Talán-Szinbád, (mint a Muszáj-Herkules)

Megint felhívta. Kedves, éltes hölgy, kissé fárasztó telefonjai heti rendszerességgel várhatók. Egyesek szerint szenvedély tüze ég benne iránta, persze a hölgy nagyon finom és aranyos a menyétje. Látta őskori fényképét, harminc évvel ezelőtti önmagával szívesen hetyegne, de mostanság ki van zárva. Ebédmeghívásaira (ha kellő ritkasággal kultiválja) szívesen megy, jól főz, ő meg szereti a hasát. Ilyenkor a szerelemről beszél (ez a mániája, dalaiban is erről nyafog) de az szóba se jöhet, akár Skandinávia, persze azért édes, csak sajna populista.

– Miért csak az öreglányok tapadnak énrám? Teszi fel sokszor magában a kérdést. – A közel korombeli nőcik észre sem vesznek – sóhajtozik –, pedig nem vagyok egy észrevehetetlen (itt fizikai teste tömegi és térfogati nagy egységére utal) – és még így szólt: – Kezembe veszem a dolgok irányítását, nagy merényletet követek el az emberiség ellen, csinálok magamnak három bomba nőt, ínyemre valót, és ha felrobbantják ezt az egész kócerájt még azt se bánom.