Kőrössi P. József
Tőzsér Árpád - Élet újra kitalálva
K. P. J.: Egészen kicsi gyerek korod óta, általános iskolás korod óta írsz a vers mellett naplót is. Vannak feljegyzéseid 1956-ról?
T. Á.: Naplót írni valóban nagyon korán kezdtem, nem tudnám megmondani, mikor, mert az egészen korai naplóim elvesztek. S elvesztek az 1956-os jegyzetfüzeteim is: 1968 után, házkutatásoktól félve, átvittem őket Nagybátonyba, Magyarországra, a nővéremhez, s ott elkallódtak.
K. P. J.: S a gyerekkoriak?
T. Á.: 1950-ben, amint már mondtam, hazazavartak bennünket Magyarországról, mondván, hogy vagy kérvényezzük meg a magyar állampolgárságot, vagy alómars, kívül tágasabb. S én indultam haza, a naplóim meg ott maradtak Taron, ahol iskolába jártam (Tar egy Pásztó melletti község, az egykori pokoljáró Tar Lőrinc fészke), szóval a kis, magam-gyártotta noteszeim ott maradtak egy padláson, az eresz alatt, ahová az avatatlan szemek elől rejtettem őket. Évek múlva, amikor visszamentem, már csak papírcafatokat találtam, az eső szétáztatta a kora gyermekkoromat. S azok a könyvecskék bizony pótolhatatlanok. De talán a napló egyébként is az egyetlen valami, amit nem lehet „újra kitalálni”, a napló lényege az egyszeriség és az egykorúság. Az első megmaradt noteszeim 1952-ből valók.
K. P. J.: Miért írtál naplót gyerekként, kamaszként?
T. Á.: Betegesen élénk fantáziájú gyerek voltam: hogyha este lefeküdtem, míg el nem aludtam, továbbgondoltam a napi élményeimet. A napi sikertelenségeimet a képzeletemben sikeresekre alakítottam. Egész regényeket meg elbeszéléseket képzelegtem így öszsze magamnak. S másnap beírtam őket a naplómba. És hát volt ott minden, természetesen. Főleg szerelmi vágyakozások, meg hasonló dolgok. Most inkább, azt hiszem, szellemnaplókat írok, főleg a gondolkodásom, a más szellemekkel, könyvekkel való találkozásom történéseit teszem papírra. 1993-ben jelentettem meg először belőlük egy részletet, ha jól emlékszem, az 1991-es és 92-es bejegyzéseimet, azzal a szándékkal, hogy egészen napjainkig folyamatosan közlöm őket. De lassan haladok, mert másolás közben az ember, ha nem is újraírja, de újrastilizálja a szövegeit, érthetővé teszi az érthetetlent. Nem is tehet másként, mert az egykori mondatok nagyon sokszor csak jelszók, slagvortokban feldobált emlékeztetők, gondolattöredékek voltak. Utoljára az Alföld közölt részleteket a naplóimból, 2006-ban és 2007-ben, két részben, s valamikor a nyáron a Tiszatájban is megjelenik majd egy újabb részlet.
K. P. J.: Folyamatosan írsz.
T. Á.: Folyamatosan írok… S ahhoz, hogy utolérjem magamat, szimultán kellene írnom és olvasnom is a szövegeimet. Ami ugye abszurdum.
K. P. J.: Gyorsabban kell őket feldolgozni, mint leírni.
T. Á.: Azaz dolgozzam föl, amit még meg sem írtam. Ebbe még Zénon is belezavarodna.
K. P. J.: Mi lesz az 1990 előtti naplóiddal? Azokkal nem foglalkozol?
T. Á.: Ha ad még az Isten időt és erőt, akkor mindenképpen fel akarom dolgozni azokat is. Csakhogy az még emberpróbálóbb feladat lesz, az őskori leleteket értelmezni is kell. Ráadásul nemcsak noteszokba írtam feljegyzéseket, hanem különálló papírlapokra is, s ezek összekeveredhetnek, mint Mallarmé versei, aztán…
K. P. J.: …avantgárd szöveg születik.
T. Á.: A vers lehet avantgárd, de az avantgárd napló, azt hiszem, rossz napló, illetve nem napló. A papírlapoknak meg kell keresni az állandó helyüket.
K. P. J.: Verset szintén korán, általános iskolás korodban kezdtél írni. Ehhez képest viszonylag későn, 1963-ban jelent meg az első önálló köteted. 28 éves voltál. Ennek vajon mi az oka? Költők hamarabb szoktak könyvvel jelentkezni.
A szerző további írásai
2 / 6 
