Kőrössi P. József
Spiró György - Szerettem a lappangást
K. P. J.: Írtál-e a nevedről, ha szabad erről kérdezzelek.
S. GY.: Szabad. Mindent szabad. Sokáig nem tudtam, hogy ez a név honnan származik. Engem kétszer szólítottak fel arra, hogy változtassam meg a nevemet. Egyszer, amikor a Magyar Rádióban külpolitikaiújságíró- gyakornokként dolgoztam 1970–71-ben, mondták, hogy ilyen néven az ember nem kommentálhat saját hangon a rádióban. Úgyhogy inkább elmentem a rádióból. Másodszor 1972 végén szólítottak föl a Népszabadságban, hogy változtassam meg a nevemet, mondták az illetők, ilyen zsidó névvel nem lehet írni a Népszabadságba. Többen ültek abban a szobában akkor, a következők: E. Fehér Pál, Molnár Gál Péter és Pándi Pál. Szép magyar nevük van nekik, akkor végignéztem rajtuk és elröhögtem magam. Nem erőltették a dolgot, de a laptól hamarosan kirúgtak. Úgyhogy maradt a nevem. Apámat is felszólították 1948-ban, hogy hát kedves Spiró elvtárs – apám párttag volt, hitt a dologban –, ilyen néven nem lehet. Apám sok mindent csinált a kommunizmus kezdeti éveiben, egyrészt tanított a közgazdasági egyetemen, másrészt ő privatizálta a Weiss Manfréd Műveket Csepelen, ő volt a kormánybiztos, azonkívül ő jelölte ki a Dunai Vasműnek a helyszínét is. Ő ugyan Mohácson jelölte ki, mert az lett volna a legjobb, de hát összevesztünk Titóval, úgyhogy elküldték a későbbi Dunaújvárosba, hogy ott legyen. Akkor állt apám ott a löszfalnál, és látta, hogy ennek semmi értelme, de nem tudott mit csinálni… Na és fölszólították, mint rendes kommunistát, hogy nem lehet ilyen névvel dolgozni, és adtak neki három nevet, hogy válasszon. Apám egy egész éjszaka tűnődött, végül a Tátrai nevet választotta. Bement másnap, és mondta, hogy a Tátrai nevet választotta. Mond ták, Spiró elvtárs, a dolog tárgytalan. Addigra kirúgták ugyanis a pártból, elvették a párttagkönyvét, így maradt Spiró. Meg én is. Úgyhogy megúsztuk a dolgot. Na most a Spiró név. Engem Jugoszláviában mindig nőnemben ragoztak. Én föl voltam háborodva, hogy miért ragoznak engem mindig nőnemben. Azért, mert a Szpiró és a Szpira az ő fülük szerint azonos, és a Szpira az a-ra végződik, tehát nőnemű. Na most ez a görög Szpiridon névnek a rövidítése. Sokáig úgy gondoltam, lehet, hogy… Na nem. Kérem szépen, ez egy nagyon jól ismert zsidó név, a 12. és a 14. század között sok zsidó család élt Speyerben, a németországi, Rajna-Pfalz tartományi városban, és a 14. században ezeknek a nagy részét kirúgták onnan. Néhány család valamiért maradhatott, Isten tudja, miért, de a többieket az összes többi Németországból kirúgott zsidóval együtt a lengyelek fogadták be. És az összes olyan zsidót, aki Speyer városából ment Lengyelországba, a lengyel királyság területére, azt elnevezték Szpirának. Ugyanis Szpira az Speyer városának a lengyel neve. Ennek a névnek a változata az összes Spiró és Shapiro. A Shapiro az egy közismert zsidó név, a Szpira és a Spiró ugyanaz. Az én nagyapámat még Spirának hívták, csak amikor ő megszületett, akkor az a-nak a farkincáját nem húzták le eléggé, így lett o. Van egy csodarabbi rokonom, Munkácson működött a 19. és 20. század fordulóján, állítólag neki volt a legnagyobb könyvtára a zsidó diaszpórában. Apám nem nagyon szerette ezt a rokonságot, ő ateista volt meg kommunista, nem tetszett neki egy csodarabbi rokon. Viszont anyai ágon rokonom egy katolikus szent, Edit Steinnek hívják. Zsidó származású volt, de katolikus apáca lett és szépen elment Auschwitzba. És megölték. Katolikus szent lett. Anyám még ült az ölében kiskorában. Mondta: „Áj, Edit néni, milyen kedves volt az Edit néni.” Magyarul nem tudott, németül beszéltek egymással. Ez se jelent semmit, csak úgy mondom. Tehát az én családnevem az abszolút zsidó, amit én sokáig nem tudtam, az irodalmi tanulmányaim alapján jöttem rá, hogy atyaisten, tényleg. Hogy rengeteg Szpira meg Spira van a világban. Például a krakkói zsidó temető második leggyakoribb neve a Spira. A leggyakoribb név a Landau. A Landaut onnan ismerjük, hogy Lengyel. Azok a magyar zsidók, akik Lengyelek, mind Landauk voltak valaha.
K. P. J.: Azt hittem, te lengyel szakos voltál, aztán megnéztem az életrajzod, és kiderült, magyar–orosz–szerbhorvát szakon végeztél. Akkor most már értem ezt a lengyel kapcsolatot. Ide is köthető?
S. GY.: Abszolút nem köthető ide. Ahhoz köthető, hogy nekem Magyarország szűknek tűnt. Az történt, hogy miután leérettségiztem, és magyar–filozófia szakra jelentkeztem az egyetemre, nem vettek föl, mert nem volt protekcióm, és akkor elmentem ipari tanulónak. Ez nagy szerencse volt, mert nem lett belőlem reformkommunista, nem lett belőlem Lukács-tanítvány, tehát nem jártam végig a filozófusokkal mindazt a tévutat, amit egy írónak nem kell végigjárnia. Egy író ne legyen filozófus, egy író legyen író. És miután volt nekem hajlamom a nagyon elvont gondolkodásra, később ezt tudatosan leépítettem magamban, mert az irodalom nem filozófia. Tehát megúsztam. Megúsztam a magyar–filozófia szakot, és akkor apámat kihelyezték Belgrádba ’65-ben egy gazdasági-műszaki együttműködési iroda vezetőjének. Én akkor épp elektroműszerész ipari tanuló voltam, kértem engedélyt a hadseregtől és kiengedtek vele. Egyébként már előfelvett voltam magyar–orosz szakra. Oroszul egy szót nem tudtam, ahogy a magyarok 99 százaléka sem, akik 12 évig tanultak oroszul. Én sem tudtam semmit. Hát ott találtam magam ’65 január 12- én Belgrádban, és nem tudtam, mihez kezdjek magammal. Akkor már évek óta írtam egy drámát a Kennedy-gyilkosságról. Ez a világ legrosszabb drámája, kérem szépen. Ellenőriztem, később elolvastam. Ennél rosszabb drámát soha senki nem írt. El lehet képzelni, milyen, ha a pozitív főhőse a darabnak a Lee Harvey Oswald nevezetű gyilkos volt. Akkor úgy gondoltam, ez egy abszolút pozitív alak, merthogy csalódott a kapitalizmusban, elment a Szovjetunióba – ahogy valóban elment –, csalódott a kommunizmusban – mint ahogy csalódott –, visszament és belekeverték ebbe a dologba. Borzalmas volt a dráma. Megírtam, elolvastam, és láttam, hogy borzasztó.
A szerző további írásai
2 / 8 
