A 14/19-es VILÁGCIRKUSZ

Nagy Dániel – Bodolay Géza
 
Az eredeti regény CIRKUSZ címen 1926-ban jelent meg, az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában, Kolozsváron. Azóta még egy alkalommal, a hatvanas években. 
A lehetséges összevonásokat az & jel jelzi. Számfüggő direktoroknak: 
11 beszélő férfi, 1 csodálatos nő, 1 kislány, táncosok, gyerekek, kórusok.
 
Szereplők & mellékszereplők: 
 
ANGYAL & PAP & xy
ISTEN, az Isten
BELZEBUB, az ördög 
HALÁL 
REMIKE, a csodanő, olykor Rémikének is hívják
WILLIAM, a frenetikus Bohóc & A KOMOLY KOMÉDIÁS 
PINKÁR, a díjbirkózó és éltáncos & xy
LAKÁJ & SEKRESTYÉS & FŐPARANCSNOK & xy
FŐKATONA & FŐCSENDŐR & ŐR & xy
FŐORVOS & NÉMA KOCSIS & A BÍRÓSÁG ELNÖKE & xy
GRUNCSER ALADÁR, a lezuhant féllábú pilóta, önálló fejjel & xy, & utóbb: RAB, a Krisztusok pincéjében 
FŐSOROZÓTISZT & FŐÜGYÉSZ & xy
GABÍDUSZ, a szőke leányka-angyal (12 éves) 
 
KÓRUSOK:
AZ ARTISTÁK KÓRUSA
AZ AKASZTOTTAK KÓRUSA
A HALÁLRAÍTÉLTEK KÓRUSA
AZ ASSZONYKÓRUS 
A PUCÉR ANGYALI KVINTETT & ANGYALI KÓRUS
A KATONÁK KÓRUSA
A HALOTTAK SEREGE 
AZ UTCAGYEREKEK KÓRUSA
 
A 7, azaz hét művész-artista „xy” néven – az I./1. jelenet meghajló/szöveges résztvevőit jelzi.
 
Hálás & külön köszönet a Fölfedező-Megrendelőknek: 
Dimény Leventének és Juronics Tamásnak. 
Valamint az élő Ady Endrének, 
fiatalon meggyilkolt nagy elődjének, 
és a Villont éltető F. költőnek a kölcsönvett sorokért. – B. 
 
PROLÓGUS jellegű előjáték
 
AZ UTCAGYEREKEK KÓRUSA (a gyülekező Közönségnek, persze rendes, élő cirkuszi fúvószenekarral)
CIRKUSZ!
A VILÁG LEGHÍRESEBB CIRKUSZJÁTÉKA
EGYETLEN ELŐADÁS!
DÍSZELŐADÁS – BELÉPTI DÍJ NINCS!
FÖLLÉPNEK: 
 
Ez és a hasonló dőlt betűs mondatok beütéssel!!
Az említettek tusra meghajolnak: a William–Pinkár–Remike trió, valamint a 7, azaz hét XY – értelemszerűen némelyikük több főművészt adván 
 
WILLIAM, a bohóc
NIKOLAUSZ, a medvetáncoltató
PINKÁR, a díjbirkózó
EMANUELUSZ, a csodálatos zenevirtuóz
CARRIÓ, a gumiember
VILLEKON, a szép kígyóbűvölő
GEORGIE, a nőimitátor
PETREÁSZ, a késnyelő
DÍNE, a kötéltáncos
BOLUGER, a jós
BALAGA, a síróművész
TRUGEL, az álomolvasó
JOSZIF bácsi, az állatszelídítő
PÁNI, a majomember
NEGRÓ, a nagy fülű nagy furulyás
REMIKE, a nagyszerű csodanő
AZ ELŐADÁS DÍJTALAN! AZ ELŐADÁS DÍJTALAN!
BELÉPTI DÍJ NINCS! OTT LEGYEN MINDENKI!
 
Dobpergés. Sötét
 
AZ UTCAGYEREKEK KÓRUSA (a sötétben) 
Ingyen cirkusz! Ingyen cirkusz! Mindenki, mindenki ott legyen! – Aki nem vak, aki él, aki mozog, mindenki, mindenki! – Az előadás díjtalan! Az előadás díjtalan!
„Mindenki, mindenki, mindenki”
Ingyen cirkusz, ingyen cirkusz. Az előadás díjtalan, az előadás díjtalan!
A cirkusz, a cirkusz – Menni, menni, mindenkinek menni!
Mindnyájunknak el kell menni! (és persze dalolva is:) Mindnyájunknak el kell menni! 
 
