok) egyszer és mindenkorra adottak.

"De hát hányféle fajtája van a mondatnak? Mondjuk állítás, kérdés és parancs? — Ilyen fajtából számtalan van: számtalan különböző használati módja van mindannak, amit »jel«-nek, »szó«-nak, »mondat«-nak nevezünk. És ez a sokféleség nem valami szilárd, egyszer s mindenkorra adott; hanem a nyelv új típusai, mondhatni új nyelvjátékok keletkeznek, mások meg elavulnak és elfelejtődnek."13

A 23. § elemzése világos példája annak, miért lényeges Wittgenstein Vizsgálódások-beli nézeteit korábbi gondolkodásmódjával szemben és annak "háttere" előtt megvilágítani, azzal összevetni. A korábbi elméletre utal ugyan Wittgenstein, de nem fejti ki olyan részletesen, ami az olvasó számára lehetővé tenné, hogy világosan lássa, miért "érdekes" a paragrafus állításait az elutasított elmélettel összehasonlítani. A paragrafus fő pontjait könnyű megérteni, a tagadott nézetek alapos ismeretének, illetve felelevenítésének hiányában azonban nehézségeket okozhat azok újszerűségének és jelentőségének felismerése a kritizált gondolatokkal szemben. Továbbá, mivel Wittgenstein fő célja a filozófiai problémák eliminálása, ezért elengedhetetlen, hogy tudjuk, és világosan lássuk, mik ezek a problémák, máskülönben a Vizsgálódásokban bemutatott módszerek értelmetlennek és fölöslegesnek tűnhetnek.14 Pontosan ez támasztja alá azt a megállapítást, hogy a Vizsgálódásokban a korábbi nézetek kritikája maga válik az új érvelés részévé, hangsúlyozva ezzel azon paragrafusok jelentőségét, amelyek megemlítik vagy tárgyalják az Értekezésben közzétett nézeteket, még akkor is, ha az elutasított gondolatok részletesebb kifejtésére is sor kerül. Az eddig elmondottak alapján úgy gondolom, hogy ezek a paragrafusok alapvető fontosságúak a Vizsgálódások többi paragrafusának interpretációja és megértése szempontjából is, mivel (mint azt korábban említettem) általuk Wittgenstein a nyelv alapjának "szabaddá" tételét kísérli meg további vizsgálódásai számára.

 

2. "Tárgyak", elemzés és nyelvjátékok

Vizsgáljuk most meg Wittgenstein Értekezés-kritikájának egy másik, bár sok szempontból az előzőekhez kapcsolódó kérdését. Mint arra McGinn15 rámutat, Wittgenstein legtöbb Vizsgálódások-beli argumentuma "negatív", azaz célja a nyelvvel, jelentéssel, megértéssel, szabály-követéssel stb. kapcsolatos csábító téveszmék eliminálása, mely téveszmék Wittgenstein szerint számtalan filozófiai probléma felvetődéséért felelősek. Az eddigiekben tárgyalt érvelés azonban "pozitív" volt, hiszen Wittgensteinnak a nyelv és mondatai funkciójáról alkotott meglehetősen határozott nézeteit vehettük szemügyre. Az Értekezés "tárgy"-ait elemző argumentum azonban már a "negatív" típusúak közé tartozik; célja az, hogy lehetővé tegye Wittgenstein számára egy filozófiai kérdés elvetését. Mint látni fogjuk, az argumentum konzekvenciái az Értekezés-beli gondolkodásmód néhány alapvető megállapítását is aláássák.16

A 37. §-sal kezdődően Wittgenstein a név és az általa megnevezett dolog kapcsolatát veszi tüzetesebben szemügyre. Először Russell azon nézete ellen érvel, mely szerint csak a mutatószavak (demonstratívok) tekinthetőek valódi neveknek, pontosabban azt vonja kétségbe, hogy az "ez" szó egyáltalán név lenne. Wittgenstein szerint annak ellenére, hogy az "ez" szó és egy név gyakran azonos mondatbeli pozíciót foglal el, tévedés lenne ebből arra a következtetésre jutni, hogy az "ez" szó is név, hiszen valójában nevek definiálására használjuk, de soha nem definiálunk úgy valamit, hogy "Ezt »ennek« hívják"17. Az érvelés konklúziója szerint ez a téveszme a megnevezés "okkult folyamatként" való felfogásából ered, mely felfogás szerint a "megnevezés a szó és a tárgy közötti különös kapcsolatnak tűnik"18.

Wittgenstein azt is megállapítja, hogy a megnevezéssel és a demonstratívokkal kapcsolatos problémák arra vezethetőek vissza, hogy "kísértésbe esünk, hogy ellenvetést tegyünk azzal szemben, amit szokásosan »név«-nek hívnak"19, a kísértésből eredeztethető nézet szerint pedig "a névnek tulajdonképpen valami egyszerűt kell jelölnie"20. Erre a gondolatra akkor jutnak a filozófusok, amikor olyan szavak jelentésével kapcsolatos problémákba ütköznek, mint például a "Nothung"21, azaz amikor a szó által jelölt tárgy darabokra tört, tönkrement, megsemmisült stb. Wittgenstein okfejtése szerint, mikor Russell fenti elméletének védelmezője rájön, hogy az ilyen szavakat tartalmazó mondatok még mindig értelmesek, a következő csábító magyarázatot fogja adni: "A »Nothung« szónak tehát az értelem elemzésekor el kell tűnnie, s helyére olyan szavaknak kell lépniük, amelyek valami egyszerűt neveznek meg. Ezeket a szavakat méltán fogjuk tulajdonképpeni neveknek nevezni."22

Az ily módon felmerülő problémákra Wittgenstein "megoldása" az, hogy bemutatja, hogyan eliminálandóak a "tulajdonképpen" ("igazán") megnevezhető "egyszerű"-k utáni kutatásból eredő filozófiai kérdések. Annak érdekében, hogy a szavak helytelen, a nyelv szabályaival ellentétes ("metafizikai") használatát megelőzzük (beleértve magát a "jelentés" szót is), a jelentés általános elmélete helyett inkább példákkal kellene bemutatnunk, hogyan használják a neveket és az "ez" szót a nyelvjátékokban. (A világosság kedvéért azonban azt is meg kell jegyeznünk, hogy Wittgenstein nem javasolja a "nyelvbeli használatot" mint a szavak jelentésének általános elméletét, lévén hogy megállapítását egy fontos megkötéssel egészíti ki a "ha nem is minden esetben"23 rövid figyelmeztetés formájában.24)

A nevekre és az egyszerűkre vonatkozó érvelés a következő. Bár Wittgenstein úgy gondolja, hogy bizonyos esetekben egy név jelentése megmagyarázható a hordozójára való rámutatással25, azt azonban tagadja, hogy ez minden esetben lehetséges volna; ha a Nothung darabokra törött, ha N. N. úr halott, ha az építők olyan jeleket használnak, amelyeket soha nem alkalmaztak szerszámokra, akkor a nevek hordozójára való rámutatás nem lehetséges26. Az ilyen neveket tartalmazó mondatok (bár a nevek hordozójára nem tudunk rámutatni), mindazonáltal felvehetőek, vagy legalábbis felvehetőek lennének nyelvjátékokba, tehát jelentésük is van. Ennek megfelelően Wittgenstein konklúziója a következő:

"Az esetek nagy részében — ha nem is minden esetben —, amikor a "jelentés" szót használjuk, a szót így magyarázhatjuk: egy szó jelentése — használata a nyelvben.

