Kőrössi P. József
Garaczi László - A képzeletem igazsága
G. L.: Igen. Az utolsó regényemet zenei szerkesztésű regénynek is fel lehet fogni, de ha egy hangszert kell a kezembe fognom, vagy ne adj isten, a hangszálaimat kell munkába hozni éneklés céljából, akkor annak rettenetes következményei vannak. Óvatos vagyok, nem nagyon szoktam dalra fakadni, esetleg szűk családi körben. Arról, hogy énekes legyek, viszonylag hamar lemondtam, ez csak a legelvadultabb pillanatban jutott újból eszembe, de a gitározásba tényleg nagy energiákat fektettem, minden különösebb eredmény nélkül. Néhány együttessel próbálgattam a nyolcvanas években, főleg ilyen újhullámos meg punk együttesekkel, barátokkal. Egy bandával fel is léptünk egyszer-kétszer, de zenei tudás nélkül, inkább csak zörejeket adtunk ki, meg volt valaki, aki ordított ott elöl. És akkor én beláttam, hogy ez nem járható út, és mindenféle vargabetűk után és közben az irodalom felé tájékozódtam. A zenélés passzívvá változott az elmúlt évtizedekben, volt és van is egy elektromos gitár otthon, meg hangfalak meg minden, tehát ha akartam, akkor gitározgathattam magamnak, de már nem akartam zenekart alapítani, pedig sokan megkörnyékeztek. Az írók között is vannak néhányan, akik zenélnek, vagy vannak ilyen ambícióik, de ettől így elzárkóztam. Gyakorlatilag letettem erről a dologról, és akkor egy furcsa fordulatot vett az életem, hogy megismerkedtem életem párjával, aki ott ül a hátsó sorban.
K. P. J.: Ildikóval, akinek ráadásul váradi kötődései vannak, mert az édesapja Váradról származott el Kanadába, és úgy, ahogy Réz Pál annak idején megjegyezte, hogy mindenki váradi, most már Garaczit is váradivá avatjuk, a Vancouverben született, de igaziból nagyváradi származású felesége révén.
G. L.: Ildikó édesapjának váradisága mellett több doktorátusa is van, zeneszerző, tehát hirtelen egy zenészkörnyezetben találtam magamat. A család más tagjai is zenészek, és akkor felmerült, hogy mi lenne, ha csinálnánk viccből egy együttest, ahol én ragaszkodtam eleinte ahhoz, hogy csak szövegíró leszek, illetve ezt a funkciót még el tudtam valahogy képzelni, de aztán egyszer-kétszer rávettek, hogy a ritmusszekciót próbáljam meg, hát ez több, de inkább kevesebb sikerrel meg is történt. Ez a neve az együttesnek, hogy KÉM, de hogy értsd, miről van szó, három számunk van, s az együttesnek az alapvetése, és ehhez tűzön-vízen keresztül ragaszkodunk, hogy évente egy új számot írunk. Az együttes most hároméves, ezért három számunk van. Ez a negyedik év, tehát kéne majd írni egy újabb számot… A koncertjeink, amennyiben lehet ezt koncertnek nevezni, háromperces, aztán hatperces, majd kilencperces koncertek voltak, igazából irodalmi fesztiválokon léptünk fel – mert Ildikó is író és műfordító – ezzel a pár perces produkcióval. A zenét Ildikó édesapja írja, Nagy Sándor József. Ő mindenütt tanított a világ különböző tájain, aztán hazatelepült néhány éve, de most megint Kanadában van, igaz, most hazavárjuk, szóval ilyen nagy világutazó.
K. P. J.: Amikor mi először találkoztunk, 82-ben lehetett, elég gyakran jártunk a Fiatal Művészek Klubjába, éjszakai csavargások voltak akkoriban, emlékszem egy olyan menetelésünkre, rád és Kukorellyre, valahol az akkori Népköztársaság úton mentünk nagy valószínűséggel az FMK-ba, és akkor te vettél az Oktogonon egy újságárustól egy Esti Hírlapot. És a hátsó oldalán a szocializmus bulvárlapjának voltak az ilyen megölte, felnégyelte, meggyilkolta, baltával fejbe verte stb. cikkek, és te ott találtál valamilyen cikket. Aznap egy estünk volt, ott fel kellett olvasni, s mire megérkeztünk az FMK-ba, addig te ebből az újságcikkből csináltál egy nagyszerű jelenetet vagy karcolatot, amit aztán elő is adtál. Bennem megmaradt, hogy hogy az ördögbe, egy húszperces séta alatt megszületik egy ilyen mű, s nemcsak megszületik, hanem rögtön közönségre is talál. Nem emlékszel rá?
G. L.: Rémlik. Azt tudom, hogy vicces volt, de úgy emlékszem csak, hogy fölolvastam mint mottót. Beleépítettem abba a szövegbe, amellyel egyébként is készültem. Az aznapi Esti Hírlap volt, és az valahogy kapcsolódott ahhoz az íráshoz, vagy úgy alakítottam. Mindenesetre az aktualitás nagyon érdekelt abban az időben. Hogy ne az legyen, hogy én, az író megírtam a fantasztikus opust és fölolvasom, a közönség pedig befogadja és minden, hanem azt akartam, hogy interaktív legyen, aktuális, amit csinálok, és nagyon érdekelt így beépíteni a mindennapi élet eseményeit, híreit az ilyen felolvasásokba.
K. P. J.: Ez azért is jut eszembe, mert a te pályád, mint sokan másoké ebből a korosztályból, szándékosan nem mondok nemzedéket, generációt, nagyon nehezen indult. Nem tudom, jól tudom-e, hogy a Plasztik megjelenéséig neked igazából irodalmi folyóiratokban, hacsak nem egyetemi lapban, nem jelent meg írásod.
G. L.: Kétségtelenül kevés, de jelent meg néhány.
K. P. J.: Nehezen fogadott be téged az akkori irodalmi közélet?
A szerző további írásai
2 / 7 
