Ilyen széppé fát

hiába mondják, hogy nem vagy adósa
a lecserélt testnek amikor fejed hátrabicsaklik
mint elszabadult tusolófej a zománctalan
éjszakában és szertefröccsen a már fogak közt
kihûlt nyál. hiába mondják hogy az utolsó
pillanatban megbomló szarkalábba éket ver
a tartóztathatatlan. hogy akár a megkínzott
légyé leszakad a múzsa szárnya s beomlik a mondat.

hiába hogy a szellem a szellem a szellem akár a dárda
becsapódik a mennyországba s mint hajnali újság
elbomlasz e vérfagyasztó szeretetben.
mert ilyen széppé fát csak a halál tehet – másoké s sajátja
mondatná velem birkenau õszi dramaturgiája
a test a test a test a két hamvadó test: Pilinszky és
a szivarcsutka; Borges és szembõl érkezõ homálya
a megluggatott száj melybõl úgy buggyannak ki anyám
szavai akár egy vadlúd lassított röpte: megeszitek az életemet.

ha a szüret estjén le sem fertõtlenített kampókon
belógatták volna a kivérzett angyalt a harántgerendákról
ha mint érett gyümölcshús kifakadt volna a tagolatlan
szorongás vagy a bordák egyre olvashatóbb betûi
éppen a múlás elõtt beírták volna a bõrt ha látták volna
hogy úgy forr össze test és árnyék mint egy vadállat
két fogsora. de a barakkban már nem moccant senki
amikor a kimért októberi éjszakában olthatatlan lánggal
sikkadtak a rózsák egy tágasabb kontingenciába