És egy név jelentését olykor úgy magyarázzuk meg, hogy rámutatunk a hordozójára."27

Másrészt azonban Wittgenstein a következőképpen érvel:

"A rámutató »ez« soha nem válhat hordozó nélkülivé. Azt mondhatná az ember: »Mindaddig, amíg egy ez létezik, addig az »ez« szónak van jelentése is, függetlenül attól, hogy ez mármost egyszerű, vagy pedig összetett. « — Ám ettől még a szó nem válik névvé. Ellenkezőleg; a neveket ugyanis nem a rámutató gesztussal használják, hanem csak a segítségükkel magyarázzák."28

A továbbiakban Wittgenstein azt a kérdést teszi fel, hogy mi rejlik azon elképzelés mögött, hogy a neveknek valami egyszerűt kell jelölniük. A 46. §-ban a Theaitétosz egy részletét idézi azon álláspont illusztrálására, mely szerint az "őselemek", amelyekből minden más összetevődik, nem definiálhatóak. Az érvelés szerint ezekkel az őselemekkel kapcsolatban semmilyen magyarázat nem létezik; csak megnevezni lehet őket. Bármi, ami az őselemekből összetevődik értelemszerűen komplex, az ilyen komplex elemek nevei pedig az őselemek neveiből összeálló deskriptív nyelvvé válnak. A tömör, de véleményem szerint fontos utalás az Értekezésre az argumentum ezen pontján történik; "Ilyen őselemek voltak Russell »individual«-jei és az én »tárgy«-aim is (Log.-fil. ért.)"29.

A Vizsgálódások 47. §-ában ezután Wittgenstein az ellen érvel, hogy az "egyszerű" és "összetett" ("komplex", "komplexus") terminusokat akár a korábbi paragrafusokban tárgyalt nézetekben, akár az Értekezésben helyesen értelmeznék és használnák.30 Még akkor is, ha eldöntöttük, hogy "egyszerű" alatt "nem összetett"-et értünk, azt mindaddig nem tudjuk, milyen értelemben beszélünk "összetett"-ről, amíg valamely specifikus nyelvjáték az összetettség adott fajtáját meg nem határozza; egy fotelt alkotó fadarabok, molekulák, atomok, annak alakzat-mintái, színei stb. különböző értelemben lehetnek a fotel "egyszerű" alkotórészei, attól függően, hogy mit értünk összetetten az adott nyelvjátékban. Wittgenstein érvelése szerint " [s]emmi értelme »a fotel egyszerű alkotórészeiről mint olyanokról« beszélni"31, azaz semmi értelme az "egyszerű" és "összetett" szavakat meghatározott nyelvjátékokon kívül használni. Ezen szavak "metafizikai" használatának értelmetlenségéről való érvelés után Wittgenstein biztonságosnak érzi a következő konklúzió levonását: "A filozófiai kérdésre: »Összetett-e ennek a fának a látképe, és melyek az alkotórészei? « a helyes válasz: »Attól függ, hogy mit értesz 'összetett'-en«.(És ez természetesen nem válasz, hanem a kérdés visszautasítása.) "32

Ezen gondolatok következményei az elvetett régi (Értekezés-beli) nézetek kritikája szempontjából világossá válnak, ha az itt ismertetett érvelést összevetjük az Értekezés néhány (a fenti lábjegyzetben idézett) állításával.33 Ha egyszer értelmetlen tárgyakról (egyszerűkről) mint olyanokról általánosságban beszélni (elutasítva ezzel a 2.02 tételt és ennek következtében a 2.01 tételt is, mivel az is a tárgyakon, azaz az egyszerűkön alapul), akkor ebből az következik, hogy a 2.0201 tétel is értelmetlen. Általános filozófiai tételként tehát nincs értelme azt állítani, hogy "minden olyan állítást, amely komplexusokról szól, fel lehet bontani egy, az alkotórészeikről szóló állításra", és ennek következtében "olyan kijelentésekre, amelyek teljesen leírják e komplexusokat"34, mivel egy specifikus nyelvjátékra van először szükség az összetettség adott fajtájának meghatározása érdekében.35

A 47. §-ban kifejtett érvelésből az is következik (bár ebben a formában ez a Vizsgálódásokban explicit módon nem fogalmazódik meg), hogy az Értekezés 2.13 tétele is csak abban az esetben lehetne érvényes, ha az az összetettség fajta, amely meghatározza, hogy milyen szempontból értelmezzük a tárgyakat egyszerűként, már adott lenne egy specifikus nyelvjáték által. Csak ekkor lehetne egy képről beszélni, melyben a kép elemei a tárgyaknak felelnek meg. Ez az ellenvetés — bár nem az egyszerűkkel kapcsolatos problémák szempontjából — Wittgenstein azon további argumentumait is alátámasztja (illetve alátámasztani hivatott), amelyekben az ellen érvel, hogy értelme lenne logikai (beleértve a vizuálisat is) képekről belszélni valamely specifikus nyelvjátékon kívül.36

Mint azt láthattuk, a Vizsgálódások fent tárgyalt paragrafusaiban Wittgenstein explicit módon is kifejti érveit azon állításokkal szemben, melyek szerint "a név a tárgyat jelenti"37, valamint "a tárgyakat csak megnevezhetem"38. Mindez a 3.221 tétel "konklúzióját", azaz azt az állítást, hogy "a kijelentés csak azt mondhatja meg, milyen egy tárgy, de nem mondhatja meg azt, hogy mi"39, is aláássa a következő okból. A propozíciókkal (kijelentésekkel) kapcsolatos általános filozófiai ("metafizikai") kijelentés elveszti jelentőségét, pontosabban fogalmaz-va eliminálható mint értelmetlen megállapítás, annak a nézetnek az elvetése alapján, mely szerint az "összetett"-ekről ("komplexusok"-ról) szóló állítások felbonthatóak az alkotórészeikről szóló állításra, és ennek következtében olyan propozíciókra, amelyek teljesen leírják őket. Ez pedig (mint azt a korábbiakban láttuk) abból következik, hogy a propozíciókra vonatkozó bármely általános megállapítás elvethető, mivel a propozícióban szereplő nevek által reprezentált tárgyak (egyszerűk) értelmezési alapját (szempontját) szolgáló összetettség fajta nem ismerhető meg meghatározott nyelvjátékoktól függetlenül. A fenti megállapítások pontosan összhangban vannak a 96. §-ban állítottakkal is, ahol Wittgenstein a kifejezések használatának otthont adó nyelvjáték jelentőségét azokra a szavakra is kiterjeszti, amelyekkel magáról a nyelvről beszélünk40:

" [...] A gondolkodás, a nyelv a világ egyedülálló korrelátumaként, képeként jelenik meg előttünk. E fogalmak: mondat, nyelv, gondolkodás, világ, egymás után sorakoznak, és mindegyik ekvivalens a másikkal. (De mire is használhatók ezek a szavak? Hiányzik az a nyelvjáték, amelyben alkalmazhatók.) "41

