In memoriam Darkó László

Az őszi kiállítási évad igazi ünnepi eseménye vette kezdetét Kolozsváron. Szeptember elején a Kolozsvári Művészeti Múzeum, a Bánffy-palota termei zsúfolásig teltek művészetkedvelő közönséggel. Sokan voltak kíváncsiak a negyven éve elhunyt alkotó, az erdélyi képzőművész Darkó László (1924–1970) hagyatékából rendezett kiállításra. A hetven festményt felvonultató tárlatot Murádin Jenő művészettörténész nyitotta meg, majd az egykori pályatárs és jó barát, dr. Viorica Guy Marica ny. egyetemi tanár emlékeiben idézte fel az alig 46 éves korában elhunyt festő, művészettörténész, restaurátor alakját.

A kiállításon bemutatott tájképek és portrék a részből az egészre következtetve villantanak fel maradandó értékeket, hiszen a hagyaték nagy része szerteszóródott, csupán keveset találunk közgyűjtemények, múzeumok birtokában. Többségük ismeretlen magántulajdonban lappang. Kovács Árpád fiatal csíkszeredai művészettörténész kitartó munkájának eredménye a Glória Kiadó gondozásában, idén kiadott Darkó László-monográfia. A kiállításmegnyitó hangulatát Márkos Albert és Ortenszky Gyula hegedűjátéka, valamint a Darkó Lászlóról megjelent album bemutatása tette még ünnepélyesebbé.

A hidegre fordult, őszi időjárás ellenére mintegy háromszázan gyűltek össze a Bánffy-palota termeiben, akik közül sokan ha nem őrizhettek is személyes emlékeket a negyven éve elhunyt festőről, mégis tudtak arról, hogy milyen emblematikus alakja volt az 1950-es, ’60-as évek kolozsvári képzőművészetének. Darkó Lászlóban mindig két egymással rokon, de mégis különálló motiváció munkált. A festészet iránti szenvedély, a gyakorlat, szerencsésen párosult az elméleti síkon végzett kutatással. A hajdani idők egészen rendkívüli, ritka szakemberének bizonyult a festő, aki művészettörténetből doktorált, és ugyanakkor hasonló szenvedéllyel fordult az akkoriban annyira elhanyagolt műemlék-restauráció felé is. Hagyatékának tehát két pólusa van, a festészet, amely többnyire tájképek és portrék sorozatában maradt ránk, valamint a műemléki restauráció, amelynek legfőbb értéke a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplom falképeinek feltárása.