Rus Fodor Dóra
Nők között utazó Ady
Az utóbbi évtizedek feminista diskurzusai érzékenyen reagáltak a mitológiák és az azokat magyarázó pszichológiai elméletek szerintük férfiuralmat képviselő világképére. Ezek a megközelítések főképpen a „barlangban ücsörgő nő” és a „kóbor vadász férfi” kettősségére épített kultúra-kép kritikájára összpontosítanak, elutasítva a „helyhez kötött nő / mozgékony férfi” kettősségét, mint emberiséget leíró oppozíció-párt. Hangsúlyozzák, hogy a nők helyhez kötöttsége, legalábbis a hozzánk időben közelebb álló, bonyolultabb társadalmak esetében, a férfiaktól elszenvedett elnyomás következménye, nem pedig valamilyen nemi jellegzetesség kifejeződése.
Szerb Antal Madách művét, Az ember tragédiáját elemezve megállapítja, hogy amennyiben a mű a férfi tragédiája, ugyanakkor a nő triumfusa is. Ádám és Éva nagy harca a történelmen keresztül a szellem és az élet örök ellentéte. A nietzschei kifejezéssel élve, Ádám az apollóni, Éva a dionüszoszi princípium. Itt kapcsolódik össze a kognitív szemantika a mítosz-értelmezéssel, hiszen a férfi-Ádám, a világos, építő apollóni öntudat, amely magas célokra tör (kognitív megközelítésben a fent értékdimenziójához kapcsolódnak a racionalitás, a tudatosság, az aktivitás, a fény és a maszkulinitás kategóriái), és ha nem tudja elérni, összeomlik. Éva a homályos ősi ösztön (kognitív szemléletben a lent dimenziójához kapcsolódnak az irracionalitás, a tudattalan, a stabilitás/passzivitás, a homályos és a nőiség kategóriái), a természet szava az emberben, amely semmi mást nem akar, mint élni, és dacol a szellem minden erejével. A schopenhaueri Akarat ő, és hozzá képest Ádám individualizmusa törékeny illúzió. Minden isten meghal, minden eszme összeomlik, de az élet mégis él. Ez Az ember tragédiája végjelenetének magyarázata. Logika szerint, szellem szerint, Apollón szerint nincsen megoldás, csak a megsemmisülésben – de az ösztön szerint, a lélek szerint, Dionüszosz szerint „az élet él és élni akar.” (Szerb 1934, 386)
Nők között utazó Ady – a dinamikus Léda és a stabil Csinszka?!
A Léda asszony zsoltárai ciklusban meghatározó szerepe van a szerelem utazás fogalmi metaforának, amelyben erőteljesen megnyilvánulhat a két nemnek a térhez való kapcsolata. Néhány költeményben már a cím a szerelem utazás fogalmi metaforának metaforikus nyelvi kifejezéseként értelmezhető: Egy ócska konflisban, Léda a hajón, Léda Párizsba készül, Várnak reánk Délen. Az Egy ócska konflisban és a Várnak reánk Délen versekben az elmozdulás, a felemelkedés, az elmozdulás általi beteljesedés mindkét nem számára egyformán megadatott, egyforma esélyekkel szerelmespárként indulnak-indulnának útnak, azonban az utazás vagy csődöt mond, vagy csakis a vágyak szintjén fogalmazódik meg ez a lehetőség, amit azonban a férfi és a nő egyaránt elmulaszt: „Király vagyok és te királyné, / Hát trónunk sohse lesz nekünk? / (Döcög, döcög az ócska konflis / És mi sápadtan reszketünk).” (Egy ócska konflisban) „Sikonganak a meleg szelek / Messze Délen, messze Délen / Várnak reánk, várnak reánk / Valahol egy tengerszélen. // Sikonganak a meleg szelek. / Kék tengernek kék vizében / Üresen úszik a hajónk / Messze Délen, messze Délen.” (Várnak reánk Délen) Ebben a szerelmi utazásban a nőnek ugyanúgy kijár az élet-csúcs, mint a férfinak, egyáltalán nem tapasztaljuk a férfi-fent-aktív és a nő-lent-passzív ellentét-párokat. A térbeli dinamizmus egyaránt jellemző mindkét félre, magára a szerelmespárra.
A Héja-nász az avaron című versben is megjelenik az utazás gondolta. A pusztulás, a szerelemért-szerelemben való megsemmisülés végső összecsapásának vagyunk tanúi, az út vége tehát a szerelem elmúlása és az ebből fakadó fájdalom örökkévalósága: „Útra kelünk. Megyünk az Őszbe, / (…) Ez az utolsó nászunk nékünk: / Egymás húsába beletépünk / S lehullunk az őszi avaron.” Az öszszecsapás annál inkább megrendítő, hogy egyenlő felek (két vijjogó héja-madár) között történik. Az erő, a fenségesség, a magasság szárnyalása, ami a héja-madárhoz társul, előre láttatja az összecsapás végkifejletét: mindkét fél számára csakis pusztulás lehet, egyik sem fog meghátrálni, a két öntörvényű ember inkább választja a szerelemről való lemondás fájdalmát, mint a kompromisszumkötést. A férfi és nő egyenlő félként küzd, mindkettőnek megadatott a héja-madarak szédületes magassága, a fent fensége, és mindketten egyformán zuhannak a szerelemben, egyformán szenvednek meg a szerelemért és az arról való lemondásért, mindketten ugyanoda jutnak, az őszi avarra, a szerelem vége mindkettőjük számára egyenlő egy meghalással. Talán ezért is annyira hatásos a vers, varázsa a férfi és nő, a nemek harcának ebben a nagyon is fair play bemutatásában rejlik, ahol férfi és nő egyaránt erőteljes, csodálatra méltó küzdőfél, és egyaránt lesz visszavonhatatlanul vesztes, de ebben a veszteségben is rendkívüli és magasztos. E rövidke versben benne van a férfi-nő kapcsolat lényegisége, annak a feloldhatatlan, de mégis örökös hajtóerőt jelentő feszültségnek a megragadása, amely már a kezdetektől meghatározza az emberiség történetét.
A szerző további írásai
2 / 4 
