Olvasni és írni a bot két vége

Kőrössi P. József (■): Mai vendégünk költő, író, drámaíró, sőt, van egy gyermekverskönyve is. József Attila-díjas, Déry-díjas. A TündérVölgy című könyvéért megkapta a Palládium-díjat. Endre, arra kérlek, mutassunk be téged. Azt tudjuk, hogy Budapesten születtél, mi ráadásul egész közeli szomszédok is voltunk, te a Szondi utcában, én a Rózsa utcában. Mesélj arról a környezetről, amelyben felnőttél, édesapádról és édesanyádról. Édesapádról majd akkor is fogunk, amikor a művekhez érünk, hiszen a TündérVölgy regényedet aparegényként is szokták emlegetni.

Kukorelly Endre (□): A Szondi utca egy közepesen ismert utca Budapesten. Meglehetősen példaszerű, igazi pesti utca, le van pukkanva, mindig is le volt pukkanva, az én gyerekkoromban viszonylag konszolidáltan volt lepattanva, most meg ilyen vegyes helyzet van. Egyes házakat tataroznak és az tényleg gyönyörű. Én ott laktam mindig, egész gyerekkoromban, és az ember elmegy ezek mellett a házak mellett, kitatarozzák és gyönyörűek. Századfordulós épületek. Vannak rajtuk belövések, nem lehet tudni, hogy második világháborús vagy ’56-os.

■ Van a gyerekkorodnak egy másik helyszíne is, ez pedig Szentistvántelep.

□ Iskolaidőben a Szondi utcában voltam, a nyarakat pedig Szentistvántelepen töltöttem, az apámék az ’50-es években vettek egy kis telkecskét, ráépítettek egy kis beton víkendházat, amiben nem volt semmi. Se víz, se semmi. Nomád körülmények közt laktunk nyáron, szenzációs volt. A TündérVölgy, amiről te is tettél említést, alapvetően ezen a két helyen játszódik. Nem kell nagyon komolyan venni, a háromnegyed része kitaláció, de vannak olyan motívumok, amik meglehetősen kötődnek a valós életemhez, sok minden stilizálva van. Nem ajánlatos, nem érdemes referenciálisan olvasni. Sosem úgy működik, hogy megfeleltetjük a valóságot az irodalommal, de hiába nem így működik, mégis így olvasunk. Ehhez szoktunk hozzá, ez a természetes. Van egy bizonytalanság az emberben amikor olvas, már gyerekkorban. A gyerekek beleélik magukat a mesékbe, belesüppednek, belecsúsznak, de szerintem ők is tudják, hogy nincs hétfejű sárkány.

■ Szerintem ők szeretik elhinni, hogy van hétfejű sárkány.

□ Nem olyan hülyék a gyerekek, mint ahogy mi gondoljuk. Tudják, hogy nincs, de mikor mese van, akkor belépnek ebbe a világba. Mi is így vagyunk, nem? Ha nézünk egy filmet, akkor izgulunk, drukkolunk a szerelmeseknek, hogy jöjjenek össze, holott tudjuk, hogy az két színész, akiknek fizetnek, hogy csókolózzanak. Mégis drukkol az ember, elsírja magát meg idegeskedik, megijed.

■ Azért mondod, hogy amikor olvassuk ezt a könyvet, akkor drukkoljunk neked?

□ Azért mondom, mert az ember óhatatlanul is úgy olvassa ezt a könyvet, hogy ez az én önéletrajzom, pedig egyáltalán nem így van. Egyébként anyukámat érdemes erről megkérdezni, mert amikor megjelent, megmutattam neki. Egy-két óra múlva bejött, letette a könyvet és mondta, hogy ő nem olvassa ezt tovább, mert semmi nem úgy van benne, ahogy volt igazából.

■ A focival való kapcsolatod már akkor elkezdődött? Tudni kell Endréről, hogy az egyik alapítója a magyar írók fociválogatottjának, és egyik oszlopos tagja évek óta.

□ Valóban van egy ilyen focicsapat, különben a ’90-es évek elején alapítottuk, én találtam ki, illetve nem én, hanem voltam egyszer Franciaországban egy írótalálkozón és ott szólt az egyik szervező, hogy nem akarok-e kosárlabdázni, és akkor mondtam, hogy ha lehet focizni, akkor szóljanak. Következő évben meghívták az akkor még nem létező magyar focicsapatot. Utána rengeteg meccset játszottunk, Magyarországon is. Tornákat rendeztünk, erdélyiek is játszottak benne, felvidékiek. Mikor volt a bajnokság, amit az osztrákok és a svájciak rendeztek Bécsben, írók focibajnoksága, azt kétségtelenül megnyertük.

■ Hogy kezdődött ez a focizás? Tudom, neked filozófiád van a fociról.

□ Az én korosztályom két dolgot tudott csinálni gyerekkorában, olvasott és focizott, mármint a fiúk, a lányok nem tudom, mit csináltak. Fogalmam sincs, hogy mit csináltak a lányok. Húgom is ott volt Szentistvántelepen, próbálom rekonstruálni, hogy mit csinált, mert azt tudom, hogy én mivel foglalkoztam. Egész nap olvastam, meg rőzsét kellett vágni, kapálni, ásni. Ahelyett, hogy élveztük volna, hogy van eper, állandóan ásni kellett. Egész nap az volt, hogy boltba kellett menni, meg át kellett menni a szomszéd faluba vízért. Lementünk a Dunára úszni, de amúgy egész nap olvastunk. Kőkemény olvasásélményekre emlékszem. Az apámék szombat délután mindig kijöttek a HÉV-vel Szentistvántelepre, apám aktatáskájában mindig volt valami aktuális könyv.

■ Mindig azt olvastad, amit ő? Nem volt ifjúsági korszakod?

□ Jókai, Verne, Mikszáth, ilyeneket olvastam. Egy idő után beindult ez a Világirodalom remekei, és apukám hozta a köteteket én meg mindig elolvastam. De nem azért, mert sznob gyerek voltam.