Fábián Sándor
Tenke iránt lovak trappja
A töltésen Nagyszalontán
araszos porban trappoltak
a lovak, a nyihogók.
Fehér gyertyánfa szekér szállt
mögöttük, kerékzaj semmi –
az útkövek mélybe bújtak.
Elterített kavicsot nyelt
sáros időkben a töltés.
Szárazságban ezt őrölte
láng-liszt porrá
patkolt lóláb s szekér malma.
Gyertyánfa-emlék – gyémántfa.
Duska szomszéd. Inas mester.
Kerékgyártó. Legkiválóbb.
Hegyi mócok halk barátja.
Műhelyében motor nem volt,
csak fűrész s miegyéb szerszám:
kézműves-kéz hosszabbítók.
Csontszín szekerek születtek
jó lovaknak, nyihogóknak.
Hóóó-hózott bakon a gazda,
nem nyöszörgött a szekértest –
lebegett, mint gyermekálom.
Mesterkéz szabta nemes fa.
Míg nőtt, móc-szem vigyázhatta…
Emlék szépít?
Szélfújta por, ezüst-lombok.
Tenke iránt lovak trappja
gyémánt erdős hegyvidékig.