Wittgenstein másrészt annak az állításnak (vagy feltételezésnek) az érvényességét is tagadja, mely szerint állítások (propozíciók) elemzésével mindig többet tudunk meg, ugyanakkor nem veszítünk el semmit; ezt még abban az esetben sem tartja helytállónak, ha rendelkezésünkre áll az a nyelvjáték, amely a releváns összetettség fajtát meghatározza. A 60¦64. §-okban amellett érvel, hogy a "seprű" szót tartalmazó mondatok "elemzett" formájának használatakor még akkor is elvész az "elemzetlen" forma valamely aspektusa, ha tudjuk, hogy nyelvjátékunkban a seprű seprűnyélből és cirokfejből áll:

" [...] Mondjuk, ezt gondoljuk: aki csak az elemzetlen formával rendelkezik, annak számára elsikkad az elemzés; aki azonban ismeri az elemzett formát, annak ezáltal minden rendelkezésére áll. — De nem állíthatom-e, hogy emennek éppúgy elvész a dolog egy aspektusa, ahogyan amannak?"42

 

3. A propozíciók általános formája43

Az előzőekben tárgyalt elemzési módszerek elvetése az Értekezés néhány további megállapításának felülvizsgálatához is vezet. A 65. § az első, amelyet Wittgenstein explicit módon a propozíciók általános formája Értekezés-beli meghatározásának szentel.

"Itt abba a nagy kérdésbe ütközünk, amely mindeme vizsgálódásaink mögött ott rejlik. — Fel lehetne ugyanis hozni ellenem: »Megkönnyíted a dolgod! Mindenféle nyelvjátékról beszélsz, de sehol sem mondod meg, mi a lényege a nyelvjátéknak, és ennélfogva a nyelvnek. Nem mondtad meg, mi a közös mindeme folyamatokban, és mi teszi őket nyelvvé vagy a nyelv részeivé. Tehát éppen a vizsgálódásnak azt a részét takarítod meg magadnak, amely annak idején neked magadnak a legtöbb fejtörést okozta, nevezetesen azt, amely a nyelv és a mondat általános formáját illeti. «

És ez igaz. — Ahelyett, hogy megadnék valamit, ami mindabban, amit nyelvnek nevezünk, közös, azt állítom, hogy ezekben a jelenségekben egyáltalán nem egyvalami a közös, ami miatt aztán mindegyikre ugyanazt a szót alkalmazzuk — hanem egymással számos különböző módon rokonok. És e rokonság vagy rokonságok miatt nevezzük mindegyiket »nyelv«-nek. Megpróbálom megvilágítani a dolgot."44

Wittgenstein tehát elveti azt a feltételezést, hogy a propozíciókban45 vagy a játékokban kell lennie valami közösnek, ami miatt a "propozíció" illetve a "játék" szavakat alkalmazzuk rájuk; ehelyett azt javasolja, hogy "nézd meg, van-e valami közös mindben"46. A játékok példáját felhasználva pedig azt a konklúziót vonja le, hogy "az egymást átfedő és keresztező hasonlóságok bonyolult hálóját látjuk"47. A "családi hasonlóságok"-ként jellemzett hasonlóságok és kapcsolatok48 miatt tartoznak a jelenségek a "propozíció"-nak és a "játék"-nak nevezett csoportokba, de a fogalmak maguk nem definiálhatóak szükséges és elégséges feltételekkel. (Az ezt követő paragrafusokban Wittgenstein a "közöset látni" módszerét alkalmazza számokra, színekre, alakzatokra stb. is.) Wittgenstein érvelése szerint tehát nemcsak szükségtelen, hanem lehetetlen is olyan definíciókat megadni, mint a propozíciók általános formája; "ezekben a jelenségekben egyáltalán nem egyvalami a közös"49. Ezt az álláspontot természetesen a propozíciók általános formája Értekezés-beli definíciója elleni érvekkel is alá kell támasztania. Az eredeti tétel így hangzott:

"Nyilvánvaló, hogy a legáltalánosabb kijelentésforma leírásának csak azt szabad leírnia, ami annak lényegéhez tartozik — hiszen másképp nem lenne a legáltalánosabb.

Azt, hogy létezik általános kijelentésforma, bizonyítja az a tény, hogy nem lehetséges olyan kijelentés, amelynek formáját ne lehetett volna előrelátni (azaz megszerkeszteni). A kijelentés általános formája a következő: Ez meg ez az eset áll fenn."50

Az általános forma eme definíciójának első explicit megkérdőjelezése pedig a Vizsgálódások 114. §-ában található:

"Logikai-filozófiai értekezés 4.5: »A mondat általános formája: a dolog így és így áll. « — Ez a mondat abból a fajtából való, amelyet az ember számtalanszor ismétel. Azt hiszi, hogy újra és újra a természetet követi, holott csak a forma mentén halad, amelyen keresztül a természetet szemléljük."51

A paragrafus célja annak bemutatása, hogy miként képes egy a nyelvbe beivódott téves "kép" hamis látszatokat kelteni, éppen úgy, ahogyan ez a hasonlatok esetében is történik52. Mint azt fent láttuk, Wittgenstein az Értekezésben amellett érvelt, hogy "az a tény, hogy nem lehetséges olyan kijelentés, amelynek formáját ne lehetett volna előrelátni (azaz megszerkeszteni) " bizonyítja, hogy kell lennie egy általános propozicionális formának. Bár a részletes érvelést eme állítás ellen itt nem fejti ki Wittgenstein, az eddig elmondottak alapján azonban mégis nagy valószínűséggel feltételezhetjük a következőket. Az Értekezés-beli álláspontot (legalábbis egy szempontból) azon az alapon utasítaná vissza, hogy léteznek olyan nyelvjátékok, amelyekben az Értekezésben javasolt (propozicionális) formával nem rendelkező mondat funkciója "hasonló" olyan propozíciók (propozicionális jelek) funkciójához, amelyekkel az adott nyelvjátékban kölcsönösen behelyettesíthető. (Például: "Figyelj! Nem látsz? Ez nem egy stoptábla? ", illetve "Figyelj! Nem látsz? Ez egy stoptábla. ") Ezek a (behelyettesíthető) propozíciók nem kell, hogy "tárgy"-akat nevezzenek meg, de az Értekezés álláspontja szerint elemezhetőek, igazság-feltételeik vannak stb. Azt is példákkal lehet ugyanakkor illusztrálni, hogy más nyelvjátékokban olyan mondatok funkciója, amelyek rendelkeznek a fentiekben megadott általános formával, ennek ellenére nem az, hogy kijelentse, mely eset áll fenn, hanem valami egészen más, például utasítást adni. ("Elég volt! Most azonnal kimész! ") Más szóval, az Értekezésben (kizárólag) a propozícióknak (propozicionális jeleknek) tulajdonított funkciót az általános propozicionális forma által javasolttól eltérő formájú mondatok is betölthetik (kielégíthetik), ugyanakkor "megfelelő" formával rendelkező mondatok funkciója egészen más lehet, mint az (az egyetlen funkció), amit az Értekezésben Wittgenstein a propozícióknak tulajdonított. (Mint azt korábban láttuk, az Értekezés-beli nézetek ellenében kifejtett új érvelés a nyelvjátékok és mondatok "számtalan" különböző fajta funkcióiról alapvető fontosságú eleme a Vizsgálódásokban javasolt új álláspontnak.) Mindebből pedig az következik, hogy az eredeti argumentum nem bizonyítja, hogy léteznie kell egy általános propozicionális formának, legalábbis nem abban az értelemben, hogy léteznie kell egy általános formának, amely eleget tesz annak a funkciónak, amit Wittgenstein az Értekezésben (kizárólag) a propozícióknak tulajdonított, mivel a "propozícióság" megadott feltétele (ti. az általános propozicionális formának megfelelni) nem szükséges és nem is elégséges az Értekezésben a propozícióknak tulajdonított funkció betöltéséhez.53 (A fenti állításokat alátámasztó további érveket a 136. § tárgyalásakor is látni fogunk majd.)

