Péterfy Orsolya Laura
Tükörjáték egy nőiségétől megfosztott nővel
Centrális erő tehát a nő. A Coriolánusszal ellentétben az anya figurája itt nem pusztán egy személyben ölt testet, hanem szinte szét van szórva, és szét van feszítve a dráma hömpölygő cselekményében, reprezentálva azt a félelmet, ami a férfiban születik meg ezzel egy időben, hogy nem tud a nő elvárásainak megfelelni, eleget tenni, tehát megszűnik igazi férfinak lenni.
J. W. Mackail a boszorkáknak nagyobb jelentőséget tulajdonít a Macbethben, mint a ladynek, hiszen nézete szerint a sötét, ismeretlen, ijesztően embertelen kivetülései az emberi természetnek, mintegy az ember sötét oldalának. Lady Macbeth nem más, mint egy egész társadalmi osztály tipizált figurája, magas beosztású lady, akit ismernek az udvarban, aki sokat van azonban egyedül, így gyakran érzi magát fölöslegesnek, ezért szinte passzióból, saját fontosságának kihangsúlyozásáért játszik. Összekeveri azonban a fantázia szülte bátorságot, a valós világ és valós tettek következményeivel. Nem érzi a határokat, nem érzi a játék súlyát és annak rettenetes következményeit.8
Stephanie Chamberlain a Fantasizing Infanticide: Lady Macbeth and the Murdering Mother in Early Modern England című esszéjében hasonló gondolatot fejt ki, azonban Lady Macbethet az Adelmann-féle anyasággal veti össze. A lady nem különleges, nem kirívó anti-nő vagy anti-anya, hiszen abban a korban minden angol anyának hasonlóan nehéz volt saját anyaságát megélni, szinte megküzdeni ellentmondásos, sokszor gyermekellenes érzéseivel. „Lady Macbeth nem azért kínlódik, hogy férfivá váljon, sokkal inkább azért, mert rossz anyának érzi magát, ezáltal rossz nőnek és rossz feleségnek, amint ezt a kora újkori Angliában gyakorta érezték a nők.”9
Ezzel a nézettel szembehelyezkedik Jenijoy La Belle, aki azt állítja, a lady nem pusztán arra vágyik, hogy a nőiségétől, mintegy pszichésen megszabaduljon, eltávolodjon, inkább fel akarja önmagát szabadítani azoktól az általános pszichológiai hatásoktól, melyek minden nőt jellemeznek. Arra kéri hát a természetfölötti erőket, hogy állítsák meg a havi vérzését, azaz bele akar szólni a természet rendjébe, nem akar nemzeni, nem akar szülni. Ezáltal deszexualizálja önmagát, azt remélve, hogy menstruációja megszűnésével érzékenységét és minden olyan női vonását is megszünteti, mely gyengévé teszi, hogy megkérgesedik, mint a férfiak és ezáltal úrrá tud majd lenni a bűntudaton. Ő az ultimális anti-anya, a negatív nő10, aki mindent elkövet, hogy természet adta szexusa ellen cselekedjék, sőt megfordítsa azt, önnön szexusát megölje szimbolikusan.
Mielőtt azonban a Madách-féle Falanszter-szín nemzés- és érzésképtelen emberre hasonlító egyedeihez hasonlítanánk Lady Macbethet, érdemes megvizsgálnunk azokat a tényeket, melyek figyelmen kívül hagyásával elnagyolt, vagy eltúlzott következtetéseknek hatnak mindezek a posztmodern és kortárs Macbeth-értelmezések.
Kezdhetnénk mindjárt a mű kialakulásának rövid áttekintésével, valamint annak körülményeivel. Shakespeare második nagy korszakába tartozik a Macbeth, a Hamlet, az Othello, a Lear király után közvetlenül. Gyorsan megírt, viszonylag rövid darab. Ezt követi az Antonius és Kleopátra, a Coriolánusz, valamint az Athéni Timon, és ezzel le is zárul a nagy író második alkotó korszaka.
Ha Macbeth, valamint feleségének figurájának megteremtésére vagyunk kíváncsiak, avagy közös vonásokra az azt megelőző shakespeare-i karakterekkel, érdemes végig venni az első korszakból származó műveket is, melyeket mai napig is mindössze részben tulajdonítanak Shakespeare saját, egyéni munkájának. Ilyen példának okáért a III. Richárd, a IV. Henrik első és második része, II. Richárd, János király vagy éppenséggel az V. Henrik. Shakespeare 1601-től 1608-ig tartó második alkotói korszakában már ötvözte a tragikus elemeket komédiáiban is a komikummal, sokkal sötétebb képet és világfelfogást sugallnak ezek a munkái11. Míg első korszakának (1590–1601) vígjátékai a pezsdítő humortól vibrálnak, akár a Felsült szerelmesek, Tévedések vígjátéka, A makrancos hölgy, a Szentivánéji álom, Sok hűhó semmiért, Ahogy tetszik vagy a Vízkereszt vagy amit akartok, ez a korszak kiérlelte Shakespeare-ben a fanyar humort, az iróniát, a súlyos, nehézkes mögöttest mulatságos karaktereiben is.
Honnan indult ki a Macbeth kapcsán? Mit akart kifejezni, újjáteremteni e darabbal? Miért kellett átírnia és mennyiben a Holinshed krónikát? A férfit és párját, a nőt, a közöttük lévő vad érzelemhiányból fakadó üresség és fontosság érzet hiánya által érlelt nagyravágyást akarta megjeleníteni? Valószínű. A többi már csak körítés volt, a skót történelem, és a mesei szál, a varázsos gonosz boszorkák mintegy díszletelemek jelennek meg e darabjában. Kárpáti Aurél írja Színház című tanulmánykötetében: a törvénytelenség, a jogtiprás és a zsarnokság gyűlölete vezette Shakespeare tollát ennél a művénél is, mint már előzőleg annyiszor. A korabeli Anglia azonban a hanyatló feudalizmus országa volt, ahol a legfőbb hűbérúr, érezve trónjának ingatagságát (I. Jakab állandó harcot vívott a parlamenttel), makacsul védte abszolutista jogait, istentől származtatott teljhatalmát és így a humanista Shakespeare-nek meg kellett lelnie a módot, hogyan fejezhesse ki szabadon tiltakozását a tirannia, az embertelen despotizmus ellen... Kerülő úton fordult hát szembe Jakabbal. A trónbitorlás ugyanis a hűbéri erkölcs szempontjából – amely az örökösödési jogát szentnek tartotta – olyan nagy véteknek számított, hogy igazolta az alattvalók lázadását a törvénytelen király ellen. III. Richárd, Claudius, Macbeth stb. Mindannyian trónbitorlók.12
A szerző további írásai
2 / 7 
