Balázs Ildikó
Istenszéke. Valaki jár velünk
Indulok vissza. A bogáncs mellé borsmentát szedek, virágzó útilaput, illatos enciánt. A tehenek itt mind ilyent legelnek, tejük illatos a hegyi virágtól. Mezei zsurló, már barnul. Apró levelekkel körberakom a csokrom. Órámra nézek, haladok. Visszafelé még mindig visz a lábam, rendületlenül. Göröngyös-kavicsos hegyi út. Egy nagydarab szikla. A szél befúj a blúzom alá, simogat. Egy korty vizet spórolgatok az üvegben. Épp csak megnyalom. Az ég magasan, s mégis mintha elérném. Valaki jár odafent. S bennem megszólaltat mélyről jövő dallamokat. Zeng a lélek. Szemben a hegy – alattam az Istenszéke – s a kettő farkasszemet néz egymással. Évezredek méltóságos ráérősségével. Ismét a hatalmas pláj, egy terebélyes bükk törzse mellől nézek lefelé. Az útra befordul mellém a hegyi lovacska a hatalmas szénásszekérrel. A lélek hajtja az apró állatot. Lassan feltűnik a Bisztra patak csillogó háta. Cipőt le, áztatom a lábam a kövek közt, arcomra locsolom a hideg vizet. Beljebb kipróbálom, kortyolok belőle: homok- s moszatízű. Majd az árván kanyargó út mellé kiállunk: teherautók zúgnak rajta. Egyik-másik sofőr int, kérdőn. Várjuk a mi sofőrünket.
Visszafelé beszélgetünk: nemrégiben költözött le Toplicáról Vásárhelyre. Fullasztó számára a város, a szmog, a kombinát füstje. Kitalálta, hogy árut szállít, s így hetente utazik haza Toplicára. Románul beszélünk, a neve örmény.
Este soká alszom el. Azt hittem, kifáraszt a hegymászás – évek óta nem volt részem benne. Mégis sokáig fenn vagyok: a szél, a magányos ló, a másik kis mokány ló a hatalmas szénásszekérrel. S valaki jár a hegyen – talán a szél, hisz a madár oda nem merészkedik. A fülledt hőség földre teper illatokat, a virágok megadják magukat. Semmi, csak a vackorfa hullatja bőkezűn fanyar szemű gyümölcsét. Úgy zengett a lélek, valaki megszólaltatta. Valaki, aki velem járt egész utamon. Az Istenszékén.
Két nap múlva befut a buszunk a borsi határra. A mobiltelefonom rákapcsolódik a hálóra, s rögtön egy üzenetet vételez, melyet két nappal korábban küldtek: „Gondolsz rám?”
Valaki mindig jár velünk.
A szerző további írásai
2 / 2