Both Abigél - Kinde Annamária
Dés László - Csúcsokat döntögetni nem szándékozom
A mai magyar könnyűzene állapotairól mi a véleménye, hogy érzi magát benne?
Biztosan nem fogják nekem elhinni, de annyira nem vagyok benne, hogy én is csak – hasonlóan más átlagemberhez – a televízióból és a rádióból értesülök ezekről a dolgokról. Legutóbbi konkrét könnyűzenei élményem az volt, amikor Zorán meghívott az arénabeli koncertjére. Jól éreztem magam, mert 30 évvel ezelőtt készült el az a lemeze, amelyben még én is aktívan közreműködtem. Akkoriban volt egy ilyen brancs az LGT körül, és én abban benne voltam, s mi csináltuk Zoránnak az első egy-két lemezét. Ennek az apropóján engem is meghívott a koncertjére. De hát Zorán megint csak kilóg a sorból, nem jellemző a magyar könnyűzenei életre. Egyébként az az egészséges, mint mindenütt a világon, hogy a fiatalok uralják a könnyűzenét. Aztán ott vannak az ilyen ősmamutok, akik még tehetségük és ügyességük voltán tartják magukat. Eric Clapton fellépése még ma is esemény, mert jó gitáros és jól énekel. Vagy Sting. De nem ők uralják a könnyűzenét, hanem nyilván a huszonévesek, mert onnan jön valami más. Vagy kellene hogy jöjjön. Ez az, ami, hát… nem nagyon történik meg nálunk. Ennek az okaiba belemenni… ez nagyon nagy téma, mert ennek nagyon sok oka van. Az egyik, hogy kicsi az ország. A hanglemezpiac világszerte tönkrement, magyarul ez egy sikerorientált piac. Tehát az íróasztalnak lehet írni, persze az se jó, lehet festeni úgy, hogy az mindig a műteremben marad, de színházat vagy koncertet közönség nélkül nem lehet csinálni, mert értelmét veszti. Viszont ha valamilyen módon mégsem tud eljutni a közönségig, mert nem tudja megteremteni magának a feltételeket a műfaj, akkor ez nagyon nehéz dolog. Röviden ennyi, bele lehetne menni, hogy miért színvonaltalan a magyar könnyűzene, miért választják a zenekarok, a muzsikusok a legkönnyebb utat a sikerhez, megvan ennek is az oka.
Technikai kérdés, Ön hogy szereti: először a zene, s ahhoz majd valaki megírja a szöveget, vagy először megvan a szöveg?
Mindig a zene. A musicaleknél persze adott a dramatikus helyzet. Akkor azt én arra írom, hogy éppen a Ká A dzsungel könyvében elkábítja, hipnotizálja a majmokat. Ez ugye egy adott helyzet, s én akkor erre kitalálok valamit, s már el is képzelem, hogy a bőgő mit fog játszani, s elindul a dolog. Tehát beindulok magától a helyzettől. Ezért is kell a nyugalom, a koncentráció, mert akkor az ember ebben él. Mikor A dzsungel könyvén dolgoztam, épp Esterházy Péter jött hozzám Kertész Imrével, s én nagy elánnal meséltem nekik, hogy akkor a Balu így, meg a Ká úgy, ők meg nevettek. Mondtam nekik, hogy ez véresen komoly, itt nincs mese. Balu az igazi apjává válik Mauglinak, tele van az egész metaforával. Ez így kívülről viccesnek tűnik, de tulajdonképpen halálosan komoly. Megjegyzem, Kának az a jelenete, amelyen mindenki jól mulat, az effektív tömeggyilkosság. Utána elviszi a majmokat fölzabálni. Ha ezt mindenki magáévá tenné a darabban, akkor kiszaladnának a teremből a nézők. Ha meg színésznek, énekesnek írok zenét, akkor is valamiféle hangulatba hozom magam, és elindul.
Tehát általában adott a személy?
Nem mindig. Olyan is van, mikor csak úgy írok dalt. Nyilván az a legklasszabb, mikor az embernek egyszer csak valami eszébe jut, leül, s olyan, mintha valami vezetné a kezét. Ez a legritkább egyébként. Általában rengeteg munka van. A lényeg, hogy előbb a zene van meg, s akkor arra jön a szöveg. Én általában három dalszövegíróval dolgozom, nem hiszem, hogy ez már valaha megváltozna: Bereményi Gézával, Geszti Péterrel és Nemes Istvánnal. Szeretem váltani. Ők már egy kész hangulatot kapnak, egy kész tempót, dallamot, amiben már megvan a prozódia, a tagolás, és esetleg beszélgetünk arról – akivel lehet, Gézával nem nagyon, ő leül, és helyben megírja a szöveget –, hogy mit gondolok arról a zenéről.
Egy átlagember zenehallgatással kapcsolódik ki. Hogyan tud Dés László lazítani?
A csend az jó. Mikor most lenn voltam a tengerparton, azon vettem észre magam, ami szinte soha nem fordult elő velem, hogy még a kocsiban sem hallgattam zenét, pedig mindig szoktam. Arra vágytam, hogy az agyamat teljesen kikapcsoljam. Egyedül Nádas Péter regényével voltam. Ez volt az egyetlen szellemi munkám és teljesítményem. De hát természetesen elég sok zenét hallgatok. Otthon is, egyébként is, azért az nekem úgy kikapcsolódás, hogy persze, közben figyelem, hogy milyen a hangszerelés stb.
A szerző további írásai
2 / 3 