Wittgenstein szerint pontosan az itt elvetett Értekezés-beli nézet az a "kép", ami félrevezet bennünket, és ami azt a "formát" (keretet) szolgáltatja, amelyen keresztül a propozíciókat szemléljük (és félreértjük), miközben azt hisszük, hogy a propozíciók természetének körvonalait követjük nyomon újra és újra. Ezt a konklúziót foglalja össze a 115. §-ban is: "Egy kép tartott fogva bennünket. És nem tudtunk szabadulni tőle, hiszen benne rejlett a nyelvünkben, és úgy látszott, nyelvünk csak ezt ismétli kérlelhetetlenül."54

Eddig amellett érveltem, hogy Wittgenstein szerint nemcsak szükségtelen, de lehetetlen is a propozíciók általános formáját megadni, mivel nincs olyan egyetlen forma, ami kielégíti azt az Értekezés-beli követelményt, mely szerint "a legáltalánosabb kijelentésforma leírásának csak azt szabad leírnia, ami annak lényegéhez tartozik"55, legalábbis nem a propozícióknak tulajdonított funkció szempontjából. Ezt az állítást olyan példákkal és érvekkel is igyekeztem alátámasztani, amelyek valószínű, hogy alapjául szolgálhattak (legalábbis részben) az "ez meg ez az eset áll fenn" formula elvetésének, bár a tárgyalt paragrafusban ezen érvek kifejtésére nem került sor. Vizsgáljuk most meg Wittgenstein további érvelését az Értekezés-beli általános forma ellen; olyan érveket, melyeket nem "pusztán feltételezünk" (Wittgenstein más argumentumai alapján), hanem amelyek kifejtésére explicit módon is sor kerül a Vizsgálódásokban:

"Nézzük ezt a mondatot: »A dolog így és így áll« — hogy állíthatom, hogy ez a mondat általános formája? — Ez mindenekelőtt maga is egy mondat, egy magyar mondat, mivel van alanya és állítmánya. De hogyan használjuk ezt a mondatot — mármint mindennapi nyelvünkben? Mert hiszen csak onnét vettem.

Például azt mondjuk: "Elmagyarázta nekem a helyzetét, azt mondotta, hogy a dolog így és így áll, és ezért előlegre van szüksége. " Ennyiben tehát lehet mondani, hogy ez a mondat bizonyos kijelentések helyett áll. Mondatsémaként alkalmazzuk; de csak azért, mert olyan szerkezete van, mint egy magyar mondatnak. Minden további nélkül lehetne helyette azt is mondani: "ennek és ennek az esete forog fenn" vagy "ez és ez a helyzet" stb. Vagy lehetne pusztán egy betűt, egy változót is használni helyette, ahogyan a szimbolikus logikában. Ám a "p" betűt mégsem fogja senki egy mondat általános formájának nevezni. Mint mondottuk: az "A dolog így és így áll" csak azért volt a mondat általános formája, mert maga is az, amit magyar mondatnak nevezünk. De még ha mondat is, akkor is csupán mint mondatváltozónak van alkalmazása. Nyilvánvaló értelmetlenség volna, ha azt mondanánk, hogy ez a mondat megfelel (vagy nem felel meg) a valóságnak. Így tehát ez a mondat azt illusztrálja, hogy a mondatról alkotott fogalmunk egyik ismertetőjegye a mondat hangzása.56

Vizsgáljuk most meg, hogy ez az érvelés mennyiben egészíti ki annak az állításnak a tagadását, hogy az "ez meg ez az eset áll fenn" formula csak azt írja le, ami a legáltalánosabb propozicionális forma lényegéhez tartozik, azaz annak a nézetnek az elvetését, mely szerint a propozíció fogalma szükséges és elégséges feltételek megadásával definiálható. A 134. § argumentuma szerint, mivel a kérdéses forma maga is egy (magyar, német, angol stb.) mondat, ezért annak a mindennapi nyelvben való használatát kell megvizsgálnunk (a "metafizikai" használattól való visszavezetés). Éppen az a tény, hogy maga is egy (magyar stb.) mondat, teszi lehetővé, hogy propozicionális sémaként számításba vegyük. Másrészt azonban ugyanez a tény egyben gyengíti is az Értekezés-beli álláspontot, mivel olyan kölcsönösen kicserélhető mondatok konstruálására ad lehetőséget, melyek pontosan ugyanazt a funkciót tölthetik be, amit az Értekezésben az "ez meg ez az eset áll fenn" formulának tulajdonított Wittgenstein; a Vizsgálódások példái ("ennek és ennek az esete forog fenn", "ez és ez a helyzet") annak bemutatását szolgálják, hogy az Értekezésben javasolt formula nem nélkülözhetetlen, aláásva ezzel azt az állítást, hogy általa a kívánt szükséges feltételeket kapnánk. Wittgenstein szerint a formula pusztán azt mutatja csak meg, hogy a propozícióról alkotott fogalmunk egyik ismertetőjegye, hogy az "úgy hangzik", mint egy propozíció. Mint azt azonban korábban (a mondatok funkciójával kapcsolatban) már láttuk, egyetlen alkotóelemét megtalálni azon hasonlóságok és kapcsolatok hálózatának, amit Wittgenstein "családi hasonlóságok"-ként jellemzett, nem elégséges ahhoz, hogy valami olyanra leljünk, ami közös minden propozícióban. Így tehát ahelyett, hogy megkísérelnénk definiálni, mit értünk "propozíció"-n, kénytelenek vagyunk "példákat [...] adni, s köztük olyanokat is, amelyeket mondatok induktív sorának lehet nevezni"57.

Wittgenstein másik fontos megállapítása a 134. §-ban az, hogy a propozíciók általános formájaként megadott formula propozicionális változóként alkalmazható.58 A "p" betűt azonban senki nem fogadná el a propozíciók általános formájának. Az általános formának viszont olyan funkciót (a propozicionális változóként való alkalmazást) tulajdonított az Értekezésben Wittgenstein, mely legalább egy olyan kifejezés (a "p" változó) funkciójával is közös, ami nyilvánvalóan nem tekinthető a propozíciók általános formájának.

Ezek után Wittgenstein a propozíciók és az "igaz" és "hamis" fogalmak közötti kapcsolatot veszi alaposabban szemügyre. Érvelése bizonyos szempontból változatlanul összefüggésben van azzal a megállapítással, hogy a propozíciók általános formája egy propozicionális változó.

