Ady ma frontember lenne

Kőrössi P. József (■): Mai vendégünk 1961-ben született, Budapesten. Négy évig jogot tanult, aztán átment az ELTE-re és történelem–magyar szakon végzett. Első verseskönyve 1984-ben jelent meg, ezt számos vers- és prózakötet követte. 2009-ben jelent meg Kedves Ismeretlen című nagyregénye. Ez a könyv nemcsak a kritikát, de az olvasókat is megosztotta. Bárány Tamás ezt mondja róla: „Olyan kultuszkönyv is lehetne belőle, mint az Iskola a határon vagy az Utas és holdvilág.” Ezek nagyon beszédes példák. Hogy egy ellenpéldát is mondjak, Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom rovatvezetője egy beszélgetésben, ami aztán megjelent az Élet és Irodalomban, így fogalmaz: „Úgy látszik, ez a regény vagy nagyon szerethető, vagy nagyon idegesítő.” Költészetével kapcsolatban pedig Parti Nagy Lajost idézném: „Költészetén immár több nemzedék nőtt fel. A sajátja, egy bizonyos fokig, és az utána jövők is. Alapember, nem nagyon kerülhető meg, noha nem mondhatnánk, hogy bárkinek útjában állna.” A Holmi folyóirat 2006. februári számában megjelent egy nagyon nagy visszhangot kapott esszéje, ennek a címe Komp-ország, a hídról. Szeretném, ha erről sokat beszélnénk. Hogy ennek az ellentettjét is elmondjam, hogy mivel foglalkozik, a Barátok közt című, sokak által követett sorozatnak a dialógusírójaként is nevezetes. Idefelé jövet pedig megtudtam tőle, hogy éppen tegnap vagy tegnapelőtt érkezett Szófiából, ahol az Élőbeszéd című verseskönyvét bolgárul is megjelentették, és most volt ennek a bulgáriai bemutatója. István, úgy kezdtem, hogy jogot tanultál. Azt nem tudom, hogy befejezted-e, de négy év után átmentél magyar–történelem szakra. Ennek mi volt az oka?

Kemény István (□): A jog számomra egy félreértés volt. Nem tudtam elvégezni.

■ Még egyetemista voltál, amikor az első könyved megjelent, ugye?

□ Igen, elsőéves bölcsész, ’84-ben.

■ Szinte minden könyvedben Prágának nagy szerepe van, meg általában az utazásnak, egyáltalán az elvágyódásnak nagy szerepe van a műveidben. De Prága különleges. Ez miért van így?

□ Prágában voltam először igazán külföldön. Ez 1986-ban volt. Nekem 25 éves koromban kisebb csoda volt, hogy valahova is elutaztam. Nekem Prága volt az első meghódított, titokzatos város, ahova mindig szerettem volna eljutni, ahova azóta jó párszor mentem vissza, és mindig otthon érzem magam. A másik egyébként Erdély.

■ Amerika is szerepel az útjaid között, ha jól tudom, ott egy ösztöndíjjal voltál.

□ Két hónapos ösztöndíjat kaptam 1996-ban egy alkotóháztól New York államban. Akkor láttam egy kicsit Amerikából. Szóval azt nem mondhatom, hogy nem láttam valamit a világból.

■ Ha jól emlékszem, valahol azt olvastam, négy kontinensen jártál.

□ Én számolom, hogy hány kontinensen jártam. Eljutottam Szíriába is egyszer.

■ Az is egy szakmai hét volt, nem?

□ Nem, kalandozás volt, az egyik barátommal. Elég olcsó költségvetéssel mentünk Ázsiába, aztán volt egy Tunéziai egyhetes utazás is, turistaként, így megvolt Afrika is.

■ Szeretsz egyébként csavarogni?

□ Elméletben nagyon szeretnék, gyakorlatban meg nagyon élhetetlen vagyok. Nagyon nehezen szervezem meg, a barátaim rángattak el néha-néha annak idején, de útitársnak lehet, hogy nem vagyok a legrosszabb.

■ Ez minek tudható be, illetve hogyan nyilvánul meg?

□ Viszonylag keveset nyafogok. Ha a körülmények nem tökéletesek, akkor is elviselem.

■ Most mentek Berlinbe egy évre, családdal. Ez egy nagyon komoly ösztöndíj. Ez a DAAD?

□ Igen.