Kupán Árpád
Dr. Karácsonyi János. Lobogó fáklyává vált kicsiny gyertya
Még az 1880-as évek közepén tagja lett a Biharmegyei és Nagyváradi Régészeti és Történelmi Egyletnek, s 1888. július 19-én már titkárává választották a lemondott Hegyesi Márton helyébe. Felbecsülhetetlen szerepet játszott az egyesület gyűjteményének gyarapításában és a múzeum megteremtésében, az új épület felépítésében, berendezésében. Az intézmény 1896-ban az egyházmegyétől átengedett Ipolyi-gyűjteménnyel az akkori Magyarország leggazdagabb vidéki múzeumává fejlődött. 1898-ban a meghalt Gyalókay Lajos helyébe az Egylet alelnökévé választották. Biharpüspöki plébánossága alatt foglalkozott a régi bihari vár feltárásával, az ott folytatott ásatást a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége is támogatta.
1904-ben a legmegtisztelőbb tudományos elismerésben részesült, meghívták a budapesti egyetem hittudományi karának egyháztörténeti tanszékére rendes tanárnak. Ugyanabban az évben a Magyar Tudományos Akadémia – elismerve a történelemkutatásban és írásban elért eredményeit – rendes tagjává választotta. Akadémiai székfoglalója, A székelyek eredete és Erdélybe települése címen, 1905-ben önálló kötetben is megjelent, és a Tiszántúl az 1905. május 30–31-i számában két részben kivonatosan közzétette a váradi olvasók számára.
1905. május 18-án váratlan fordulat következett életében. A király nagyváradi kanonokká nevezte ki, így újból visszatérhetett szeretett városába, s mint irodalmi kanonok minden idejét és energiáját a számára legfontosabb tevékenységre, a kutatásra és írásra fordíthatta. 1907-ben hollótavi címzetes préposttá, 1916-ban vovádriai címzetes püspökké nevezte ki Magyarország apostoli királya. Sokoldalú tevékenységére jellemző adat, hogy 1906-tól az egyházmegye főpénztárát vezette, majd 1909-től káptalani gazdaságok vezetését vállalta el és végezte 1919-ig. 1918-ig törvényhatósági bizottsági tagként részt vett a vármegyei közgyűléseken, 1915–1919 között a közigazgatási bizottság tagja is volt. 1917-től a Sebes-Körös Vízszabályozó Társulat elnöki tisztét is betöltötte. Humanitárius egyletek: a Tüdővész ellen védekező és a Vörös Kereszt egylet elnöki megbízatását is vállalta. Egyházi intézmények vezetését is végezte, a Katolikus Kör elnökeként számos vetítettképes előadást tartott, a nagyváradi jogakadémia szabadoktatási líceumában szintén előadott. A Szent László Nyomda Rt. elnökeként a Tiszántúl című lap fő támasza volt, és számos történelmi tárgyú írást is közölt. Mindezek mellett a fő tevékenysége továbbra is a történetírás maradt. A ma embere számára valósággal érthetetlen, honnan merített ennyi erőt és energiát, hogy mindezt magas színvonalon és eredményesen végezze. A már említett egyháztörténeti munkáin kívül 1906-ban Nagyváradon jelent meg Magyarország egyháztörténete főbb vonásaiban 970-től 1900-ig című nagyívű munkája, melynek időálló értékét az is bizonyítja, hogy 1985-ben reprint kiadásban újra megjelent.
Az egyháztörténeti munkáival egyenlő értékű műveket írt Magyarország és Erdély történetéből is. Kiemelkedő értékű A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig című háromkötetes könyve. Ez 1900–1902 között látott napvilágot Budapesten, és 1995-ben ennek is megjelent a reprint kiadása. Igen értékes munkája A hamis, hibás keltezésű és keltezetlen oklevelek jegyzéke 1400-ig című, 1902-ben megjelent könyve. Várad kora középkori történetének tanulmányozásához nélkülözhetetlen a Borovszky Sámuellel közösen összeállított Az időrendbe szedett váradi tüzespróba lajstrom című forráskiadvány, ez 1903-ban jelent meg. 1994-ben szintén reprint kiadásban újból megjelentették a kilenc évvel korábban publikált Szent István király élete című könyvét.
1911-ben a magyar és a román nemzet kibékítésére szánta a Százezer baj, millió jaj egy tévedés miatt című politikai röpiratát. 1912-ben a horvát történetírással szállt vitába A horvát történetírás zátonya című könyvében. 1916-ban írta meg A magyar nemzet történeti joga hazánk területéhez a Kárpátoktól le az Adriáig című művét, amelyben a korabeli Magyarország nemzetiségeivel szállt vitába. Akkor még ő sem láthatta előre, hogy mi fog bekövetkezni Trianonnal. Később ez a munkája a magyar revíziós törekvések egyik alapdokumentumává vált, 1921-ben rövidítve angolul, franciául, németül és olaszul is kiadták. Az a tény, hogy az ekkor már román fennhatóság alatt élő szerzőt emiatt semmilyen támadás vagy megtorlás nem érte, azt bizonyítja, hogy ez az írása is tudományos megalapozottságú volt, s nem tartalmazott semmi sértőt, bántót a szomszédos népek ellen.
Az 1919–1920-ban bekövetkezett impériumváltozás után változatlan lendülettel folytatta történészi munkáját és egyházfői, valamint közéleti tevékenységét. 1922-ben a pápa nagypréposttá nevezte ki, vagyis a nagyváradi káptalan vezetőjévé. 1922. június 5-én a Régészeti és Történelmi egylet elnökévé választották, s ugyanebben az évben a Szigligeti Társaság elnöke is lett. Elnöke volt továbbra is a Katolikus Körnek, a Szent László menháznak, a Szent László nyomdának és a Tüdőszanatórium Egyesületnek.
Perédy György, a Nagyvárad újságírója felsorolt néhány jellemző mozzanatot, apróságot, melyek jól jellemezték Karácsonyi Jánost, az embert: „azok a betegek, mindenféle vallásúak, akik kérték, hogy mint a tüdőszanatórium egyesület elnöke, protezsálja be őket a szanatóriumba, nem tudták meg soha, hogy az a névjegy, amit a főorvoshoz Karácsonyi adott, azt jelenti, hogy ő fogja fizetni értük az ellátási díjat. És ő örvendezett a legjobban, amikor felgyógyulásukat jelentette neki a főorvos. Lehetett havas eső, sár, bármily rossz idő, vasárnap délelőtt templom után a püspök meglátogatta a szanatóriumot. Szétnézett és néhány kedves, közvetlen szóval megvigasztalta a betegeket.
A szerző további írásai
2 / 5 
