A kísérletezés lehetőségét ma is védeni kell: 2/2

A korábban nálunk járt Ladik Katalin arról beszélt, hogy őt, a művészetét a szerbiai közeg sokkal könnyebben el tudta fogadni, mint a vajdasági magyar vagy a magyarországi.

Jugoszlávia akkor egy nagyon progresszív hely volt, erős avantgárd élettel. Belgrád kulturálisan világszerte nagyon jó helynek számított. Azért Katinak Magyarországon is kialakult egy erős kultusza, ha csak a verseit veszem, a performance dolgait. Egyébként az irodalom területén sokkal nagyobb volt az ellenállás a kísérletező törekvésekkel szemben, a képzőművészet ebből a szempontból sokkal befogadóbb az experimentális dolgokkal. Az oktatási kánonba is nehéz bekerülniük az új dolgoknak.

Kik azok, akik a leginkább hatottak a munkásságodra?

Művész barátaim, fiatalkori művész barátaim, s ez elsősorban szemléleti, magatartásbeli hatásokat jelent. Egy fiatal ember számára kellenek megerősítések, hogy igen, bátran lehet csinálni ezeket a dolgokat.

Olyanról talán az úttörő jelleg miatt sem beszélhetünk, hogy mestered volt-e?

Nem mondhatnám, de ez tőlem mindig is távol állt, viszolyogtam ettől. Persze, ha lett volna egy olyan egyéniség, aki ebben élen jár, akkor talán igen. Beállni valaki mögé a sorba, azt nem, nem szerettem volna senkinek sem az uszályába kerülni. Nagy hatással volt rám viszont Galántai György barátom, az ő balatonboglári kápolnája, a műhely, ahol hihetetlen események történtek, illegális kiállítások; Erdély Miklós; Maurer Dóra; a mobilszobrász Haraszti István; koncertek; Halász Péterék színháza – mind olyan dolgok, amelyek egyre inkább kinyitották a szemem. Galántai nagyon jelentős hatással volt rám, sokat dolgoztunk együtt. Bernáth(y) Sándorral a Fölös példány irodalmi csoport kapcsán találkoztunk, mely 1979-ben az első autonóm irodalmi csoport lesz, sehova sem tartozva. Ettől kezdve nagyon sok mindent csináltunk együtt Sándorral, a Fölös példány után a Konnektor zenekart. Az ő esztétikai radikalizmusa, gondolkodása annyira ösztönzőleg hatott, a művészi bátorsága és igényessége is rendkívül fontos baráti hatás volt. Az Új Hölgyfutár című folyóiratot is együtt csináltuk.

Említetted a Konnektor zenekart, de más együttesekkel is dolgoztál. Hogyan kell ezt az alkotói munkát elképzelni?

A Konnektorral azt szerettük volna, hogy legyen egy olyan zenekar, amelyik avantgárd, rockzenei alapokon saját számokat saját szövegekkel ad elő. Én a nyelv és a költészet felől érkezve jöttem ebbe a térbe. Volt egy másik repertoárunk, amikor a szövegek többsége a magyar költészet létező szövegeire épült, Bornemissza Péter vagy Ady Endre szövegei az én értelmezésemben. Keresve ebben azt, hogy mi annak a szövegnek a kontextusa, mitől van olyan ereje, s ezt az erőt újrafogalmazni, ezt próbáltam, a mélyén rejlő jelentéseket, mindezt koncertszínházként előadva, óriási színpadképekkel, világítással. Ezek szigorúan megtervezett fellépések voltak, a zenei részek bepróbálva, volt persze benne improvizatív elem is. A Spiritus Noisterrel a kilencvenes évek elején dolgoztam együtt, két fiatal zenésszel. Itt is zenekari módon dolgoztunk színpadon, de már inkább szabad improvizációk, zaj-zenei lehetőségek bekapcsolása volt a jellemző. A Műcsarnokban volt például egy fantasztikus koncertünk, deszkákból felhalmozott különös hatású színpadi térben. Később négyen maradva folytattuk, Ladik Kati, Sőrés Zsolt, Kovács Zsolt, különböző projekteket csináltunk, illetve csinálunk időnként ma is.

Hogyan látod a befogadó szempontjából a műfaj jelenét? Kikből áll a közönség, sikerül-e a fiatalok megszólítása?

Tudatosan nem gondolok senkire, amikor készülök, nem is foglalkozom azzal, hogyan fog a közönség összeállni, de azért a gyakorlat az, hogy a hallgatóság döntő része az én generációm, illetve az annál egy-két nemzedékkel fiatalabbak. Ez jó, hiszen az ő vevőkészülékük azért még igen közel van az én adókészülékemhez. De azt tudom mondani, hogy ha fiatalok körébe kerültem, akár egy-egy iskolában, fesztiválon, meglepő hatást tudtam rájuk gyakorolni. Általában rácsodálkoznak, hogy ilyen dolgok vannak. Néha pedig én csodálkozom rá arra, amit a fiatalok csinálnak. Van azért egy csatorna, ahol találkozási lehetőségem van, pár éve divatba jött – most pozitív értelemben mondom a divatot – a slam poetry: összejönnek szlemmelő előadók, a helyszínre, alkalomra írt verseket adnak elő egymással versenyezve, a közönség pedig pontozza őket. Kicsit a rapperekhez hasonlóan működik, de ez más, számomra olyan, mint régen a dzsesszzenészek. Érdekes, hogy ebben a közegben a költészet visszatért oda, hogy közvetlen kommunikációt jelentsen, ugyan kinyomtatható, de nem ez a fontos. Nagyon sokan járnak ezekre, volt olyan, hogy kétszázan gyűltek össze egy-egy szlemmelésen mondjuk a Corvin tetőn.

Olyan hatásokról lehet beszélni, hogy a különböző kísérleti törekvések, ha áttételesen is, de megjelennek a populáris kultúrában, legalábbis hatnak rá, a nyelvre, a reklámokra, a vizuális kommunikációra? Tehát kilépjenek abból a szűkebb közegből, ahol működnek?

Ez egy normális folyamat. Az alkalmazott művészetek emancipálása a történelmi avantgárdban gyökerezik, a reklámipar is erősen épít rá. Mindenképpen betüremkedik szerintem a populáris kultúrába. A tömegeket vonzó Velencei Biennálén is jelen vannak a kísérleti törekvések, olyan alternatív rendezvényeken, mint a bunker költészet. Persze a biennálé elsősorban a mainstream terepe, az ilyen hivatalos világesemények általában vegyes képet mutatnak. Nem feltétlenül avantgárd, de többnyire minőségi. Nem minden műfaj engedi meg a kísérletezést. Például a prózában manapság nem látok nagy kísérletező kedvet, hiszen az eladás a prózaíró vagy a kiadó számára fontosabb szemponttá vált. Nem írhat akármit, az irodalmat is a marketing határozza meg, ha valaki bekerül az intézményes kultúrába. Van viszont egy csomó kulturális tevékenység, ami nem piacképes, mégis létrejön.

Azt mondhatjuk akkor, hogy ma egy másféle világ ellen kell lázadni?

Pontosan. Ma is meg kell védeni a szabadságot, ha nem is ideológiai szempontból, legalábbis remélem, hogy abból a szempontból már nem kell. De a függetlenséget, a kísérletezés lehetőségét igenis kell. Azért, hogy ne borítson el mindent az igénytelen szórakoztatás, s az eladás.