Szélfogó
Anyának fáj az anyajegye, az álmát
meséli inkább, hogy halott nagyapjával
töltött el egy órát, aki kellően be-
mutatkozott, hisz sohase találkoztak
még ebben az életben, tudtul adva, őt
idegen föld takarja és elesett az
első világháborúban, ami meg pont
száz éve kezdődött, miután lelőtték
a trónörököst, mire anyám feleszmél,
s én irigykedem, de istenigazából,
ez már nem lehet a véletlen műve,
nem olvas újságot, nem néz internetet,
ha már a felejtés is bőkezű hozzá,
elég végigálmodnia az életét.
Fellinger Károly
Költő, helytörténész (1963, Pozsony). A 30 éve alakult IRÓDIA csoportnak, felvidéki magyar írók közösségének volt a tagja. 13 könyve jelent meg (legutóbb Rész és egész, versek, 2012, Lilium Aurum kiadó, Dunaszerdahely) főleg versek, gyermekversek, mesék, s egy falumonográfia Jókáról, ahol gyermekkorát töltötte. Megjelenés előtt áll német és szerb nyelvű verseskötete. Arany Opus díjas. Agronómusként dolgozik.


