Költő, ki a költészet határait feszegeti

Kőrössi P. József (■): Szép estét kívánok mindenkinek, szeretettel köszöntöm Ladik Katalint, aki Újvidéken született, akkor, amikor Újvidék még Magyarország volt. Aztán Jugoszlávia lett, aztán Jugoszlávia-Montenegró, vagyis Szerbia-Montenegró, bocsánat, és most Szerbia, ugye. 1992 óta Magyarországon élsz, nem tudom elképzelni, hogy ez, amit fölsoroltam, egy érzékeny művészre ne lett volna hatással. Rád hatással volt a sok változás? Gyerekkorodban, amikor egyszer csak Jugoszláviában találtad magad?

Ladik Katalin (□): Először vagyok itt életemben, úgyhogy lámpalázam van, mert nem tudom, mennyire vagyok ismerős, remélem, hogy a verseim, a tevékenységem megelőzte a személyes, fizikai jelenlétemet. Mert akkor lehet, hogy sokkal nehezebb dolgom is van, mert az ember azt hinné, hogy ha róla már tudnak valamelyest, akkor az megkönnyíti, tehát tovább építhetem az információkat és a vallomásomat, de az is meglehet, hogy a hírek, amelyek eljutottak, inkább a hírek, mert a versek azok nem hazudnak, azt mondják rólam, amit mondtam, tehát nem lehet ferdíteni… A kérdésedre visszatérve, szerintem nem is igazán átjöttem, hanem az az ország elfogyott, megszűnt alattam. És valahogy ott találtam magam azon a területen, amit Magyarországnak hívtak, amikor születtem, hát akkor csak 110 kilométert a határ felé mentem és újra Magyarországon találtam magam. De hát a körülmények késztettek erre, mert önmagamtól nekem az volt az otthonom, vállalom, hogy romantikusan én hazámnak neveztem azt a régiót, ahol születtem. Függetlenül attól, hogy hányszor változtatta nevét az ország meg. Akkor is abban a kultúrkörnyezetben, meg néprajzi, meg mindenféle szociográfiai környezetben otthon éreztem magam és jól éreztem magam. Olyan értelemben jól éreztem magam, hogy egy jó küzdőtér volt, mert akkor érzem magam jól, ha nem puhulok el abban a poshadt környezetben, mert azért az volt. Az egy jó küzdőtér volt számomra,

■ Mit értsünk ez alatt, hogy poshadt körülmények?

□ Ahogy már Szenteleki vagy Csáth Géza megírta.

■ Tehát a fülledt kisváros?

□ Igen, a fülledt kisváros meg a peremvidék, meg a kisebbségi lét, meg minden. Ha én az az alkat lettem volna, akkor lehet, hogy ellustultam volna, illetve lehet, hogy nem is gyorsítottam volna be. Maradtam volna az az ember, illetve az a nő, akire már előre meghatározott sors vár. A huszadik század közepén ugye, mi más is várhatott volna egy városi munkáscsaládból született lányra, mint az, hogy egy konzervgyári munkáslány legyek vagy szövőgyárban dolgozzak. A legjobb esetben óvónő.

■ Ami miatt el kellett hagynod Újvidéket, illetve az akkori Jugoszláviát, mondtad, hogy a körülmények. Ez alatt a háborút értjük, a háborús élményeket?

□ Elsősorban a háborút megelőző körülményeket, mert amikor én vajúdtam, hogy mit kezdjek magammal, akkor az nem feltétlenül az Újvidékről való eltávozást jelentette Magyarország felé, hanem döntéshelyzetbe hoztam magam. Egy olyan állapotba kerültem, hogy nagyon-nagyon váltanom kellett, és ez a váltás már többször bekövetkezett az életemben. Ez mindig ilyen belső kényszer volt, tehát én egy úgynevezett belső kényszerből mentem egy bizonyos száműzetésbe.

■ Egyértelmű volt, hogy Magyarországra jössz, mert te nagyon sokat jártál külföldön másutt is?

□ Ez egyértelmű volt, mert ha akartam volna, már korábban elmehettem volna külföldre. New Yorkban, Amerikában mikor voltam, ott nagyon marasztaltak, 80-ban.

■ Éppen ott tudtad meg, hogy Tito meghalt, és mindenki azzal ijesztgetett, hogy szétesik az ország.

□ Úgy van, és hogy engem ott nagy szeretettel várnak, s az a multimediális művészet, amivel ott bemutatkoztam, ott nagyon érdekes volt, értékelték és marasztaltak.

■ Maradjunk még a te újvidéki időszakodnál, onnan való eltávozásod környékén. Van itt egy érdekes momentum, éspedig az, hogy közgazdásznak készültél, mégis eljutsz addig, hogy színész, előadóművész, költő, egy vizuális költészeti világot teremtő magyar költő legyél. Azért ez elég érdekes és sok kanyarral járó pálya lehetett.

□ Jó, így is lehet nézni, ahogy te mondod, de ez párhuzamosan alakult nálam, az, hogy én párhuzamosan foglalkoztam egy ilyen reális szakmával, mármint hogy közgazdasági technikumot végezzek.