kölcsönidegen

legyenek kisebbek a térközök, érjenek egymáshoz
sorok, napégette bőrfelületek, ne csak a víz partján,
ahová veled a megszokott helyektől menekülök,
gyűrött ruháim között régi könyvvel, hogy elolvassam
végre az évekig ismétlődő portörlések után.

a szobát késsel vágom ketté, nagyobbik fele a tiéd.
ajtót rajzolok neked, hogy újra és újra
beléphess hozzám, ha már családtagod nem,
és szerelmed sem vagyok.

szétszórt ruháim elpakolod utánam, a tieidhez
hozzá sem érhetek, mint az arcodhoz. a történetét
ismerem, de az apró jelek közt eltévedek,
és villanyoltás után sosem tudom, engem nézel-e,
vagy ki az ablakon, az esős, sötét ég mögé.