Dan Beáta
Tükörketrec
Már egy ideje várakozott a gyalogátkelőnél. A két gyerekkel nehezen haladt. Az egyik hároméves, a másik még csak alig lépeget. A piac környékén amúgy sem egyszerű a közlekedés. A bevásárlószatyor meg a nyüszítő gyerekek. Egy ráérős marha meg már vagy öt perce kérődzik a zebrán.
– Mit bámulod már annyit!
– Mi van kisanyám? Irigyled, mi?
– Menj a fenébe!
– Na mi van, tehénkém, tán téged nézzelek!
Alig kapott levegőt. Rángatta a két gyereket és meredten nézett maga elé. A metál fényezésű autó elhajtott, de ő még mindig látta a kopasz férfi nyálas vigyorát. Mi az istent képzel ez is magáról. Nem látja, hogy két gyereket szültem. Lopva követte azt a kis szöszit, a lila csizmáját irigyelte, meg a jól rendezett, tipp-topp haját. A kicsi rákezdett a sírásra. Mindig ez van, ha meglát egy babakocsit, őrjöng, mert neki gyalogolnia kell. A negyedikről a kocsit is meg a két gyereket is bravúr lecipelni, ma nem volt ereje a bravúros mutatványokhoz. Képen törölte a lányát, és sietve hagyták maguk mögött a durva piaci nyüzsgést. A háztömb előtti téren még pihentek egyet. A lányok a perec maradékából galacsint gyúrtak és önfeledten dobálták egymást. A padon ülve is fáradtnak érezte magát. A majd kilencvenkilós lomha test nehezen viselte a kimerítő jövés-menéseket. Az első gyerek után lefogyott hetvenvalahány kilóra, de a másodikkal minden zsírszövet kétszeresére duzzadt rajta. A mamutszabású trikókon, no meg a bő farmereken kívül már semmit sem tudott magára erőszakolni. Huszonhét évesen, két gyerekkel, tisztes családanyaként végérvényesen a kövérek klubjába lépett.
Az a bunkó meg letehénezte. Szinte sokkot kapott. Ha nincs a szatyor meg a két gyerek…
– Indulunk, gyerünk felfele! Hol a fenébe kented össze így magad? Nem megmondtam, hogy vigyázz jobban! Az anyád istenit, miért kell mindenbe belemásznod? – vég nélküli sirámok. A gyerekek nehezen kaptattak fel az emeleten. Maradt még a tegnapi levesből. Kivette az edényt a hűtőből, és közben nekifogott a napi rutinnak. A lányok rendesen viselkedtek. A tévé megnyugtatta őket. Az idétlen minimaxos figurák Annát is felvidítják. Sokszor azon kapja magát, hogy várakozva lesi a mesehősök virgonc történeteit. Ő is kiszemelt már magának néhány sorozatot, azokat együtt nézi a kicsikkel. Néhány órára elidőzik a képernyő előtt, közben persze mártást kavar vagy krumplit hámoz. De ma csak az ebéd fontos, meg a dühödt keserve. Az a szemét állat, aki beszólt neki. Mit tudja az? Hogy a kurva életbe hagyta magát így meggyalázni. Nem volt kedve a tervbe vett rakott krumpli elkészítéséhez sem. Vizet tett fel forrni, és egy tasak makarónit vett elő. Az egy fél óra alatt megvan, és esznek mellé, amit lelnek. Akad még elég szósz a vasárnapi csirkepaprikásból.
Egyik nyáron a templomkertben megismerte Bálintot. A nagyszülei vidéken éltek. Sokszor nyaraltak ott kisebbik húgával. Unalmas, semmitmondó napok, vég nélküli időpazarlás. Anna nem kedvelte az állatokat, sem a falusi öregeket. Esténként bebarangolta a falut, de az elhagyatott poros kis utcákban nemigen akadt látnivaló. Tizenévesen hozzászokott a városi udvaronc élethez. Nem ledérkedett, csak szórakozott. Minden héten mással őgyelgett; ismerős bulikon, ismerős fiúkkal. A faluban meg hiába kent háromszor annyi festéket az arcára, senkit sem ajzott a szőke-bombázó tekintet. Egyszer-kétszer a kapu alól ugyan megugatták a kutyák, ami végképp elvette a kedvét a mustrától. Maradt hát a vasárnapi istentisztelet. Oda rendesen kiöltözött. Mindig sikere volt a falu pattanásos fiainál. Csak azt nem értette, hova tűnnek el ezek hét közben. Aztán Bálint köszönt és hátrahívta a templomkertbe. Érdekes volt hallgatni a majd két évvel idősebb srác monológját. Kis naiv. Azt hitte, megfogta az isten lábát. Állandóan kérésekkel meg fogadalmakkal zargatta. Egy idő után eljárt a nagyszülők házához, és két évre rá megkérte a kezét. Ez idő alatt egyszer sem markolászta. Anna meg kedvesen kacérkodott. Egy fiú sem szórakoztatta ilyen jól. A megszokott partnereit már igencsak unta, és inkább élvezte Bálint ártatlan fogdmeg-játékait.