"Ha azt adom meg a mondat általános formájának, hogy »A dolog így és így áll«, úgy ez alapjában ugyanazt jelenti, mint ez a magyarázat: mondat mindaz, ami igaz vagy hamis lehet. Hiszen »A dolog így és... « helyett azt is mondhattam volna: »Ez és ez igaz. « (De azt is: »Ez és ez hamis. «) Ekkor viszont

                                                                            »p« igaz = p

                                                                            »p« hamis = nem-p.

És ha azt mondjuk, hogy a mondat mindaz, ami igaz vagy hamis lehet, ez annyit tesz: mondatnak azt nevezzük, amire nyelvünkben az igazságfüggvények kalkulusát alkalmazzuk."59

A 136. § hátralevő részében Wittgenstein azt az elképzelést utasítja el, mely szerint az, hogy mi a propozíció, az "igaz" (ill. "hamis") fogalomhoz "illik" (az igazság/hamisság fogalmába illeszkedik), abban az értelemben, ahogy "illeszkedésről" egy fogaskerék esetében beszélünk; " [m]intha tehát volna valamilyen fogalmunk az igazról és a hamisról, s ennek segítségével most meg tudnánk határozni, hogy mi mondat, és mi nem az"60. Így tehát Wittgenstein tagadja, hogy az igazság-érték hordozásának képessége (ami a propozíciókkal kapcsolatos triviális igazság, nem annak definiálása, hogy mi a propozíció) felválthatná a fent elutasított definíciót. Az állítását alátámasztani hivatott argumentum pedig a következő:

"De ez egy rossz kép. Olyan, mintha azt mondanánk: »A sakkban a király az a figura, amelynek sakkot lehet adni. « Ám ez csak annyit jelent, hogy a sakkjátékban egyedül a királynak adhatunk sakkot. Mint ahogyan az a mondat, hogy csak egy mondat lehet igaz, sem mond többet, mint hogy mi csak arról állítjuk, hogy »igaz« és »hamis«, amit mondatnak nevezünk. És hogy mi a mondat, azt egy bizonyos értelemben a mondatszerkezet szabályai (például a magyar nyelv szabályai) határozzák meg, más értelemben pedig az, hogy miként használjuk a jeleket a nyelvjátékban. S az »igaz« és »hamis« szavak használata szintén lehet alkotórésze ennek a játéknak; és ekkor a mi szemünkben a mondathoz tartozik, holott nem »illik« rá."61

Wittgenstein érvelése alapján két okot is találhatunk az "igaz" és "hamis" fogalmak, valamint a propozíciók közti "egymásba illeszkedés" típusú kapcsolat elvetésére. Az első ok a sakk analógiával magyarázható: Bár a sakkban csak a királynak adnak sakkot, lehetnének más olyan játékok is, melyekben a gyalogoknak is lehet sakkot adni;

" [...] Mint ahogy azt is mondhatjuk, hogy sakkot adni hozzátartozik ahhoz a fogalomhoz, amelyet a sakkban a királyról alkotunk (mintegy a fogalom alkotórészeként). Ha azt mondanánk, hogy a sakkot adás nem illik a parasztról alkotott fogalmunkra, ez azt jelentené, hogy egy olyan játék, amelyben a parasztnak adnak sakkot, amelyben, teszem azt, az veszít, aki elveszíti parasztjait — hogy egy ilyen játék érdektelen volna, vagy buta, vagy túl bonyolult, vagy ilyesmi."62

Mindebből tehát az következik, hogy a sakk példájához hasonlóan a nyelvben is lehetnek (lehetnének) olyan más (nyelv)játékok, amelyekben azt, hogy "igaz" ill. "hamis", nem kizárólag propozíciókról állítják. Az analógia azt is implikálja azonban, hogy annak megfelelően, ahogy nem létezik olyan játék, amelyben a királyon (ahogy mi azt a sakkban ismerjük) kívül más bábunak is adnak sakkot, nincs olyan nyelvjáték sem, amelyben a propozíciókon (propozicionális jeleken) kívül a nyelv más kifejezéseinek is igazság-értéket tulajdonítunk. Ezt a megállapítást a 136. §-ban Wittgenstein nem fogalmazza meg explicit módon, hiszen azt nem tudjuk meg, hogy "az a mondat, hogy csak egy mondat lehet igaz" igaznak vagy hamisnak tekintendő, csak azt, hogy mit mond el ez a mondat. Állításomat alátámasztja azonban a következő megjegyzés:

" [...] Hasonlóképpen [...], hogy melyik betű következik az ábécében a »K« után, úgy tudjuk meg, hogy az ábécét felmondjuk magunknak a »K«-ig. Mennyiben illenék mármost az »L« ehhez a betűsorhoz? — És ennyiben akár azt is lehetne mondani, hogy az »igaz« és a »hamis« illik a mondathoz; és egy gyermeket úgy is meg lehetne tanítani arra, hogy a mondatokat megkülönböztesse más kifejezésektől, hogy azt mondjuk neki: »Kérdezd meg magadtól, hogy hozzájuk tudod-e fűzni, hogy 'igaz'. Ha ez a szó odaillő, akkor mondatról van szó. « (És ugyanígy lehetne azt is mondani: kérdezd meg magadtól, hogy az »A dolog így áll« szavakat elébe tudod-e tenni.)"63

Ez a megállapítás világosan azt jelenti, hogy ("nyelvünkben") a propozíciókon kívül nincsenek más olyan kifejezések, amelyekhez azt lehetne hozzáfűzni, hogy "igaz" vagy "hamis", máskülönben a módszer nem lenne alkalmas a propozíciók (propozicionális jelek) és más kifejezések megkülönböztetésére. Az "egymásba illeszkedés" a fogaskerekek esetében azonban egy más típusú kapcsolat, mivel sem az, hogy — nyelvünkben — "fogaskerék"-nek nevezik őket nem függ attól, hogy éppen illeszkedik-e egyik a másikba, sem az illeszkedés (vagy nem illeszkedés) nem használható arra, hogy a fogaskerekeket a nem-fogaskerekektől megkülönböztessük, hiszen illeszkedésük méretüktől is függ.

Wittgenstein érveléséhez azonban mindössze olyan nyelvjátékok puszta lehetőségére van szükség, melyekben arról, amit (az adott nyelvjátékban) "propozíció"-nak hívnak, nem mondható el triviális igazságként az igazság-érték hordozásának képessége. (Emlékezzünk csak a korábban már idézett megállapításra: "És ha azt mondjuk, hogy mondat mindaz, ami igaz vagy hamis lehet, ez annyit tesz: mondatnak azt nevezzük, amire nyelvünkben az igazságfüggvények kalkulusát alkalmazzuk."64) Mivel a fentiek következtében az az állítás, hogy a propozíció rendelkezik az igazság-érték hordozásának képességével, egy triviális igazság (nyelvünkben), de mindez semmit nem árul el a propozíciók nyelvbeli funkciójáról, a kérdés ebből a szempontból érdektelenné válik Wittgenstein számára. Egy korábbi paragrafusban található megjegyzés szintén alátámasztja fenti megállapításainkat: " [...] a filozófiában a szavak használatát gyakran világos szabályokat követő játékokkal, kalkulusokkal vetjük össze, de azt mégsem állíthatjuk, hogy aki a nyelvet használja, annak egy ilyen játékot kell játszania"65.

