Kupán Árpád
Berkovits Ferenc, az igazság és a humanizmus bajnoka
Berkovits Ferenc gyakorolta a jótékonyságot, de elvi álláspontja ennél sokkal magasabb volt. „…Ne azon járjon tehát eszünk – írta egyik vezércikkében –, hogy az elhagyottak és a nyomorgók részére intézményeket létesítsünk, hanem hogy az elhagyatás és a nyomorúság okai megszűnjenek vagy legalábbis kevesedjenek. A szeretetteljes gondozást, a meleg szívet és az erős lelket ne arra fordítsák, hanem, hogy a segélyre szorulás okai, az erkölcsi nyomorúság mocsarai kiszáríttassanak.”
Részt vett több társadalmi szervezetben, s mindenütt tettekkel bizonyította elhivatottságát. A népkönyvtár létesítésének eszméjét is ő fogalmazta meg; 1897-ben alapos és jól dokumentált tanulmányt jelentetett meg önálló kötetben, Népkönyvtárakról címen. A Népkönyvtári bizottság elnökeként sokat segítette ügyvéd kollégáját és szabadkőműves testvérét, dr. Adorján Ármint, aki a tervet végrehajtotta, a gyakorlatban megvalósította. Megbecsült tagja volt a Szigligeti Társaságnak, a város irodalmi egyletének, ahol több érdekes, tartalmas felolvasást tartott.
Az Iskolaszéknek évekig volt alelnöke, sokat tett az oktatás anyagi feltételeinek és minőségi színvonalának állandó fejlesztéséért. Nem volt rajongója a valláskultusznak, de őseinek vallását nem tagadta meg. Tagja volt a neológ izraelita hitközségnek, feladatait teljesítette, részt vett az elöljárósági üléseken, tanácskozásokon, véleményt nyilvánított. 1906-ban az izraelita községterület elnökévé választották, és ezt a tisztséget haláláig viselte. Vallásfilozófiával igen behatóan foglalkozott, a pápai enciklikák és az egyházatyák iratai nagyon érdekelték. A filozófia minden terén otthonos volt, talán egyetlen volt Nagyváradon abban az időben, aki Kant és Schopenhauer műveit alaposan ismerte.
A nagyváradi ügyvédek szervezetének, az ügyvédi kamarának alapító tagja volt, s 1899-ben alelnökévé választották, majd 1910. május 8-án ő lett az elnöke. Egyik kollégája, dr. Várnai Ferenc így értékelte ezt a választást: „Önmagát tisztelte meg az ügyvédi kamara, midőn díszelnökévé választotta.” (Ugyanis megválasztásakor örökös tiszteletbeli elnökké is nyilvánították. Akkor még nem tudták, hogy csak két évig fogja viselni e címet.)
Modern gondolkozásának egyik bizonyítéka, hogy a múlt század elején indult női emancipációs mozgalomról tanulmányt írt, elindítva ezzel városunkban is ezt a küzdelmet. Egy másik tanulmánya A nők választójoga címen jelent meg, ezzel az akkori általános, egyenlő és titkos választói jogért folyó harcot kiterjesztette a nők jogaira is.
A pártpolitikai küzdelmektől távol tartotta magát. Nem volt tagja egyetlen politikai pártnak sem, habár a liberális eszmék állottak közelebb gondolkodásához. Mindig ellenzéki volt, de csak egyszer vetette bele magát a képviselő-választási küzdelembe: a Teleszky és Szilágyi Dezső közötti választási harc idején az ellenzéki Szilágyi Dezső mellett állt ki. Mindig Tisza Kálmán ellen szavazott, s csak egyszer mellette, amikor Tisza Kálmán megbukott. Ő inkább világpolgárnak tekintette magát, aki minden polgártársában, legyen az bármilyen fajú, nemzetiségű, vallású, csak felebarátját látta. Ellenezte a faji, vallási, nemzetiségi elfogultságokat, kívánta, hogy minden ember saját nyelvét használhassa, szabadon fejleszthesse kultúráját.
Világpolgár létére azonban igazi lokálpatrióta is volt, aki sokat tett városa, Nagyvárad fejlődéséért, modernizálásáért. Közel negyven évig volt igen aktív tagja a törvényhatósági bizottságnak, egyike volt azon kevés tagoknak, akik egyidejűleg több bizottságban fejtettek ki értékes tevékenységet. Lakos László várostörténeti könyvének megjelenési évében, 1904-ben, illetve az azt megelőző évben az alábbi bizottságokban működött: jogügyi, pénzügyi-gazdasági, vízvezeték, csatornázás, világítás, községi iskolaszék, közigazgatási bizottság, igazoló választmány, valamint a közigazgatási bizottság három albizottságában, a kihágási másodfokú bíróságban, a gyámügyi fellebbviteliben és a börtönvizsgáló küldöttségben.
A szerző további írásai
2 / 4 
