Nagyváradi nyomdászok és nyomdahelyek 1850–1945 között: 2/2

 

A Bémer téri Grünwald-ház újjáépítése után a papír- és írószer-kereskedést továbbra is fenntartották, a nyomda ennek a háznak a földszinti traktusában működött 1912-ig; a város címjegyzékében a nyomdacég a Mészáros (Grigorescu) utca 2. szám alatt szerepel.

 

1911–1912-ben a Szilágyi Dezső utca 6. szám alatt épült fel új, ezúttal bécsi empire stílusú kétemeletes palotájuk. Az épület udvari részét elfoglalta a kétszintes nyomda épülete, amely két nagyobb csarnokot és több műhelyt foglalt magában. Az utcafronton több üzlethelyiséget nyitottak, ide kerültek az impériumváltás éveiben Nagyvárad legrangosabb napilapjainak kiadói, a cég érdekeltségei, a Nagyvárad, Szabadság, Esti Lap és Nagyváradi Napló (Napló, 1935) kiadóhivatalai. Ezeket a kiadóhivatalokat részvényesként Hegedüs Nándor, a Hirschl család leszármazottja, főszerkesztő, kiadótulajdonos, hírlapiroda és kölcsönkönyvtár tulajdonosa vezette, aki a Sonnenfeld-palota egyik emeleti lakrészét is bérelte. A Hegedüs Hírlapiroda a két világháború között Erdély egyik legforgalmasabb és legszolidabb alapon vezetett könyv-, kotta- és zeneművállalata volt. Bizományosa a legelőkelőbb belföldi és külföldi lapoknak és folyóiratoknak, menetjegyirodája is jelentős forgalmat bonyolított le, az iroda a Fő utcán működött. Románia legnagyobb magánkölcsönkönyvtára is a vállalathoz tartozott; az állományt állandóan modern könyvekkel egészítette ki. Emellett hangversenyszervező osztálya is volt, és a Hivatalos Közlönyt (Monitorul Oficial) is képviselte. Cégtulajdonos a Nagyváradi Esti Lap és a Nagyvárad társtulajdonosa, Hegedüs Nándorné Schvartz Paula volt21.

 

A Sonnenfeld nyomda valójában 1910-től indult látványos fejlődésnek (nagyüzem-koncentrátum), amikor felszerelése 2 linotype nyomdagéppel is bővült, ami megkönnyítette a konkurenciával való harcot az újságnyomtatás területén. Ez a vállalkozás 1916-tól Sonnenfeld Adolf Rt.-ként működött.

 

1912-től a Sonnenfeld cég hírlapnyomtatáson kívül könyvnyomtatással is foglalkozott: rendelkezett egy litográfiai műhellyel, egy modern gépsorral, amelyen ellenőrzési jegyeket nyomtattak, könyvkötészettel, üzleti könyvgyárral, prégoló műhellyel. A cég kezdetben a több lábon álló kisvállalatok mintájára szerveződött, a termelés és értékesítés termelői folyamatként ötvöződött, később, a számos nyomdatechnológiai újítás bevezetésével, már az első világháború évében modern nyomdaipari létesítménnyé vált, amely több önálló, nyomdaiparra szakosodott leányvállalatból, fiókvállalatból vagy betéti társaságból tevődött össze.

 

1914-ben bejegyzik az új vállalatukat, a Nagyvárad Nyomda és Újságvállalat Rt.-t22. A cégtulajdonosok között szerepel Sonnenfeld Adolf két fia, Gusztáv és Andor (András), valamint Friedländer Ernő, a Nagyváradi Általános Takarékpénztár Részvénytársaság vezérigazgatója, aki Sonnenfeld Adolf lánytestvérének, Paulának volt a férje. A vállalat cenzorai: Diósi Sándor papírkereskedő, Biró Miklós és dr. Molnár Jenő. 1916-tól a Sonnenfeld Adolf Rt. részvénytőkéje és vagyonkészlete 750 000 koronára emelkedett.23

 

Az 1919-es impériumváltás után nemcsak Románia nyugati határszélének, hanem Erdélynek is egyik legnagyobb és legkorszerűbb ipari üzeme volt, amelyet Nagy-Románia24 viszonylatában is az egyik legversenyképesebb nagyvállalatként jegyeztek. A Sonnenfeld Adolf Rt. (S.A.) alaptőkéje 1926-ban elérte az 1 000 000 lejt. Akkoriban a nyomdaiparban az ilyen arányú tőkebefektetések csak a bukaresti vállalatokra voltak jellemzők25. 1936-ban a vállalat törzstőkéje 10 000 000 lej, és 188 munkást foglalkoztat26.

