Tavaszi Hajnal
A „váradi” testvérpár. Egy Radnóti-epizódtól Erdélyi Ágnesig
Arckép
Huszonkét éves vagyok. Igy
nézhetett ki ősszel Krisztus is
ennyi idősen, még nem volt
szakálla, szőke volt és lányok
álmodtak vele éjjelenként!
Pirul a naptól már az őszi bogyó
Szőke, pogány lány a szeretőm, engem
hisz egyedül és ha papot lát
rettenve suttog: csak fü van és fa,
nap, hold, csillagok s állatok vannak
a tarka mezőkön. És elszalad. Por,
boldogan porzik a lábanyomán.
Pedig fönn a kertek felé
feszület is látja a csókját és
örömmel hull elé a buzavirág,
mert mindig hiába megcsudálja őt
egy szerelmetes, szakállas férfiszentség.
Tizennyolc éves és ha nélkülem van
hallgatva jár, mint erdős partok
közt délidőn jár a nyári viz s
csillogó gondot ringat magában arról,
hogy sohasem telünk el a csókkal és
szomoru. Pirul a naptól már az őszi bogyó.
Két szelid, meleg vers. Lira és jóság. Semmi több. És ezért a két versért elkoboztak egy egész kötetet. Az itélet indoklásában még kimondja, hogy a kötet többi versei, ha nem is inkrimináltak, de semmiesetre sem olyanok, melyek a jámbor néplelket meg ne mérgeznék, éppen ezért célszerübb, ha kivonják a forgalomból és nem engedik elszórni a tisztánlátás magvait.
Az itélet kihirdetését az iró megfelebbezte az itélőtáblához. De a könyvet közben elkobozták. Összeszedték az összes kirakatokból, hogy megakadályozzák a továbbterjedését.
Hogy közben mi történik az iróval, az nem fontos. Az ilyen iró, mint Radnóti – a „hivatalos irodalom” képviselői szerint – fölösleges. Nincs rá szükség.
Vagy legfeljebb fogházat érdemel.
Nyolc napi fogház.
Ezzel fizetnek Budapesten az olyan irónak, aki nem a felső tizezernek, a Lipótvárosnak ir, hanem az alsó százezernek, akik a Lágymányoson laknak és az Angyalföldön…
A szerző további írásai
2 / 4 