Az "egymásba illeszkedés" típusú kapcsolatot a propozíciók és az "igaz" és "hamis" fogalmak közt egy második okból is elveti Wittgenstein a 136. §-ban, bár ezt az érvelést explicit módon nem fejti ki. Ez az indok pedig a következő. Még ha megengedjük is, hogy a fent tárgyalt fogalmak használata (pontosabban az "igaz" ill. "hamis" szavak nyelvjátékbeli használata) "szintén lehet alkotórésze ennek a játéknak"66, azaz annak a nyelvjátéknak, amelyben a "propozíció"-t használjuk, mindez még mindig nem elégséges a propozícióknak az Értekezésben tulajdonított funkció meghatározásához. Wittgenstein érvelése szerint, "hogy mi a mondat, azt egy bizonyos értelemben a mondatszerkezet szabályai (például a magyar nyelv szabályai) határozzák meg, más értelemben pedig az, hogy miként használjuk a jeleket a nyelvjátékban"67. Ez a megállapítás összhangban van a 134. § argumentumával, azaz azzal az állítással, hogy bár az "A dolog így és így áll" formula nem fogadható el általános propozicionális formaként, azáltal, hogy rendelkezik egy (magyar) mondat szerkezetével, illusztrálja, hogy a propozícióról alkotott fogalmunk egyik ismertetőjegye, hogy "úgy hangzik", mint egy propozíció. Mint azonban korábban láttuk, mindez nem jelenti azt, hogy ami úgy "hangzik", mint egy propozíció, az szükségszerűen azt a funkciót is tölti be a nyelvjátékban, amit az Értekezésben Wittgenstein a propozícióknak tulajdonított, sem azt, hogy ami "nem hangzik úgy", mint egy propozíció, az szükségszerűen alkalmatlan ama funkció betöltésére.

Wittgenstein érvelése szerint tehát a jelek nyelvjátékbeli használata az a másik tényező, ami meghatározza, hogy mi a propozíció.68 Ez a használat azonban nincs összhangban azzal a funkcióval, amit az Értekezés típusú felfogás a propozícióknak általában tulajdonít. Korábbi példámban az "Ez nem egy stoptábla? " mondat funkciója "hasonló" volt olyan vele kölcsönösen kicserélhető mondatokéval, amelyek az Értekezés alapján propozíciónak minősítendők. Másrészt azonban a "Most azonnal kimész! " mondat funkciója az utasítás, annak ellenére, hogy az Értekezés alapján propozícióként elemezhető. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy Wittgenstein új, Vizsgálódások-beli elmélete szerint az első mondat propozíciónak tekintendő, a második pedig nem, hiszen (mint azt az előzőekben láttuk) nyelvünkben az igazság-érték hordozásának képessége hozzátartozik a propozíciókról alkotott fogalmunkhoz. Azt viszont mindenképpen jelenti, hogy a mondat funkciója sokkal érdekesebbé válik számára annál a kérdésnél, hogy propozíciónak tekintjük-e vagy sem bizonyos strukturális jellemvonások alapján. Wittgenstein szerint tehát egy filozófiai terminus használata fontos lehet az elemzés egyes aspektusai szempontjából; megállapíthatjuk például hogy az igazság-érték hordozásának képessége hozzátartozik a propozíciókról alkotott fogalmunkhoz. Ebből a megállapításból azonban sem az nem derül ki, hogyan használjuk a mondatokat a nyelvjátékokban, sem pedig az, hogy mely funkciók betöltésére alkalmasak ill. alkalmatlanok mondataink.

A következő megjegyzés akár Wittgenstein "konklúziójának" is tekinthető az itt tárgyalt problémákkal kapcsolatban: "Felismerjük, hogy amit »mondat«-nak, »nyelv«-nek nevezünk, az nem az a formális egység, amelyet én elképzeltem, hanem egymással többé vagy kevésbé rokon képződmények családja."69 Mint láttuk, a Vizsgálódásokban az Értekezés által felvetett filozófiai problémák eliminálása részét képezi annak az új gondolkodásmódnak, amelyet Wittgenstein bemutatni kíván. Az explicit kritikai megjegyzések, valamint azok filozófiai konzekvenciái pedig az Értekezés nyelvről alkotott elméletének szisztematikus kritikáját adják.

 



SUMMARY

[ Cikk vége | Cikk eleje | Summary | Jegyzetek ]

 

Two Theories of Language:

Wittgenstein's Criticism of the Tractatus in the Philosophical Investigations

There are several paragraphs in the Philosophical Investigations in which Wittgenstein explicitly refers to his former views presented in the Tractatus Logico-Philosophicus. In my paper I examine some of these critical remarks concerning three selected, but as it is argued, closely related issues.
    First I discuss his criticism of the tractarian view on the function of language and its sentences, then the paragraphs on "objects", analysis and language-games, and finally the arguments concerning the general form of propositions.
    I argue that it is not only historically interesting to see how Wittgenstein's views changed, but the criticism of his former thoughts is also part of the way of doing philosophy suggested in the Investigations. The examination of the critical remarks and their philosophical consequences also shows that in the Investigations Wittgenstein provides a systematic criticism of the Tractarian account of language.

 



JEGYZETEK

[ Cikk vége | Cikk eleje | Summary | Jegyzetek ]

 

1 Köszönettel tartozom Hamp Gábornak, Horányi Özsébnek, Colin McGinn-nek és Nyíri Kristófnak tanulmányom korábbi (magyar és angol) változatainak elolvasásáért, és azokért a hasznos tanácsokért és megjegyzésekért, amelyek a végső változat elkészítéséhez nagyban segítségemre voltak. Természetesen a tanulmány fennmaradó gyenge pontjai csak nekem róhatók fel. Vissza

2 Wittgenstein saját korábbi nézeteinek kritikája természetesen más — a jelen tanulmány specifikus szempontjaitól eltérő — nézőpontokból is vizsgálható. Vö. Norman Malcolm több szempontot is tárgyaló könyvét (pl. Norman Malcolm: Nothing Is Hidden: Wittgenstein's Criticism of his Early Thought, Basil Blackwell, Oxford 1986). Vissza

3 Vö. Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások (ford. Neumer Katalin), Atlantisz K., Bp. 1992, 118. §. Vissza

4 Mivel a tanulmány célja a Vizsgálódások interpretációjához való hozzájárulás, Wittgenstein érvelésének kritikai vizsgálatára itt nem kerül sor. Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy a szerző a tárgyalt argumentumokat érvényesként is fogadja el. A Vizsgálódásokban kifejtett valamely specifikus argumentum tehát csak annyiban tekintendő az Értekezés-beli álláspont sikeres elvetésének, amennyiben maga az érvelés helytálló. Ennek eldöntése azonban minden esetben egy további kérdés, amivel ebben a tanulmányban nem foglalkozom. Vissza

5 Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, id. kiad., 12. o. Vissza

6 Azt, hogy önmagán kívül pontosan mely filozófusokra ("logikusokra") gondol, Wittgenstein itt nem említi meg (bár mint látni fogjuk, Russell mindenképpen fontos képviselőjük). Vissza

7 Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, id. kiad., 23. §. Vissza

8 A fenti állítást a következő paragrafusok támasztják alá a legnyilvánvalóbban:

"Amikor a filozófusok egy szót használnak — »tudás«, »lét«, »tárgy«, »Én«, »mondat«, »név« —, és a dolog lényegét igyekeznek megérteni, mindig meg kell kérdeznünk magunktól: vajon használják-e valamikor is ténylegesen így ezt a szót abban a nyelvben, ahol honos? —

Mi a szavakat metafizikai használatuktól újra visszavezetjük mindennapi alkalmazásukra. " (Uo., 116. §.)