 

1918. május 9-én hunyt el Sonnenfeld Adolf. A korabeli lapok egyhasábos megemlékezésekben búcsúztatták Nagyvárad érdekes személyiségét. „Egy impozáns ívben szökő élet végét jelenti – Sonnenfeld Adolf – neve gyászkeretben, teremtő és termékeny energiák lecsöndesülését, amelyek azonban akkora lendületet adtak az életrehívott dolgoknak, hogy ez a lendület elég erőt ad alkotásainak a további életéhez. A hatalmas ház minden zegzuga éli azt a nagyszabású választékos életet, amely a teremtő öreg úr termékeny agya és zsenialitása nyomán dobbant meg az anyagban, amit lélekkel, színnel és intelligenciával töltött meg a munka, amely e lüktető házban soha sem volt csak megjárt utak újrataposása, hanem új utak keresése és gyakori megtalálása. Sonnenfeld Adolf egész életét a betűk között töltötte, s nem csak a betűk külsejének, jó megjelenésének volt csodálatos érzékű pallérozója, hanem a szavakká, gondolatokká összegyülekező betűkkel is erős rokonságot tartott. A szeretet és együttlélegzés typhográfiáját csinálta meg Sonnenfeld Adolf, mert a keze alól kikerült könyvekben érződött a gyengédség és finom behódoló meghajlás az emberi szellem előtt.”27

 

„Sonnenfeld Adolf vállalatát alapos szakképzettségével, fejlett műízlésével, a művészi produkciók iránti lelkesedésével, páratlan szorgalmával és nemes ambíciójával országosan elismert műintézetté fejlesztette, sőt becsülést szerzett a magyar iparnak messze Magyarország határán túl, a külföldön, a legtökéletesebb nyomdatermékek versenyében is. […] Boldog családi életet élt és két fiának Sonnenfeld Gusztávnak és Andornak (András) példás nevelést adott, a leggondosabb képzést művészi iparunkban, úgy, hogy ha édesapjuk munkáját most már végképp átveszik, azt bizonyára még jobban tökéletesíteni fogják.”28 A nagyváradi self-made man egyik prototípusát a híres neológ hitszónok, Kecskeméti Lipót főrabbi búcsúztatta, majd hosszú kocsisor kísérte nyughelyére.

 

Az utódok tovább fejlesztették a vállalatot, a húszas években újabb beruházásokkal és újabb termékek bevezetésével terjeszkedtek a nyomdapiacon. 1920-ban29 a nyomdának 6 linotype gépe volt, ezek mellé felszereltek egy nagy kapacitású, 8 oldal nyomtatására képes rotációs gépet. 1922-ben a Sunfild30 néven ismert domborműnyomó, krepp-papír- és tapétagyárat indították be. Ez a gyár 1931-ben Bukarestbe költözött31, a befektetők között Sonnenfeldeket nem találunk. Sleifer és Sleidmann nevek szerepelnek a bejegyzésben. Az Erdélyi és bánáti közigazgatási lexikonban (1929) találunk utalást a cégre vonatkozóan, „a Sunfild cég létrehozását a Sonnenfeld család kezdeményezte”. A nagyváradi kereskedelmi kamara bejegyzésében 1923-as évvel jelenik meg egy Sunfild nevű vállalkozás az előzőhöz hasonló tevékenységgel, de a cégtulajdonos Henric Lang et Co32. Mivel a befektetők körére vonatkozóan nincs bizonyítékunk, feltételezzük, hogy részvényesként a Sonnenfeld cég vagy a Sonnnenfeld család valamelyik tagja is részese a vállalatnak, de az is lehet, hogy a befektetés más részvényesek neve alatt futott, esetleg betéti társaság formájában.

 

1923-ban a Sonnenfeld cég a következő cégbejegyzésekkel szerepelt: Sonnenfeld A. Rt., üzleti könyvgyár, Sonnenfeld dobozgyár, Sonnnenfeld papírárugyár, Sunfild dombormű nyomda, Sonnenfeld Adolf Rt., Nyomda és Grafikai műintézet33.

 

1925-ben újabb vállalat indult Sebestyén Adolf és Sonnenfeld Adolf nevén, bejegyezték a Pelican Mill34 nevű vállalatot, amely boríték és különböző papíráru előállítására alakult. Egy 1930-as cégmódosítási bejegyzés folytán a borítékgyárat a Sebestyén Adolf et Comp. betéti társaság működtette tovább. A cégtulajdonos továbbra is a Sonnenfeld Adolf Rt., bejegyzett tőkéje 750 000 lej, aláírási joggal Sebestyén Adolfné Wolf Fanni rendelkezett.

