Kőrössi P. József
Vámos Miklós - A semmiből nem lehet improvizálni
V. M.: Nem tudom. Magyarországon a miniszterelnök a nagyobb. De ez így van. És akkor ez a helyzet, merthogy nem voltam itthon, nekem volt egy kis ellenzéki, hát… múltam, de ez túlzás, inkább stichem. Azért nem merem mondani, hogy múltam, mert jól emlékszem, amikor Garibaldi azt mondta a partraszállásának nem tudom hányadik évfordulóján, ahol volt tízezer veterán, végignézett rajtuk, már kicsit öregesen beszélt és azt mondta: „Kevesen voltunk, sokan maradtunk.” Ilyen a magyar ellenzék. Én azt hiszem, hogy a magyar ellenzék tíz főből állt, körülbelül ezt a tízet fel is tudom sorolni. Biztosan benne volt Konrád György és a Haraszti. Demszky már határeset, mert ő ugye kari KISZ-titkár volt, úgy kezdte. Na mindegy, én nem szeretnék hivalkodni, de tény, hogy Amerikában voltam és hazajöttem 90-ben. Csüggedten konstatáltam, hogy a két könyvkiadó, ahol az én munkáimat megjelentetik, csődben volt. És akkor minden író panaszkodott, hogy jaj, most mi lesz. De én Amerikából jöttem. Tudod, az egy más szellem. Azt mondtam: „Nincs kiadó? Csinálunk egyet!” Ugyan nem tudtam, hogyan, de az amerikaiaknál ez, hogy nem tudjuk, nem baj. S akkor lett az Ab Ovo, amit én alapítottam, de volt egy ember, aki nagyon szeretett volna a társam lenni, egy Ausztriában élő nő, akit onnan ismertem, hogy előtte a Merlin Színház alapításánál is jelen voltam, de csalódtam az ott lévő személyekben, főleg egy Márton András nevű linkóci színészben, s akkor én onnan kiszálltam. És a hölgy is. Kérdezte, hogy „te most mit csinálsz?” Mondom: „Hát bánatomban könyvkiadót.” „Hadd legyek a társad!” Mondom: „Az nem olyan jó ötlet, mert a könyvkiadóban nincs haszon, te meg egy ausztriai kapitalista vagy”. „Nem, nekem ez hiúsági kérdés”, s akkor leültünk a kávéházba, és azt mondtam neki, hogy akkor állapodjunk meg, hogy ez egy olyan vállalkozás lesz, ahol a tulajdonos, a kettő soha hasznot nem vesz ki. Tehát ha haszon keletkezik, akkor bent marad. Csak ha dolgozunk benne – amire neki nem volt esélye, mert ő Bécsben lakott.
K. P. J.: Te kaptál fizetést, ő nem kapott fizetést. Te kaptál honoráriumot, ő nem kapott honoráriumot.
V. M.: Fizetést nem vettem fel, noha én voltam az igazgató. De ha könyvem jelent meg, vagy ha valami munkát végeztem… hát az igazgató, az csak egy tisztség. Azért nem fizettünk. S akkor ez így volt, ez mai napig így van az Ab Ovóban, hogy a tulajdonos nem vesz ki. Ez egy elv.
K. P. J.: Akkor egy jellemző dolog történt, legalábbis számomra annak tűnő dolog. Te ott esténként, amikor már úgy elült a társaság, megjelentél egy laptoppal. Szerintem a Magyarországon írók közül te dolgoztál először komputerrel és neked volt először laptopod. Az is lehet, hogy nemcsak az írók közt. Később azt is hallottam rólad, nemcsak dolgoztál, hanem írókat megtanítottál használni a komputert. Kik jártak hozzád ilyen tanfolyamra?
V. M.: Először is korábban volt. Biztos emlékeznek a számítógépben jártasak az áldott emlékű Commodore 64 nevű kis játékszerre, amit a világon mindenütt gyerekek használtak, nálunk viszont ez volt „a” komputer. Nekem számítógépes havereim mindig mutogatták, hogy ezen lehetne írni. Ez a nyolcvanas évek eleje-közepe. És akkor én mondtam nekik, hogy „Ékezetek?” Mondták: „Az nincs.” Hát akkor nem érdekel. Mert én az írógépen is mindig megcsináltattam, hogy legyen hosszú í, ű. Erre kényes vagyok. És akkor egyszer csak jött az egyik, hogy most már lehet ékezet. Akkor elkezdtem használni, és nagyon törtem a fejemet, hogy hogy lehetne nyomtatva. És percek alatt kiderült, hogy van a printerben egy ilyen eton nevű, százlábúnak hívják, kis printer program, és hogyha azt átvariálja az ember, akkor lesz ékezet. Bizonyos áldozatokkal jár. S akkor összeállítottam egy számítógépet… S akkor jöttek a többi írók, hogy hogy kell ezt. Akkor még úgy volt, hogy ez a Commodore szett négy egységből állt, monitornak Junoszty televíziót használtunk, így akkor százezer forint volt. Iszonyú sok pénz. Ugye munkaeszközre nem sajnáljuk a pénzt. S akkor kezdtem tanítani. A tanítványok között volt néhány híres író. A leghíresebb Konrád György, de sok újságíró is, és minden egyéb, operatőrök, színészek.
K. P. J.: Jártak hozzád, vagy te jártál hozzájuk?
V. M.: Nem. Megírtam nekik egy levélben, hogy mit kell megvenni, és hol. Volt egy üzlet, a Novotrade vállalat üzlete, oda kellett menni, megvenni az általam előírt dolgokat, s hogyha azt megvették, akkor kaptak tőlem egy nagyalakú mágneslemezt azzal, hogy azt dugd be, és nyomd le az alábbiakat. És akkor bejött egy szöveg, amely így kezdődött: „Eddig még mindenki meg tudta tanulni a számítógépet. Ne félj. Nem tudod elrontani. És van egy fontos dolog: mindig a gépnek van igaza.” Ez így kezdődött, és akkor utána: „Ha írni akarsz, akkor csináld ezt meg ezt meg ezt.” Egy ilyen gyorstalpaló. Ez nem volt több mint 5-6 flekknyi. Sajnos nem tudtam az ironikus vénámat elfojtani, tehát voltak ilyen kis kiszólások benne, később hallottam, hogy ez szájról szájra járt a városban. Én egyszer mentem el mindenkihez, és egy hosszú délutánt ott töltöttem, utána telefonon rendeltem. Konrád éjfélkor telefonált néha. Hogy elromlott. Persze sose romlott el, mert ugye mindig a gépnek van igaza.
K. P. J.: Azért azok a gépek lefagytak rendszeresen.
A szerző további írásai
2 / 10 