"A szavaink használatát szabályozó rendszert nem akarjuk sem hallatlan módon kifinomítani, sem pedig teljessé tenni.

Mert az a világosság, amelyre törekszünk, csakugyan tökéletes. Ez azonban csak annyit jelent, hogy a filozófiai problémáknak tökéletesen el kell tűnniük.

A tulajdonképpeni felfedezés az, amely arra tesz képessé, hogy akkor hagyjak fel a filozofálással, amikor csak akarok. — Az a felfedezés, amely a filozófiát nyugvópontra juttatja, ahol többé nem hajtják olyan kérdések, amelyek őt magát teszik kérdésessé. — Ehelyett most példákon mutatunk be egy módszert, és a példák sorát félbe lehet szakítani. — Problémákat oldunk meg (nehézségeket küszöbölünk ki), s nem egyetlen problémát.

A filozófiának nincs egyetlen módszere, de igenis vannak módszerek, mondhatni, különböző terápiák. " (Uo., 133. §.)

"A filozófus tárgyal egy kérdést; miként egy betegséget kezelnek. " (Uo., 255. §.) Vissza

9 Anélkül, hogy Wittgenstein Értekezés-beli nézeteinek kimerítő, részletes és koherens elemzését megkísérelnénk, idézzük fel az Értekezés néhány releváns tételét (bár a Vizsgálódások 23. paragrafusában Wittgenstein nem idéz belőlük).

"A világot a tények határozzák meg és az, hogy ez az összes tény. " (Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés (ford. Márkus György), Akadémiai K., Bp. 1989, 1.11.)

"A tények a logikai térben — ez a világ. " (Uo., 1.13.)

"A tények logikai képe a gondolat. " (Uo., 3.)

"Az igaz gondolatok összessége a világ egy képét alkotja. " (Uo., 3.01.)

"A jelet, amelyen keresztül a gondolatot kifejezzük, kijelentésjelnek (Satzzeichen) nevezem. És a kijelentés nem más, mint a kijelentésjel a világhoz való vetületi viszonyában. " (Uo., 3.12.)

"Csak a kijelentésnek van értelme; csak a kijelentés összefüggésében van a névnek jelentése. " (Uo., 3.3.)

"A gondolat értelemmel bíró kijelentés. " (Uo., 4.)

"A kijelentések összessége a nyelv. " (Uo., 4.001.)

"A kijelentés a valóság egy képe.

A kijelentés modellje a valóságnak, ahogy azt mi magunknak elgondoljuk. " (Uo., 4.01.) Vissza

10 Ezen a ponton már Wittgenstein argumentumait is érintő, látszólag terminológiai (és fordítási) problémával is szembe kell néznünk. A német Satz terminus ugyanis az Értekezés magyar fordításában "kijelentés", az angolban "proposition", ugyanakkor a Vizsgálódások magyar fordításában kizárólag "mondat", az angolban viszont "sentence" vagy — amikor annak Értekezés-beli jelentésére kell utalni — "proposition". (Vö. az Értekezés német-angol kétnyelvű kiadása, Routledge & Kegan Paul, London 1963, ill. a Vizsgálódások német-angol kétnyelvű kiadása, Basil Blackwell & Mott, 1968.) Tanulmányomban a Satz terminus Értekezés-beli értelmére nem az Értekezés magyar fordítója által javasolt "kijelentés"-t, és nem a Vizsgálódások fordításában egységesen használt "mondat"-ot, hanem a (nyelvfilozófiai szakszövegekben egyértelműbb) "propozíció"-t használom, tehát a Vizsgálódások magyar fordításától eltérően különbséget teszek a terminus két jelentése ("mondat" és "propozíció") között. Mint azt látni fogjuk, Wittgenstein Vizsgálódások-beli érvelése szempontjából mindez azért jelentős, mert pontosan a nyelv mondatainak pusztán propozicionális (jel) funkciót tulajdonító (azaz az Értekezésben kifejtett) nyelvelméletet tagadja. A terminológiai zavart az okozza, hogy a "propozíció" (vagy "kijelentés"), ill. "proposition" kifejezések már önmagukban is utalnak a nyelv mondatainak az Értekezésben tulajdonított funkcióira, míg a "mondat", ill. "sentence" nem teszi világossá a Vizsgálódásokban kifejtett álláspontot (a német szövegekben pedig mindkét esetben a Satz szerepel). Tanulmányomnak ebben a részében ("A nyelv és a mondatok funkciója") Wittgenstein azon érveit vizsgálom meg, amelyek a filozófiai kérdéseket érintik; a fentieket folyamatosan szem előtt tartva sem az nem lesz fontos, hogy a magyar (vagy angol) szövegekben a Satz kifejezésre ugyanazzal vagy két külön terminussal utalunk-e, sem az, hogy Wittgenstein pontatlanul fogalmazott-e, amikor mindkét esetben ugyanazt a kifejezést használta. Vissza

11 Gondoljunk csak például a kérdések problémájával kapcsolatos rövid megjegyzésre a 24. §-ban; a kérdések kijelentés vagy leírás (azaz az Értekezés-beli propozíció) formátumúvá alakításáról Wittgenstein minden részletes érvelést mellőzve jelenti ki, hogy "ezzel a különböző nyelvjátékokat még nem hoztuk közelebb egymáshoz". Vissza

12 Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, id. kiad., 23. §. Vissza

13 Uo. Vissza

14 Lényegében ugyanez az ok motiválja sok esetben Malcolm elemzését is. (Vö. Norman Malcolm: Nothing Is Hidden, id. kiad.) Vissza

15 Colin McGinn: Wittgenstein on Meaning: An Interpretation and Evaluation, Aristotelian Society Series, Basil Blackwell, Oxford 1984. Vissza

16 Természetesen csak akkor, ha a Vizsgálódásokban kifejtett érvelés maga helytálló. Ez utóbbi kérdéssel azonban itt nem foglalkozunk. Vissza

17 Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, id. kiad., 38. §. Vissza

18 Uo. Vissza

19 Uo., 39. §. Vissza

20 Uo. Vissza

21 "Siegfried kardjának neve Wagner A Nibelungok gyűrűjében. " (Ford. lábjegyzete, uo., 41. o.) Vissza