A házimunka megkeserítette az életét. Bolti eladóként mindig találkozott érdekes figurákkal, de egy idő után az ottani robot is fárasztotta. A lányok mellett minden egyes nap vesződéssel és hiábavaló veszekedésekkel telt. Nem értik ezek, mit miért lehet, mit miért nem. Okítja, neveli, tisztázza, eteti, szolgálja őket, és közben elidegenedik önmagától. Ismeretlen az arc, idegen a hang, ez az unos-untalan ordító, keserű asszony nem Anna többé, nem az a hirtelen vidám, hízeli lány, aki fogdmegest játszott a fiúkkal a parkban. Nagy tervei, nagy álmai neki is voltak. Mulatni, gazdagodni, és persze szabadon jönni-menni. Az utóbbi időben talán a jövés-menés hiányzott a legjobban. Bálint nem járt el a haverokkal, nem csalta, nem bántotta. A közeli rokonok kincset véltek ebben a semmitmondó unalmas alakban, valami csiszolatlan kőszerűségnek vélték, akit semmi sem zavar, akit semmi sem érdekel.
A füllesztő melegben a lányok elszenderedtek a kanapén. Anna levette a tévé hangját és betakarta a kicsiket. Sokszor elidőzött a két alvó test mellett. Szerette nézni, ahogy pihegnek, a kisebbik néha fortyogva vette a levegőt; a sok sírás, meg a görcsös akarom-maszkja, nehezen hagyta el a gyerek vonásait. Makacs teremtés, nehezen nevelhető. A nagyobbik nyugodtabb, szófogadóbb. Az apjuk hiánya nem sokat használt, igaz, ami igaz, nem is ártott a két gyerek nevelésének. Bálint késő délután evett, tévézett és aludt, esetleg tévézett, evett és aludt, a sorrend nem fontos. Halkan becsukta az ablakokat és elhúzta a sötétítőt, így talán nyugodtabban pihennek majd a kicsik. Pedig a kinti zaj csak őt zavarta, a lányok mélyen aludtak. Amint becsukta a nappali ajtaját, az előszoba állótükre előtt figyelmesen végigmérte testét. Szégyellte a délelőtti esetet. A tükör sem úgy mutatta alakját, ahogy ő emlékezett rá. Rátapadt a sárga trikó a mellére, a derekára, kigömbölyítette a hasát. Ez a felnőtt, elnyűtt, elhízott test nagy változásokon ment át. Felhúzta a sárga pamutszövetet, méregette a hasát, a derekát. Végül levette a trikót és a nadrágot. Egy nagydarab női alak, bugyiban és melltartóban. Mellei szinte szétrepesztették a fehér műcsipke anyagát, a bőr szövetei alatt, a csípő, a comb és a far táján zsírcsomók úsztak. A lábak csontozata teljesen egybeolvadt a felhalmozott zsírrétegekkel, mintha minden egyes szervéből kettő lett volna: pótlábai, póttokája és pótmellei nőttek. Érezte, hogy egy transzplantált gépezetté hízott. Végigtapogatta a puffadt részeket és nyugtatgatni próbálta magát. A minap látott a kis butikban egy viszonylag olcsó divatos ruhát, meg kellett volna vennie. A ruhásszekrényben is körülnézett, felpróbált pár régebbi darabot, de nemigen sikerült rendesen felöltöznie. Végül egy fekete farmerszoknyát és egy mélybordó inget párosítva ismét a tükör előtt elemezte magát. Halványan kihúzta a szemét és felkent egy kevés alapozót. Álldogált még egy darabig. Várt. Aztán meg eszébe jutott az ebéd, meg a mosogatás, és átöltözött. Visszavette a sárga trikót, meg a pamutnadrágot. Halkan jött-ment, nem akarta, hogy a lányok rajtakapják a tükör előtt. Lemosta a kencét is, és az inget meg a szoknyát visszaakasztotta a szekrénybe.
