kultúra
A 2010/6. számtól Várad folyóirat számai a www.varad.ro-n érhetőek el.

Péter I. Zoltán

Évszázados nagyváradi házak



Ezek után ismerkedjünk meg magával az épülettel. Az utcáig nyúló három szárnyból a legdíszesebb a rövidebb középső, amely a földszinten a tornateremnek, az emeleten pedig a díszteremnek ad otthont. A földszint kváderes kiképzést kapott, ezt szegmensívű ablakok törik át. Az emeleti részt kompozit fejezetű pilaszterek tagozzák, a közöttük levő falmezők tengelyében nagyméretű félköríves záradékú ablakok találhatók, a záradék fölött román jellegű ornamentális frízzel, illetve zárókővel. A mellvédmezőben bábos korlátdísz található. A koronázópárkány teljes hoszszában gyámsor fut végig. A másik két, immár az utcáig nyúló szárny, illetve az e szárnyakat összekötő traktusok kétemeletesek. A földszinten egyenes lezárású kváderes ablakok sora húzódik. Az erőteljes övpárkány fölött az első emeletet keretelt egyenes lezárású ablakok törik át, állógyámokon nyugvó, erős szemöldökpárkánnyal, háromszögű timpanonnal hangsúlyozva. Az ablakok mellvédmezőit romantikus ornamentika díszíti. A második emeleten egyszerű keretelt ablakok láthatók, egyenes szemöldökkel.

Egy másik, úgyszintén 135 éve emelt középület a Nagyvásár (ma December 1.) tér 10. szám alatti egykori Kereskedelmi Csarnok. Jelenleg a Nagyváradi Egyetem orvosi és gyógyszerészeti karának otthona.

Az úgynevezett Kereskedelmi Csarnok a kereskedők, iparosok és mezőgazdák érdekeinek védelmére alakult 1869-ben. Székhelye kezdetben a Szent László téri Kováts-féle házban volt. Az 1891-ben megalakult Kereskedelmi Társulattal egyesülve egy megfelelőbb székház építését határozták el. A város a Nagyvásár tér északi, addig még be nem épített részén adományozott számukra telket, azzal a kikötéssel, hogy az épületben biztosítsanak megfelelő helyiségeket egy kereskedelmi iskola számára is. A tervet a budapesti Phann és Gaál műépítész páros készítette el, ennek alapján írtak ki 1893 júniusában versenytárgyalást az építésre. Az első versenytárgyalás augusztusban eredménytelen lett, ugyanis mind a három jelentkező túllépte a beruházásra előirányzott 250 ezer forint összeget. Szeptemberben id. Rimanóczy Kálmán nyújtotta be a legelőnyösebb ajánlatot (222,61 ezer forintért vállalta a munkát), de a többi pályázó ezt megóvta. A következő év februárjára kiírt pályázatra immár hét pályamű érkezett, és bár Rimanóczy Kálmán ajánlata anyagi téren nem volt a legelőnyösebb, a pályázatokat elbíráló bizottság a fizetési feltételek előnyeit is figyelembe véve azt ajánlotta a társulat közgyűlésének, hogy mégis őt bízza meg az építéssel. 1894 márciusában a Kereskedelmi Csarnok választmánya is támogatta Rimanóczyt, és a közgyűlés meg is bízta a munkával.
Id. Rimanóczy Kálmán még 1894 tavaszán hozzákezdett az építéshez, és az év végéig el is készült vele. A nagyjából trapéz alaprajzú épület zárt udvart fog közre. A legdíszesebb a térre néző főhomlokzata, és abból is a kupolával fedett központi része. Itt található a díszterem, amelyet kitűnő akusztikája miatt koncertteremként is használtak.

A homlokzati vakolás kváderes utánzatú, nagyméretű félköríves záródású földszinti ablakai is kváderezett keretezésűek. Az eklektikus stílusú épület homlokzata a neoreneszánszból ihletődött. Az öttengelyes középrizalitot jón fejezetű pilaszterek és féloszlopok tagozzák, a közöttük levő három középső falmezőt díszes félköríves lezárású, vállkővel és zárókővel ellátott ablakok törik át. Mindegyik előtt kőbábos mellvédű erkély, az ablakok fölött díszes vakkeretek találhatók. A középrizalit két szélső tengelyében szoborfülke, fölötte medalion van. A nyugati sarokrizalit legömbölyített, és tüskében végződő sisak zárja le. Az emeleti részek pilaszterekkel tagozottak, közöttük egyszerűbb zárköves félköríves ablakok vannak. A szélső és középrizalit közötti traktus emeleti ablakai úgyszintén félkörívesek, de váltakozva tört köríves timpanonnal (az utóbbi ívmezejében gazdag stukkódísszel), illetve az oromzat helyén füzérrel kiegészített medalionszerű díszítménnyel. A Kereskedelmi Csarnok homlokzata teljes hosszában kőbábos attikával végződik. Az épület Körös-parti homlokzata is hasonlóan gazdag stukkódíszekben.


A szerző további írásai

 arrow2 / 3 arrow

impresszumszerzői jogok