 

1929-ben egy újabb céget jegyeztettek, amely dobozgyártással és litográfiai munkák kivitelezésével foglalkozott, a Pallast35. Ennek keretében működött egy ofszetnyomásra szakosodott termelési sor – rotációs gépein menetjegyeket nyomtattak – és egy modern könyvkötészet is. 1929-ben a romániai iparvállalatok jegyzékében két vállalat szerepel a Sonnenfeld cég neve alatt. A Sonnenfeld S.A. (Sonnenfeld Rt.) tevékenysége borítékgyártás és újságnyomtatás (valószínű, hogy a Pelican Mill36 ennek keretében működött). A cég 392 alkalmazottat foglalkoztatott, alaptőkéje 900 000 aranylej. A Sonnenfeld A. S.A. (Sonnenfeld Adolf Rt.) 64 munkással dolgozott37, alaptőkéje 113 000 aranylejre volt tehető. 1938-ban a Pallast átírták Sonnenfeld Stella és Seidman Nándor nevére.

 

Hegedüs Nándorné Schvartz Paula neve felbukkan azokban a lapkiadó vállalkozásokban, amelyek a legjelentősebb nagyváradi napilapokat megjelentették a két világháború közötti időszakban. A kamarai bejegyzések nem térnek ki arra, hogy az 1914-ben alapított Nagyvárad Nyomda és Újságvállalat Rt.38 valamilyen mértékben érdekelt lett volna a lapkiadásban. Az első cég, amely könyv- és újságterjesztésre jött létre, a Solva Rt.39 (S.A.) néven bejegyzett betéti társaság (1934). Vezetője dr. Buia Ioan, dr. Szeghő Imre és Hegedüs Paula, ez utóbbi aláírási joggal rendelkezett. A cég alaptőkéje 500 000 lej, 1000 részvény 500 lejes névértékben. 1934 végétől 1936-ig Erős Vilmos kolozsvári lakos vezette, aláírási joga Darvas Simonnak volt. A cég neve 1937-ben Tiraj Rt.-re (S.A.)40 változott, s két új személy került a vezetőtestületbe: Dancea Iacob alpolgármester és Pelle János ügyvéd. 1942-ben törölték a cégjegyzékből. 1938–39-ben még két újságcég vezetőségében olvashatjuk Hegedüs Paula nevét. Az egyik a Rotativa újságvállalat Rt. (S.A.)41, székhelyeként a Sonnenfeld-palota címe van megadva. A Napló (Nagyváradi Napló) és a Szabadság napilapok, de más hírlapok kiadására is szerveződött, 300 000 lej törzstőkével. 1938 decemberében a cégvezetők névsorából törölték Hegedüs Paula és Hegedüs Nándor nevét, cégvezetőknek Hegedüs Arnoldot, Szász (Schvartz) Annát és Bihari Jenőt nevezték ki. A Rotativa 1940-ben megszűnt.

 

A Socrates Újságvállalatot42 1938-ban jegyezték be a Hegedüs Hírlapiroda címére (Ferdinand u. 2. szám), Hegedüs Paula és Marton István újságíró nevére. Az újságkiadásra szerveződött vállalkozást 1940-ben törölték a cégek jegyzékéből.

 

1941 elején a Szilágyi Dezső utca 6. szám alá újabb újságcéget jegyeztek be, a Nagyváradi Lapkiadó Kft.43-t, a Nagyvárad című politikai napilap, esetleg más lapok kiadására is. Vezetőtanácsában Mikussay József, Hegedüs Nándor és Daróczi Kiss Lajos újságíró, felelős szerkesztő, ügyvezető elnök vett részt. A tagok között szerepelt Daróczi Lajosné Bozsik Etel magántisztviselő. A cég törzstőkéje 20 000 pengő volt. 1944. június 6-án Hegedüs és Mikussay nevét törölték a cégből, az ügyvezető Daróczi maradt. Mint ismeretes, Hegedüs Nándor azon kevesek közé tartozott, akik mentesültek a zsidótörvények alól.

 

1938-ban a Sonnenfeld Rt. (S.A.) vállalat felvette a Grafika nyomda műintézet nevet. Itt nyomtatták a legtöbb magyar és román nyelvű nagyváradi hírlapot. Hangsúlyt fektettek a könyvkiadásra és ezen belül a könyvgrafikára. Olyan ismert nagyváradi grafikusokat alkalmaztak, mint Balogh István, Mikes Ödön, Barát Móric.

