Kozma Dezső
„Széptani érdekek istápolása Erdélyben” - Száz éve halt meg Petelei István
A magyar hírlapírás újjászületésének korszaka ez az időszak, és az is közismert, hogy vidéken különösképpen nagy szerepet játszottak a közéletben, a kultúrában a gomba módra elszaporodó időszaki kiadványok. Az akkori Kolozsváron megjelenteknek csak a címét írom ide: Magyar Polgár, Kelet, Kolozsvári Közlöny, Kolozsvár, Ellenzék, Erdélyi Híradó, Magyarság, Erdélyi Képes Újság (melléklapja a Kolozsvári Élet), Élet és Irodalom, Kolozsvári Lapok. Nem egy közülük a fővárosi lapokkal állta a versenyt. A Magyar Polgár (Kossuth Lajos is járatta), a Petelei szerkesztette Kolozsvár, Bartha Miklós Ellenzéke országos szinten ismert újságok.
Petelei csakhamar szerkesztője lesz a Kelet folytatásaként meginduló Kolozsvári Közlönynek. „Reggel 7-kor kellett bemenni a szerkesztőségbe. Petelei maga is korán jött. Feldolgoztuk a néha nagyon is sovány postát, egy pár vidéki lapot, a beérkezett tudósításokat. Ollózni nem volt szabad csak beszédet, mindent át kellett írni. És aztán neki a városnak, mert telefon nem volt. […] Petelei mindenik munkatársától irodalmi színvonalon álló cikkeket s novellákat is követelt” – emlékszik a szerkesztőségek világában otthonos munkatárs, Gyalui Farkas. (Régi szerkesztőségekről. Ellenzék, 1927. márc. 13.)
„Csak egy szabályunk van: igazat kell írni!” – fogalmazta meg sokszor hangoztatott hírlapírói irányelvét. Mondják, egyik munkatársát azért menesztette, mert „kiszínezte” tudósítását. Amilyen műgonddal írta cikkeit („csevegéseit”), olyan igényes volt szerkesztőként is. Egy érdekes példa: A nála jóval idősebb erdélyi barátjától, az általa is igen tisztelt történésztől, Szilágyi Sándortól (levélben kéri fel munkatársnak lapja indításakor, s akinek „nevével kivált” szeretne „eldicsekedni”) is csak úgy fogad el írást, ha előbb látja a kéziratot. „A megjelenés előtt látnom kellene, mert (bocsánat a szerénytelenségért!) tartózkodom úgy látatlanban a nevemet aláírni” – így egy másik bensőséges hangvételű levél.
A Kolozsvári Közlöny 1886. október 8-i számában Erdély bajai címmel közéleti publicisztikájának vissza-visszatérő gondját osztja meg ismét olvasóival: „Mindennap jegyezgetjük a bajokat, mi erdélyi újságírók. Hiány van itt bizony sok, szegénység, üresség, harc, ingerültség.” Hasonló elképzeléssel és a leírt szó hitelét megkövetelő elszántsággal indítja meg 1886. december 24-én saját lapját Kolozsvár címmel. Folytatva az erdélyi hírlapírás hagyományait, a Magyar Polgár és a Kolozsvári Közlöny célkitűzéseit szeretné megvalósítani: „az előrehaladást gátló maradisággal” perlekedve, a közállapotok „buzgó, figyelmes” szószólója kíván lenni. Szívós küzdelmet folytat a vidék művelődési, irodalmi próbálkozásait összefogó műhelyek megteremtéséért – azzal a meggyőződéssel, hogy „minél több helyt gyúlnak ki a tüzek az oltáron, annál nagyobb lesz a világosság”. (Kolozsvár, 1888. február 25.)
A tematikát és a műfajt tekintve is változatos Petelei István publicisztikája. Vezércikk, tárca, zene- és irodalomkritika, művész- és tudósportrék, a vidék világáról hírt hozó úti beszámolók kerülnek ki tolla alól – a zsurnalizmus felületességét elkerülő, a novelláira jellemző művészi igénnyel. (Gyakran álnévvel, illetve igen sokféle rövidítéssel, monogrammal.)
Nap mint nap hadakozik Kolozsvár korszerű városképének kialakításáért: a város utcáinak, tereinek rendezéséért, a közvilágításért, a köztisztaságért, a Fellegvár nyomortanyáinak lebontásáért, a több száz éves főtéri templom körül éktelenkedő lacikonyhák eltüntetéséért, Kolozsvár főterének kialakításáért, a műemlékek ápolásáért, azért, hogy szobrot emeljenek a város nagy szülöttjének, s hogy emléktábla kerüljön Mátyás király szülőházára. Kezdeményezésére alakul meg 1888-ban Kolozsváron az Erdélyi Irodalmi Társaság, amely (a jórészt általa kidolgozott, az Akadémia Kolozsvári Levéltárában őrzött alapszabályból is kitűnik) akkor még más szerepet töltött be, mint később (szovátai nyaralóját azért hagyja majd az Erdélyi Irodalmi Társaságra, hogy azt az erdélyi írók élvezhessék). Ír a magyar tudományosság nagyjairól – a két Bolyairól, Brassai Sámuelről –, a kolozsvári magyar színjátszás múltjáról, a város zenei életéről.
A szerző további írásai
2 / 4 
