Szilágyi Aladár
Remélhetőleg világok jönnek létre általam
Sok műfajú szerző, ugyanakkor elég sok átmenettel egyik műnemből a másikba. Talán az sem véletlen, hogy azt a gyakorlatot követi, mely szerint ugyanabba a kötetbe verset is, prózát is betesz. Egyáltalán, vannak-e műfaji korlátai, vagy mindez az írói szabadság egyik formájaként jelentkezik?
Nálam ez úgy adódott, hogy amikor elkezdtem írni, az első verseim kissé prózaszerűekké sikeredtek, az első prózáim pedig versszerűekké. Tehát pályakezdőként is úgy dolgoztam fel a bennem lévő dolgokat és azokat, amikkel a világban találkoztam, hogy amit megírtam, nem volt egyértelmű, hová tartozik. Ez nem valamiféle döntés eredménye volt, hanem egyszerűen „így esett kézre”. Azóta is úgy van, ahogy mondja: egyrészt sok műfajjal foglalkozom, mert nem szeretném elunni, nem szeretném ismételni magamat. Ezért rándulok át a verstől a színház vagy a próza felé, de kritikát, filmforgatókönyvet is szívesen írok. Másrészt amellett, hogy szeretem váltogatni a műnemeket, egy-egy művön belül is, ha van rá lehetőség, próbálok lazítani, átmeneteket produkálni. A színdarabokba is keverek költői elemeket. Ebben a vonatkozásban a legtöbb szó a prózaverseimről, a versprózáimról esik, sok ilyen dolgot írtam, az életművem jelentős része ilyen kettős jellegű rövid szövegekből állt össze. A néhány regény is, amit megjelentettem, tele van költői vagy filozofikus, esszéisztikus elemekkel. Persze nem akarok ebből „filozófiát” csinálni, az én agyam csak így összevillantja a különböző gondolkodásmódokat. Ez nekem így tűnik természetesnek, és semmit sem akarok belemagyarázni a dolgaimba.
Ejtsünk szót a drámáiról is…
Ez a dolog is viszonylag korán kezdődött. Kisiskolás koromban megvizsgált egy pszichiáter, és megállapította: „Ezzel a gyerekkel nem lesz semmi baj, csak rossz az unalomtűrő képessége.” Megjósolta: az nehezen fog menni, hogy csak leülök és hosszasan, kitartóan mindig ugyanazt csinálom. Valóban, már harminc éve csak leülök, és… írok, írok, s az íráson belül igyekszem különböző irányokba lépegetni, különböző területeken kipróbálni magamat. A színműírás is korán jött be, bár meglepődtem, amikor a színháziak megkerestek, és felkértek darabírásra, hiszen addig jószerével csak afféle prózaverseket közöltem. Kapva kaptam az ajánlaton, mert egyrészt ebben a műfajban is ki akartam próbálni magam, másrészt kimozdulást jelentett abból a remeteszerű írói létből, amelybe bezárkóztam, hiszen a színház közösségi műfaj, még ha egyedül írom is meg a drámát, az olvasópróbára, a színpadi próbákra el-eljárok, együtt dolgozunk még a darabon, engem is izgat: mi lesz belőle az előadáson.
Filmszövegek írására is a változatosság igézete késztette?
A filmesek is megkerestek, akár a színháziak. Megadatott, hogy együtt dolgozzam egy-egy rendezővel, stábbal, egy általam kitalált történet alapján. Fantasztikus lehetőségnek tűnt számomra, hogy a közönség olyan filmet néz a moziban, aminek én írtam a szövegét. Ráadásul nem akarom szemérmesen elhallgatni: ez plusz kereseti formát jelent számomra.
A szerző további írásai
2 / 3 