 

1938-ban a kamarai jegyzékben megjelenik a Forum44 dobozgyár, tulajdonosa Áron József, de a megjegyzésekben azt az információt találjuk, hogy a cég a Sonnenfeld A. Rt. folytatója.

 

1942-től a Sonnenfeld cégek stabil helyzete meginog. 1942. január 9-én a Sonnenfeld Adolf Rt. (S.A.)45 részvényeseinek közgyűlésén Sonnenfeld Gusztáv és Friedländer Ármin tőkemódosítást indítványoz. A részvénytársaság alaptőkéje, amely a harmincas években elérte a 10 000 000 lejt, leértékelődött 10 000 pengőre, egy részvény ára a régi 100 lejben megállapítottról 10 pengőre csökkent. Módosították a cég alapszabályát, a vezetőség maximális létszámát 5 főben állapították meg. Sonnenfeld Gusztáv nevét törölték a részvényesek sorából, vállalatvezetőnek Friedländer Ármint nevezték ki. A zsidótörvények életbelépésével a vállalat működése stagnált, majd 1944-ben kénytelen volt felfüggeszteni tevékenységét. 1944-ben a Sonnenfeld családot a nagyváradi gettóba telepítették. „A Szilágyi Dezső utcán, a Sonnenfeld-palotában szívszorító jelenetek adódtak. Mindenki azt hitte, hogy valami méltányosság mégis érvényesülni fog Sonnenfeld Gusztávval, az országos hírű nyomdai műintézet tulajdonosával szemben. Atyja, a néhai Sonnenfeld Adolf, alapította azt az üzemet, amely már a békében hatalmas fejlődésnek indult, a külföldi megrendelései is hírnevet szereztek neki. Később litográfiai műterméből, amelyben országos hírű grafikusokat foglalkoztatott, messze ismertté vált plakátok kerültek ki. És Sonnenfeld Gusztáv volt az, aki a világháborúból, mint többször kitüntetett tüzértiszt hazatérve, továbbfejlesztette üzemét. Román időkben egyéni áldozatokkal magyar könyveket adott ki s húsz éven át néha bizony deficit mellett magyar napilapokat tartott fönn, így a Szabadságot és a Nagyváradot, mint a kisebbségi magyarság orgánumát. Milyen méltó lett volna a kivételezésre. Még azzal sem, hogy kisebbik fiát, Sonnenfeld Ferencet, aki Ukrajna mezőiről nem térhetett vissza, odaadta ennek a háborúnak. Gyönyörű könyvtárából, mely a legkülönb bibliofil gyűjtemény volt Nagyváradon, munkásoknak osztogatott könyveket, s köztük osztotta szét ruháit is. Aztán ment a nyomdába, még egyszer megsímogatta a gépeket, majd elbúcsúzott nyomdászaitól, akik rajongásig szerették ezt a nagyon jószívű embert. Plesch Gyula gépmester, aki a rotációs gépet kezelte, kellett volna társai nevében néhány vigasztaló szót mondjon. De csak odáig jutott, hogy: drága Guszti úr!”46

Sonnenfeld Gábor leszármazott közlése szerint a Sonnenfeld család férfi tagjait egy „pénzhamisító gyárban” dolgoztatták, Sonnenfeld Gusztávot orvosi kísérleteknek is alávetették Auschwitzban.

 

1945-ben Nagyvárad legprosperálóbb nyomdaüzemének, a Sonnenfeld Rt.-nek néhány részlege még létezett. Erre vonatkozó információkat találunk egy propagandakiadványban.47 A nagyváradi nyomdászok szakszervezetének nyilatkozata szerint 1945 áprilisáig a tagság nem dolgozott. A közleményben utalást találunk a Pallas litográfia működésére (plakátokat nyomtatott), valamint a Forum és a Fraternitas dobozgyárak működésére.

 

1945-ben a deportálásból megmenekültek között van Sonnenfeld Gusztáv és Friedländer Ármin. Sorstársaikhoz hasonlóan erőfeszítéseket tettek nyomdavállalatuk újraindítására. A hivatalos procedúra évekig tartott. 1946-ban a Bihar Megyei Törvényszéken az elkobozott javak visszaszerzésére több bírósági per indult. Sonnenfeld Gusztávnak és Friedländer Árminnak sikerült visszaszereznie valamit a cégük tulajdonából és bejegyeztetniük Grafica nyomda néven egy közkereseti társaságot. 1947-ben Grafica Sonnenfeld és Friedländer48 néven még működött. 1948-ban bekövetkezett az államosítás, s a cég az 1970-es években Crişana Nyomdavállalat néven ismeretes.