22 Uo., 39. §. Vissza

23 Uo., 43. §. Vissza

24 Mivel ez a kérdés a nevekkel és az egyszerűkkel kapcsolatos érvelés szempontjából irreleváns lesz, részletes tárgyalását itt mellőzöm. Indoklásom lényege azonban a következő. A "nyelvbeli használatot" (az idézett restrikció puszta figyelmen kívül hagyását nem számítva) leginkább azon az alapon lehet a szavak jelentésének általános elméletét propagáló szlogenként értelmezni, hogy a restrikciót nem általában a szavak, hanem kizárólag a "jelentés" szó jelentésére vonatkozónak tételezik fel. Baker és Hacker (G. P. Baker—P. M. S. Hacker: An Analytical Comentary on Wittgenstein's Philosophical Investigations, Basil Blackwell, Oxford 1983) széles körben elfogadott interpretációja szerint, mivel jelentést gesztusoknak, arckifejezéseknek, természeti jelenségeknek ("Azok a felhők esőt jelentenek. "), szín-mintázatoknak, eseményeknek, rítusoknak stb. is lehet tulajdonítani, Wittgenstein a "nyelvbeli használatot" a "jelentés" szó jelentésének egy részére akarta leszűkíteni, kizárva ezzel a jelentés-elmélet más jelenségekre való alkalmazhatóságát. Ezzel a magyarázattal azonban több probléma is van. Egyrészt nem világos, miért ne gondolhatta volna Wittgenstein, hogy vannak olyan szavak, amelyeknek jelentése nem magyarázható nyelvbeli használatukkal (tiltott szavak, melyeket csak "idéznek", nem "használnak", archaikus szavak stb.). Másrészt nem tudni, milyen érv támasztja alá azt a feltételezést, hogy Wittgenstein szerint a "használaton" alapuló jelentés-magyarázat nem alkalmazható más jelensé-gekre, a "szlogen" megfelelő módosításával (például egy gesztus jelentése: használata a gesztusok jelrendszerében). A Baker és Hacker interpretációját alátámasztó érvelés tehát vagy hiányos (az említett két okból), vagy trivializálja a restrikciót (a megkötés vagy arra figyelmeztet, hogy ne keverjük össze a szavakat a gesztusokkal, arckifejezésekkel, természeti jelenségekkel stb., azaz hogy a szavak "jelentése" nem jelenti a gesztusok stb. "jelentésé"-t is, vagy pedig arra, hogy a "használaton" alapuló jelentésmagyarázatot ne próbáljuk olyan jelenségekre — pl. természeti jelenségekre — kiterjeszteni, amelyek esetében értelmetlenség használatról beszélni). Ezen okokból tehát úgy gondolom, hogy a restrikció a szavak jelentésére vonatkozik (bár példákat Wittgenstein nem említ), nem pedig a "jelentés" szó jelentésére, tehát a "nyelvbeli használat" nem tekinthető a szavak jelentése Wittgenstein által javasolt általános elméletének. Vissza

25 Vö. Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, id. kiad., 43. §. Vissza

26 Vö. uo., 39. §, 40. § és 42. §. Vissza

27 Uo., 43. §. Vissza

28 Uo., 45. §. Vissza

29 Uo., 46. §. Vissza

30 Mielőtt Wittgenstein a fentiekben vázolt nézet ellenében felhozott érveit megvizsgálnánk, idézzük fel ismét az Értekezés néhány releváns megállapítását:

"A körülmény tárgyak (objektumok, dolgok) kapcsolata. " (Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés, id. kiad., 2.01.)

"A tárgy egyszerű. " (Uo., 2.02.)

"Minden olyan állítást, amely komplexusokról szól, fel lehet bontani egy, az alkotórészeikről szóló állításra és olyan kijelentésekre, amelyek teljesen leírják e komplexusokat. " (Uo., 2.0201.)

"A tárgyak alkotják a világ szubsztanciáját. Ezért nem lehetnek összetettek. " (Uo., 2.021.)

"A tárgyaknak a képben a kép elemei felelnek meg. " (Uo., 2.13.)

"A név a tárgyat jelenti. A tárgy a jelentése. " ("A" ugyanaz a jel, mint "A".) (Uo., 3.203.)

"A tárgyakat csak megnevezhetem. A jelek képviselik őket. Én csak beszélhetek róluk, de nem tudom őket kimondani. A kijelentés csak azt mondhatja meg, milyen egy tárgy, de nem mondhatja meg azt, hogy mi. " (Uo., 3.221.) Vissza

31 Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, id. kiad., 47. §. Vissza

32 Uo. Vissza

33 Az Értekezés releváns megállapításait pedig éppen azért kellett felidéznünk, mert a Vizsgálódásokban erre nem kerül sor. Vissza

34 Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés, id. kiad., 2.0201. Vissza

35 Ezen a ponton különösen csábító lenne kritikai vizsgálatnak is alávetni Wittgenstein érvelését. Mivel a jelen írás célja nem a kritika, errre itt sem kerül sor. Érdemes azonban hangsúlyozni, hogy Wittgenstein érveléséből nem következik, hogy lehetetlen (vagy egyáltalán értelmetlen) lenne az összetettség adott fajtáját valamely specifikus nyelvjátékban meghatározni, és azután azt konzisztens módon használni (az eredeti meghatározás szerinti specifikus értelemben). Vissza

36 Vö. Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, id. kiad., 30. o., 89. o., 96. §, 115. §, 139. §, 140. §, 141. §, 144. § stb. Vissza

37Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés, id. kiad., 3.203. Vissza

38 Uo., 3.221. Vissza

39 Uo. Vissza

40 Mint azt a későbbiekben látni fogjuk, ez a kijelentés szintén fontos lesz, amikor Wittgenstein arról alkotott nézetét vesszük szemügyre, hogy mi határozza meg azt, mi a propozíció. Vissza

41 Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, id. kiad., 96. §. Vissza

42 Uo., 63. §. Vissza

43 A korábbiakhoz hasonlóan ebben a részben is Wittgenstein Értekezés-kritikájának interpretációjára szorítkozom, mivel a Vizsgálódások kritikai elemzése már egy másik tanulmányba tartozna. A Vizsgálódások argumentumainak érvényességét tehát itt sem vizsgálom. Vissza

44 Uo., 65. §. Vissza

45 Vö. a 9. lábjegyzetet a Vizsgálódások magyar fordításában szereplő "mondat" és az általam használt "propozíció" terminusokkal kapcsolatban. Vissza

46 Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, id. kiad., 66. §. Vissza

47 Uo. Vissza

48 Uo., 67. §. Vissza

49 Uo., 65. §. Vissza

50 Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés, id. kiad., 4.5. Vissza

51 Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, id. kiad., 114. §. Vissza

52 Vö. uo., 112. §. Vissza

53 Vö. uo., 96. §. Vissza

54 Uo., 115. §. Vissza

55 Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés, id. kiad., 4.5. Vissza

56 Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, id. kiad., 134. §. Vissza

57 Uo., 135. §. Vissza

58 Vö.: "Az általános kijelentésforma egy változó." (Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés, id. kiad., 4.53.) Vissza

59 Ludwig Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, id. kiad., 136. §. Vissza

60 Uo. Vissza

61 Uo. Vissza

62 Uo. Vissza

63 Uo., 137. §. Vissza

64 Uo., 136. §. Vissza

65 Uo., 81. §. Vissza

66 Uo., 136. §. Vissza

67 Uo. Vissza

68 Vö. uo., 96. § is. Vissza

69 Uo., 108. §. Vissza

 

[ Cikk eleje | Summary | Jegyzetek ]