Váltás. Hideg. Csempefal. A főorvos egyedül
 
FŐORVOS
Nem tudjuk megállapítani, hogy a Hölgy, akinek – amint részletes vizsgálataink kimutatták: – semmiféle szíve vagy ahhoz hasonlítható keringési központja nem létezik: – milyen módon maradhat egyáltalán életben. – Erre a kérdésre választ csak a boncasztalon kaphat talán majd egyszer a Tudomány. 
Külsőleg szép hölgy, az érverése egészséges életre vall, a tapintható véredényekben olykor érezhető duzzadások figyelhetők meg, melyek leginkább izgatószerek élvezése által keletkeznek. (váratlanul lezuhan a süllyesztőbe, mint Gundel-Takács kliensei nemrég) Áááááá – 
 
WILLIAM (félrevonultan, imádkozik) 
Miatyánk, Isten, csak a holnapot engedd megérnem, és engedd meg Holnap, hogy együtt lehessek Remikével. – Te tudod, Mi Atyánk, hogy Remike haja: színarany szálak, tudod, hogy a homloka porcelán, a szemöldöke selyem, a szempillái bársonyos legyezők, a szeme fehér gyémánt, az arca fehér hab, a szája piros gyöngy, a foga fehér gyöngy, a nyelve rózsalevél, az álla fehér hó, a nyaka liliom, a karja márvány, a csípője életre kelt álom, a csókja Mi Atyánk – Óóó: a csókja édes jó Mi Atyánk, egyszerűen: a Te üdvösséged. (vágytól hörög) – Áááááá – 
 
I. / 1. A Cirkusz nagy ebédlőjében a híres kecskelábú asztal mellett
 
Vacsorára hívó harang-csengő. A cirkuszművészek tizenketten egy hosszú asztalnál. Középen ül Remike, az egyetlen nő
 
A KOMÉDIÁSOK KÓRUSA (ütemesen csépelik evőeszközeikkel, amit érnek) 
Vidám a vacsoraasztal
Hullákat is megvigasztal – 
Hoppáré-hacacáré – bukfenc – taps! 
 
Ezt némelyikük teszi is
 
Na, még egyszer! 
Vidám a vacsoraasztal
Hullákat is megvigasztal – 
Hoppáré-hacacáré – bukfenc – taps! 
WILLIAM
Ez így nem mehet tovább!
REMIKE
Csak téged szeretlek, te vagy a legbátrabb.
JOSZIF BÁCSI (átöleli Carriót, a gumiembert – néma szereplő, valódi gumiból) 
Fiam – én már nem sokat értek a szerelemhez, benned van a reményem. Arra kérlek, akármilyen kegyeltje lennél a sorsnak, igen tisztelt Bohóc barátomat, Williamet ne hagyd el. – Ő megosztja veled Remike szerelmét – te is oszd meg vele.
 
Remike megcsókolja Joszif bácsit. Aztán Carriót is, majd a többeiket
 
PINKÁR
Vajon mi nem mehet így tovább – tisztelt úr?
NIKOLAUSZ (Pinkár fülébe súgja) 
Ne hagyd magad!
GEORGIE (egy fehér szalvétával hadonászik) 
Uraim, azt tanácsolnám, hogy üljünk vissza a helyünkre – emésszünk egy kicsit.
NIKOLAUSZ (böfög) 
Ne tágíts, öcsém. – Itt vagyok én is.
WILLIAM
Igen, megmondtam, amit mondtam: Ez így nem mehet tovább. A szemetekben hóhéri gyűlölet villog, de nem félek tőletek!
VILEKON
Mi ez?
NEGRÓ
Hogy?
PÁNI
Hogy mi ez? 
PINKÁR
Mi nem mehet tovább, tisztelt úr? – Jól van. Majd meglátjuk. Most fölkérem Remikét, szíveskedjék fölállni egy percre az asztal tetejére, hogy láthassuk, és lásson.
REMIKE (föllibben az asztalra) 
Itt vagyok – parancsoljatok, fiúk. – Csak gyorsan, mert lángot vet a vérem, olyan boldog vagyok a rajongásotok láttán. – Mit kívántok tőlem?
PINKÁR
Nem parancsolhatunk, nem kívánhatunk, csak esdekelhetünk hozzád, mint istenünkhöz, aki minket éltet. – Imáink aranyos oltára vagy. – Esdeklő kérésünk: Válassz egyet közülünk, drága Remike, és szerelmeddel csak ezt a választottat boldogítsd.
REMIKE
Örülök. – A gyönyör, melyet ragaszkodástok fakaszt, édes illatban fürdet, mámoros zeneként simogat. – Hanem a dolog mégsem ennyire egyszerű, fiúk. – Mindnyájatokat imádlak, és a választást meg kell gondolnom. – Meg kell fontolnom! – Halasztást kérek. Ha elhatároztam, visszajövök, és ünneppé avatom ezt a vacsorát. – Addig szórakozzatok valamivel. (Ellibeg) 
WILLIAM
Na, művészek, kóklerek, komédiások: – Rajta! – Táncoljatok! 

Képek

previous pauseresume next
1 / 3

Impresszum   -   Szerzői jogok