Simon Judit
Fogjai vagyunk a saját időnknek
Mennyire kell az írásműnek arról a világról szólnia, amelyben íródik?
Valamennyire nyilván szól róla, hiszen az író a saját tapasztalatain, a saját személyiségén szűri át a történelmi korszakokat is. Óhatatlanul érzékeny arra, hogy meglásson bizonyos hasonlóságokat, és ami a saját korából hiányzik, azt nem is látja meg a történelmi anyagokban. Ebből a szempontból valamennyien foglyai vagyunk a saját időnknek, az ilyen korlátoktól senki nem volt képes szabadulni. Ha egy író véletlenül több korszakot él meg, persze menet közben változhat az érzékenysége, és akár ugyanabban az anyagban egészen mást is megláthat. Velem nem ez volt a helyzet, mert én 1946-ban születtem, és azóta ez a világ gyökeresen nem változott. Én nem látom azt a nagy változást, melyet más írók 90 táján érzékeltek.
Politikai, társadalmi vonatkozásban, illetve az egyén szempontjából sem érzékeli a változást?
Az egyén szempontjából semmiképpen nem történt változás. Az egyén ugyanúgy kiszolgáltatott, mint korábban. A kiszolgáltatottság egyes formái változnak, de azok sem mind alapvetően. Ugyanabban a korszakban élünk jó ideje. A Messiásokban ki is mondom: a forradalmak korszakában. Ez a polgári forradalmak korszaka, amely Kelet- Európában kissé elhúzódott. A mi 20. századi forradalmaink a 19. századi nyugat-európai forradalmakra hasonlítanak.
A forradalommal kiprovokálja belőlem a politikát. Budapesten érdekes figurák Árpád-sávos zászlaikkal forradalmat, rendszerváltást akarnak. Milyen forradalom, milyen rendszerváltás lehetséges? A rendszer ugyanis demokratikus.
A demokrácia is sokféle, amint a szocializmus is sokféle volt. Másfajta volt az a szocializmus, amit az oroszok éltek meg, más, amit a románok, amit a csehek, a lengyelek, vagy amit a magyarok. Alapstruktúrában hasonlók voltak, mégis hatalmas különbségek mutatkoztak. Ez a cenzúrán is látható volt. Amikor a cseheknél volt jobb a helyzet, remek filmeket készítettek. Volt idő, amikor Magyarországon liberalizálódott kicsit a helyzet, és akkor hozzánk zarándokoltak, volt időszak, amikor a lengyel színház hihetetlenül szabadon beszélhetett, míg a magyar színház nem tehette. A demokrácia minőségében is vannak különbségek. A parlamenti demokrácia, a kapitalizmus önmagában nem jelent semmit. Dél- Amerikában és az Egyesült Államokban is kapitalizmus van, mégis mekkora a különbség. Itt, a Balkán közelében, Kelet-Európában egyre inkább a dél-amerikai típusú modellbe csúszunk, ami nem nagyon kedvező. Az ilyen modellben – ha megnézzük, mi történt Dél- Amerikában – mindig ott húzódik fenyegetően a diktatúra veszélye. Ezek a diktatúrák kapitalista viszonyok között, a látszat-demokráciában törnek ki. Ezt jó lenne elkerülni, bár nem sok garanciát látok arra, hogy elkerülhető. Ami a tüntetéseket illeti: semmilyen konkrét programot nem fedeztem fel mögöttük. Lázongást látok, és őszintén szólva kicsit csodálkozom, hogy csak most törtek ki. Én már a 90-es évek közepén vártam, hogy kitörnek. A társadalom nagy része mérhetetlenül szegény és kiszolgáltatott. Négymillió nagyon szegény ember van Magyarországon, négymillió pedig retteg attól, hogy lecsúszik. Az ilyen helyzet mindig táptalaja a különböző őrült ideológiáknak.
Közben retorikájukat figyelve, ezek nem szociális lázongások. Engem a 30-as, 40-es évek elejére emlékeztetnek ezek a megnyilatkozások, a retorika, az utcai lázongások, és ez nem megnyugtató.
Közvetlenül a rendszerváltás után már lehetett látni, hogy sok minden visszajött a Horthy-korszak retorikájából. Az sem meglepő, ha azok, akik a jelenleg fönnálló rendszerben semmi perspektívát nem látnak önmaguk számára, valamilyen radikalizmushoz csatlakoznak. Az azonban ritka a legújabb kori magyar történelemben, hogy csak jobboldali radikalizmus létezik, és nincs baloldali. A baloldali radikalizmus, úgy látszik, diszkreditálódott az elmúlt ötven év alatt. Korábban a két radikalizmus között lehetett mozogni. Sok olyan esetet ismerünk, hogy szélsőbalról szélsőjobbra és vissza táncoltak az emberek a 20. század első felében. Ez még nagy magyar költőkre is igaz. Most nincs szélsőbal, amelynek az ideológiáját egy elhanyagolható párton kívül csak néhány jól képzett értelmiségi hangoztatja Magyarországon. Ennek semmiféle hatása nincs az ifjúságra, a szélsőjobbnak viszont van.
A szerző további írásai
2 / 5 
